Sulyok Katalin esete Csernobillal

Sulyok Katalin esete Csernobillal

…Katalin fürdőruhában festett a kertben – korai salátát, újhagymát szedtünk – a cinkék az odúban elhallgattak, hét kis hulla –  felfúvódott a nyaka…

 

Rossz címet adtam írásomnak, évekig „Adalék Csernobilhoz” címmel szerepelt honlapomon, nem olvassák. Vajon miért? Százával tesznek fel újabbakat, talán ezért. Vagy már nem félnek az emberek  atomerőmű-balesettől, most például Magyarországon újabb erőmű épül azért, hogy az autógyárak, a gumigyárak, az összeszerelő-üzemek és a háztartások tudjanak elegendő áramot zabálni.

*

Egy pest megyei faluban telepedtünk le 1973-ban, romos parasztházat vettünk nem divatból, nem nyaralónak, ennyire futotta baráti kölcsönök segítségével tíz év albérlet után. Ahol tanácsi lakásért legalább két gyereket kellett volna nevelnünk, a férj legyen munkás, a feleség alkalmazott. Itt boldogultunk és sokáig boldogok voltunk. Azon a hétvégén is.

Ezerkilencszáznyolcvanhat április végén szép tavaszi idő volt. Idilli a kert, virágba borult a naspolya, csüngenek a mogyoróvesszőn és a dión a barkák, csicsergő, éneklő madarak úsznak a levegőben. Már párt választottak, sőt a cinkék, rigók, rozsdafarkúak fészkükön ülnek gondosan váltva egymást a tojásokon, ki ne hűljön egy is.

         Már szinte reggeltől estig kint élünk, a kerti asztal, a fonott székek a helyükön a körtefa alatt. Pontosabban a körte megmaradt csonkja mellett, mert a közelben már hársfa növekszik, a következő évtizedekben annak a lombja alatt ülnek majd…kik? Az utánunk jövő nemzedékek, ha lesznek ilyenek és lesz Föld. Időnként erre is gondoltunk, nem magunktól, hanem a világ fenyegetettsége miatt, ami eljutott hozzánk belőle.

         Április huszonötödikén este ugyanúgy feküdtünk le, mint máskor. Pénteki nap, szombat vasárnap sok tennivalónk lesz, írni is kell, mert a következő héten május elseje, előre kell dolgozni.

         Aludtunk persze éjjel egy óra huszonhárom perckor is. Lehet, hogy a jobb oldalamra fordultam, talán nyávogott egy macska vagy kutya ugatott. A vasárnap békésen telt el. Hétfőn beszaladtunk a munkahelyünkre, leadtuk a megírt cikket, visszajöttünk.

         Nekem sok írnivalóm akadt, ezért a szobában maradtam. Előfordul, hogy kint jobban tudok dolgozni, de ha könyveket kell előszedni, inkább bent maradok. Különben sem lett volna helyem kint, mert Katalin a csonka körtefa alatt nagy munkába fogott. Bakot tettünk ki, rá egy ajtót, amit mázolni akart. Szeret festeni, ecsettel, festékkel bánni. Nekem semmi érzékem hozzá, csurgatok, csapkodok, mindenhová fröcsög a festék és nem egyenletes. Fürdőruhára vetkezett, hiszen meleg volt. Mázolt kedden és szerdán, talán még csütörtökön, május elsején is.

         Ártatlan tudatlanságban éltük át a csernobili atomerőmű robbanását. Szombat éjjel, egy óra huszonháromkor ugyanis felrobbant az atomerőmű négyes blokkja, narancssárga izzással égett több száz tonna radioaktív anyag, grafit, ami szétfröccsent, gázok, gőzök tömege került a levegőbe, és a légáramlás elindult, szállt-szállt északra, nyugatra. A balesetet sehová nem jelentették. A radioaktív sugárzást először vasárnap reggel – majdnem másfél nap múlva – észlelték egy svédországi atomerőmű külső, szabadban lévő műszerei. Pár órával később Finnországban is jelezték: tízszeresére, majd huszonötszörösére nőtt a radioaktív bomlási termék a levegőben, de honnan jött? Órákba tellett, amíg bemérték: Kijev környékéről jöhetett.

         Kedden, szerdán elérte Magyarországot, utólag mutatták ki, hogy ekkor hozta a légáramlat a legtöbb mérgező anyagot.

