Fábri Zoltán /meg/tévesztése
Fábri Zoltán /meg/tévesztése
…és benn ültünk a Rákosi-korszak hintájában, amit a szakadék szélén állítottak fel a pribékek…
A Körhintát, Fábri Zoltán háromszoros Kossuth díjas rendező filmjét vetítették a televízióban 2011-ben. Újra megnézve egészen más lett számomra, mint évekkel, évtizedekkel ezelőtt. Nem kopott meg egy csöppet sem, csak kivilágosodott. Tiszta lett. Letisztult az alkotók szándéka, kegyetlen hazugsága, torzítása, előbukkant a csapda, ami a nézőt arcul csapja és elámítja.
Első megállapításom: Fábri, a rendező-forgatókönyvíró és Nádasy László, a forgatókönyv társírója kollaboráns, a Rákosi korszak kiszolgálója. Ők ketten olyan történetet írtak Sarkadi Imre novellájából, amely 1956 februárjától – a film bemutatójától – kezdve rafináltan hatott a hazai nézőkre, a politikára és a nyugat-európai nyilvánosságra, értem ezen a nézőket, kritikusokat, a cannes-i fesztivál közönségét, filmeseit, kritikusait, zsűrijét, stb. Ezt a szép mesét mindenütt befogadták, sőt beszippantották, ezzel tökéletesen be tudták csapni a szabad világ nézőit és filmeseit.
A film 1953 őszén játszódik Debrecen környéki tanyákon, inkább tanyaközpontban, mint faluban, pontosan nem tudjuk. Falu lehet vásárt tartanak, népünnepélyt, forog a ringlispil, hatalmas sörkertben nyüzsögnek, talán több száz parasztcsalád. Mégsem falu, mert sem közelről, sem távolból nem látunk templomot, községházát, iskolát. Régebben nem tűnt fel, bizonyára másnak se hiányzott: hosszú perceken át látjuk az esküvőről jövő násznépet, akik a lakodalom színhelyére igyekeznek, csak nem tudjuk, templomból, tanácsházáról jönnek-e és hol fognak kikötni.
1953 őszén játszódik tehát, amikor a termelőszövetkezeti parasztok azon meditálnak jókedvű sörözés mellett: kilépjenek-e a szövetkezetből, vagy benn maradjanak. Már a sörözés képei hazugok, ennyi csapolt sört száz falu se látott abban az évben, hiánycikknek számított. A főhős, Mari apja ott akarja hagyni a közöst, /akkori gúnynevén, a kolhozt, amit mindenki így hívott, csak a filmben nem hangzik el/. Az apa úgy érzi, jó földet és jó lovakat vitt be a közösbe, többet is dolgozik másoknál. Vele együtt ki akar lépni Sándor, az a törekvő fiatal gazda is, akit ők kiválasztottak Mari férjének, és már vőlegényként tekint rá a család.
Csakhogy a lányuk Mátét, a szövetkezet-igenlő parasztfiút szereti. Mariban szolidan-szelíden, belülről árad az érzés. Máté is törekvő, szorgalmas, de Sándorral ellentétben ő a szövetkezetben akarja megvalósítani álmait, illetve álmaikat. Rossz szemmel nézi, hogy Mari piacra jár, ott adja el a tehenük tejét, tejfölt, túrót, meg is mondja, ne piacozzál te. Pedig jelenleg ebből a piacozásból van kis pénze a családnak. /A Rákosi korszakban a piacon való árusítás feudalista-kapitalista csökevény, kofálkodás, tisztességtelen, nem-szocialista módszer. Vásárolni csak az állami boltokban, a Közértben, az ÁFÉSZ-boltjaiban szabad. Akkor kezdték leszokatni a falusiakat, városiakat erről az ősi kereskedői formáról, szinte teljes sikerrel. Elsorvadtak, mert elsorvasztották. Félt a hatalom attól, hogy a nyílt piactér fórum, embertömegek ellenőrizetlen találkozóhelye, agóra, ahol a hírek, vélemények órák alatt tömegkehez juthatnak el./
Idilli a két fiatal kibontakozó szerelme. A lány lázad apja embertelen szigora ellen, saját választottját szeretné, ez minden nézőt maga mellé állt, bárhol a világon. Ez a húzóerő, erre az érzelmi szálra figyelünk, ez hitelesíti Máté döntését, amit pontosan megfogalmaz: az új nemzedéknek a termelőszövetkezetben a helye, ott a jövője, szemben a maradi öregekkel, akik makacsul, ellenszenvesen hajtogatják: itt az a törvény, hogy a föld a földdel házasodjon. Ezt vágja a fiatalok szemébe az apa, és ez el is döntötte szimpátiánkat, indulatainkat, ellenszenvünket, ki mellé álljunk.