         Telefonunk nem lévén nem jutottunk fű alatti információhoz. Hétfőn vagy kedden szólt valaki, hogy Csernobilban robbanás történt, szerencsére messze van. A főváros készült a május elsejei felvonulásra, akkor nem lehet baj. Természetesen megtartották az utcai felvonulást Kijevben is. A lakosság semmit nem tudott arról, mi történt a közelükben. Először a Szabad Európa Rádióból hallottunk riasztó híreket, halottak százait, ezreit valószínűsítették, sugárfertőzöttek tízezreit.

         Tíz nap telt el, amikor május hetedikén részletesen megírták a napilapok, Csernobilban katasztrófa történt. A cikkek alapja: a Pravda helyszíni beszámolói és kint élő magyar tudósítók jelentései. A Pravda szerint „a négyes blokkban robbanás szakította fel a reaktor épületének tetejét és falait, majd tűz keletkezett. A reaktor is megsérült, majd radioaktív anyag került a levegőbe”. „Robbanás rombolta szét a reaktorépület szerkezeti elemeit, tűz keletkezett.” „A radioaktivitás egy része felül kiszökött, belül pedig tűz keletkezett”.

         Ez a cikk kisebbik tényközlő része, a többi lelkesedés, a szovjet ember helytállása, „az erőmű mellett lakó ezer ember becsületére legyen mondva, nem tört ki pánik, bár akadt néhány pánikkeltő”, „a környező községekben mindvégig rend uralkodott”, „valódi bátorságot, hősiességet tanúsítottak az ebben a műhelyben dolgozó lakatosok”, „a sugárzás szintje csökkent”.

         A moszkvai magyar tudósító cikke is higgadt. A szovjet vezetés felháborodott a világ aggodalmán, „atomerőmű balesetek más országokban is előfordultak már”, „ami a környező országokat illeti, a radioaktív sugárzás szintje emelkedett ugyan, de a lakosságra nincs káros hatással.”

         Szemrehányás érte a Szovjetuniót, amiért nem adott időben tájékoztatást, de amint tudtak megbízható adatokat, közölték, „A helyi szervek az első pillanatban talán nem tudták teljes mértékben fölmérni a baleset arányait…”. Helyi szervek? A tanácselnökre vagy a párttitkárra gondoltak? Talán életben maradt mérnököket kellett volna kérdezni. Huszonhetedikén a környező tagköztársaságokban „a sugárzásnak mért adatai nem lépték túl a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által megengedett normákat.” Vagyis tíz nap után is tagadták a svéd, a finn, a német méréseket. A magyaroké teljes titokban maradt.

         És visszautasítanak minden gyanakvást, minden segítséget.

         A szocialista országok természetesen melléjük álltak. A lengyel kormányszóvivő felháborodik, hogy a nyugati országok nem engedik be a határon a szovjet és a lengyel, cseh, magyar árút, „egy ilyen import stop semmiféle ésszerű okból nem tarthat tovább, mint a szennyeződés elbomlási ideje”. Bizonyára nem tudta mit mond, hiszen a cézium felezési ideje harminc év, vagyis a hatalmas mennyiségű sugárzó anyag esetleg több szász év után csökken arra a szintre, amikor már nem kell tartani mérgező tömegétől.

         Ami közelebbi valóság: mindenki azt kérdezte, mennyi a halott, a sugárfertőzött, mi lesz, mi lett a lakossággal? Az erőmű közelében van egy huszonöt-harmincezer lakosú város, Pripjaty, ott lakik a kiszolgáló személyzet, közel van Kijev is. Hirosima és Nagaszaki óta tudatosították bennünk, mit jelent egy atomrobbanás. A cikk megnyugtatott: összesen ketten haltak meg, egy égési sérült és egy másik ember, akit erős ütés ért. Kettőszáznégy sérült, tizennyolcan súlyos állapotban, ennyi az áldozat. Több tonna égő, intenzíven sugárzó grafitdarab lövellt a levegőbe, por szállt, füstfelhő, olyan tűz, amit sem vízzel, sem habbal oltani nem lehet, nem is szabad, ezt is tudatosították bennünk. Most veszély mégsincs.

         Május hetedikén ezek a hivatalos információk megnyugtattak, a birkák, a tehenek békésen legeltek tovább, a tehenet megfejték, a tejet boltba vitték, hazavittük, megittuk.

         Mi ebben az évben már tudatosan készültünk arra, hogy konyhakerti tapasztalatainkat összegyűjtjük és megírjuk laikusoknak kedvesen, játékosan. Korai salátafajták magját vesszük, soroksári hajtatót, május királyát, venturát. Április végén ezeket már szedjük, az áttelelő fajtákból szintén. „A saláta fényigénye nagy, ezért olyan helyre vetjük, vagy palántázzuk, ahol sok napot kap” fogalmaztuk meg a könyvünknek. Szedjük már az újhagymát is, és már zöldel az új-zélandi spenót, a sóska.

         Salátát ebben az évszakban minden nap eszünk, számtalan receptet gyűjtöttünk össze és variáltunk, szedtük a spárgát is, ennek föld fölötti része még nincs és el se képzeltük, hogy mit gyűjt magának a következő hetekben, amikor szárba szökken a gyönyörű aszparágusz. Akkor már szedtük a spenótfa óriási leveleit is.

         Kihajtottak a zöld levelek, és kibújtak tojásaikból a kismadarak. Vagy nem? Május ötödike és tizedike közt két feketerigó hulláját találtuk a kertben. Eddig csak télen, tél végén hulltak. Figyeltük a cinkeodút, vörösfenyőből készült csodálatos odút akasztottunk fel a hátsó kertben egy szilvafára már vagy tíz éve. Délkeleti irányban áll, nyílása harminckét milliméter, a Madártani Intézetben tanítottak ki ezekre. Pontosan ez való a cinkének. Ha kisebb a nyílás, nem fér be, ha nagyobb, elfoglalja más, különösen a rozsdafarkú pályázik a finom lehetőségre. Az még a fecskefészket is elfoglalja, ha későn érkeznek a fecskék. Kell egy széncinke család a kert fáihoz, a férgekhez. Idén vajon mennyi kel ki? Négy-hét szokott, és ők itt maradnak, ez a szülőhelyük.

         Türelmetlenül vártuk és haragudtunk a szülőkre, tétlenül ülnek a fákon, nem hordják az ennivalót a kicsiknek, csak ők esznek, pedig hajnaltól estig szorgoskodnak. Óvatosan leemeltük a fedelét, felnyitottuk, hét kis hulla feküdt benne. Néhány napot élhettek, mi történt?

         Azon kívül, hogy féltünk, mást nem tehettünk. Információ nincs, ne legyen pánik! Ez a marxi-lenini ideológia fő vonása. Nehogy bántsa valaki a Szovjetuniót, még kihasználná a piszkos imperialista világ Gorbacsov ellen, aki nem rég hirdette meg a glaznosztyot, a nyitást, a nyíltságot, az őszinteséget. Két hét után jelentett valamit abból, ami történt.

         A nyugat-európai országok már lemondták a magyarországi turistautakat, nem vették át a terményt, zöldséget, nem engedték be Ausztriába a vasúti szerelvényeket. Május tizenhetedikén egy bécsi válságkonferencián a magyar előadó szerint Ausztriában, Németországban és Svájcban háromszoros, ötszörös erejű sugárzás történt, mint Magyarországon. Talán két alkalommal hoztak nyilvánosságra térképet, amire bejelölték, merre szálltak radioaktív felhők, hol szennyeztek leginkább. A budai hegyek néhány faluja, köztük a miénk szerepelt a legerősebb, fekete folttal, Nógrád megye egy kisebb része mellett. Itt csapódott le a legsűrűbb szennyezés.

         Vártuk a méréseket, a tájékoztatást. Elmaradt.

         Katalin allergiája viszont erősödött. Hiába éltünk a hegyek karéjában, hetente többször is hegyi túrákat tettünk, erdőben jártunk, éjjel télen is nyitott ablaknál aludtunk. Járt vizsgálatokra, kapott gyógyszereket, teakúrát, diétát tartottunk. Egyszer azzal kereste fel orvosát, hogy időnként a kertben járkálva egyik percről a másikra felfúvódik a nyaka, feszül a pajzsmirigye. Allergia, mondta az orvos, különben nem hitte el, hogy majdnem a duplájára nő meg, és egy idő után magától lelohad. Egyszer sikerült tetten érni a jelenséget. Nahát, ilyet még nem is láttam, csodálkozott doktor Herceg. A pajzsmirigyvizsgálat anyagcserezavart nem mutatott ki, ennyiben maradtunk.

*

Ezerkilencszáznyolcvanhat májusában a vörösfenyő cinkeodúból kiszedtük az elhullott kismadarakat, kivettük a paplanos ágyat. Csodálatos puha fészket raktak a szülők. Moha az alapja, azt kibélelték macskaszőrrel, rongyból tépett szálakkal, tavalyi virágpomponnal. Kimostuk, fertőtlenítettük, ősszel visszahelyeztük a gallyra gondosan délkeleti irányba. Tavasszal nem raktak bele fészket. Soha többet. Elkerülték. Okosabbak, mint az ember, érzékenyebbek, mint a műszerek, a Becqurel-mérők, a Gray, a Sievert-számítás szerinti szerkezetek, de a tudósok nem hallgatnak a madarakra. Az atomtudósok, fizikusok különösen nem. Mosolyognak vagy mérgesek. Akinek elmondtam, mind ezt tették. Katalin, tiszteljük magát, de ne haragudjon, ez más téma, más világ.

Allergiám erősödött, pajzsmirigyem a mérések ellenére rendetlenül viselkedett. Megismerkedtem egy tüdőgyógyásszal, aki csúnya hurutokból gyógyított ki átmenetileg. Majd egy kollega említett egy nevet: Lajos atyát. Menjek el Lajos atyához. Idős pap, lazarista szerzetes volt, és természetgyógyász. Nem veszítesz vele semmit, mondta.

A talpmasszázst már legalább tíz éve alkalmazzuk különböző bajainkra, sokat segít, de egymagában már kevés.

Lajos atyához Adonyba kellett utaznunk, ott él, a templom melletti parókián egy cellában. Ahol most dolgozom, a kis képes hetilap főszerkesztője úgy gondolta, felvehetnénk vele a kapcsolatot. Fotóssal mentem hozzá.

*

 Amíg ott voltunk, működésbe hozta az ingát. Katalin, maga beteg. Jöjjön el külön, megbeszélünk egy időpontot.

Nem akartam a múltkor mások előtt… meg el is fáradtam. Csak feltöltött energiával tudok dolgozni. Üvegcséket, fiolákat vett elő, kristálydarabokat. Sokfélét.

Maga tele van jód 131-es izotóppal. Hogy csinálta ezt? Honnan szerezte? Tele van cézium 137-essel, és találtam stronciumot is, Xenon 133, nahát… Mik ezek, tudja?

Hogyne tudnám. Csernobil ajándéka.

Ott járt?

Dehogy jártam, a kertben dolgoztam.

Tejet ivott?

Sokat ittunk, azt mondta valaki, hogy az védőital.

Az öreganyja térde kalácsa annak! A tehenek felfalták a fertőzött legelőn a füvet, a tejjel kiadták, maga megitta. Salátát is evett?

Hogyne, már termett a kertben. Amíg a Szabad Európa rádió nem ijesztett meg, addig ettük.

A jódizotópot a pajzsmirigy a levegőből hihetetlen mennyiségben elnyeli. Ezt német tudósok kimutatták.

És a magyarok?

Biztosan ők is, csak nekik megtiltották, hogy elmondják. Ne mérgelődjön, inkább lássunk hozzá!

Szigorú diétát állított össze, teakeveréket írt fel, és feketeribiszke-kúrát. Hét hétig naponta egy tálkával, kevés mézzel több kilót etetett meg. Szerencsénk volt, hogy épp akkor termett. Kertünkben sajnos kevés, de a Fény utcai piacon idős sváb asszonyok árulták.

Három-négy hét után újra megszondázott Lajos atya. Akkor már jártam hozzá, mert megbeszéltük, hogy minden betegséget, és annak természetes gyógyítását végigvesszük, a képeslapban egyenként megjelentetjük.

Megvizsgált és a jódizotóp, a cézium, a stroncium szinte eltűnt a szervezetemből. Csak nyomokban maradt. Persze ez nem jelenti azt, hogy teljesen kiürült, mondta az atya. Különben mindannyiunk szervezetében vannak radioaktív anyagok, mert felszedjük a levegőből, bejut az élelmiszerrel. Évente végezzen egy feketeribiszke-kúrát. A gyári szörp, a lé mit sem ér, azt annyira felhígítják, hogy meggazdagodjanak. Alig talál benne hatóanyagot.

Reménykedtünk.

/Részletek Sulyok Katalin-Siklós László: Elsüllyedt b-irodalom című művünkből. Amit 1990-1993 között írtunk. Írásunk az akkori ismereteinket rögzíti. Katalin félévenként feltöltődött jódizotóppal,  nőtt a stroncium és  cézium mennyisége is. Az atya elérte az aggkort, már nem gyógyított. Az orvosok nem foglalkoztak a sugárzással és következményeivel. Katalin 1993 november 17-én tüdőrákban meghalt./