Családi drámát, érzelmek dúló harcát látjuk tehát, ezt láttatja velünk az alkotói gárda 1955-ben, amikor a filmet forgatták.
Családi drámát 1953 őszéről? De hát ennél többről van szó. Most kellene a képi eszközök tárháza: honnan is akarnak kilépni a szülők, Sándor és a többi paraszt? Onnan, ahová a gazdákat 1949-50-ben a szovjet minta alapján, szovjet szuronyok árnyékában beterelték, behajtották erőszakkal, a tulajdoni lap szerint is ősi földjeikről, gépeikkel, lovaikkal, teheneikkel együtt; és azokat az újgazdákat is, akinek 1945-ben földet juttattak a grófi, egyházi nagybirtokokból… És 1953-ban a Nagy Imre-kormány rendelete alapján kiléphetnek, kivihetik a földjeiket, megmaradt jószágukat, gépeiket, és újból egyénileg gazdálkodhatnak. Kiléphetnek azok, akik elég bátrak és van erejük, tehetségük hozzá.
És egyetlen képkocka, szó, utalás nincs arról, hogy ezt a lehetőséget annak köszönhetik: 53-ban leváltották Rákosi Mátyás moszkovita diktátort, helyébe bár ugyancsak kommunista, de nemzeti érzelmű miniszterelnök került, aki rövid kormányzása alatt megpróbált lazítani a szorításokat, eltörölte a beszolgáltatást, bezáratta az internáló táborokat és felismerte, hogy az egyéni paraszt a saját földjébe azt vessen, ami abban megterem.
Nos, ezt a történeti beágyazást nem is várhatjuk el a filmtől! Az 1953 nyarán-őszén táplált paraszti ideát 1955-ben, a Nagy Imre kormány bukása után forgatott film nem mutathatja, hisz újból Rákosi és bandája kormányoz. Máté, a szerelmes fiatal nem az 53 nyári-őszi álláspontját mondja el nekünk, hanem a az 55-ös szovjet kormány álláspontját, hogy igenis, 53-ban bent kell /kellett volna/ maradni a szövetkezetekben, mivel az a jövő útja, a Szovjetunió intenciója szerint. Legföljebb a tehetetlen vezetőséget kell leváltani, ezt már látjuk a filmben.
Az idill, a szerelem kibontakozása tökéletes. A néző nem hiába izgult, drukkolt a fiatalokért. Mari apja és erőltetett vőlegénye megsemmisül, elképzeléseik elsüllyednek a múlt paraszti mocsarában. Apja szólni se tud a fiatalok érvelése ellne, az udvaron fűrészel, maga alatt vágja a fát…
Az alkotók, ha nem többet, mint bármely magyar állampolgár, tudtak az 1955-ben regnáló kormány sötét ügyeiről. Nagy Imre után a Rákosi-Gerő zagyvalék hibát hibára halmozott, sőt vérszemet kapott: akik hittek a reformer-kormányfőnek, és szabadabban szerettek volna élni, azoknak a cselekedeteit megtorolták. Ennyitől már a kétkedés ördöge működőképes. Hacsak, hacsak nem szándékos a porhintés, az együttműködés a nemzetellenes erőkkel.
1954-55-ben ugyanis az történt, hogy azokat a parasztembereket – akik mertek kilépni a szövetkezetükből, akiknek a közös gazdasága feloszlott, meghurcolták, sőt a szervezőket, szervezkedőket valamilyen ürüggyel börtönbe zárták, bíróság elé állították. Nincs mit szépíteni, koncepciós pereket konstruáltak, úgy, mint a negyvenes-ötvenes évek fordulóján. Mit akartak? Szovjet rendszerű kolhoz helyett dán típusú, önkéntes alapon, jogokkal bíró társulásokat. Voltak köztük egykori téesz-elnökök, gazdatisztek, jószágigazgatók, urasági intézők, kulákok, akik a gyakorlat-tapasztalat alapján tudták volna, mit kell tenniük azért, hogy újból jövedelmező legyen a föld megművelése.
A kulák-üldözés, kissé más formában visszajött. És újból rájuk fogták, hogy aki a téesz ellen van, az a népi demokrácia ellen is van, az egyúttal a szocializmus ellensége.
1954-55 a megtorlás időszaka. Vannak már kiadványok, amelyek igyekeznek leltárszerűen feldolgozni, hol és mennyi ellenálló csoport működött azokban az években, mi módon leplezte őket a diktatúra és milyen büntetést kaptak. Én csak egy ilyen ellenálló csoporttal foglalkoztam, az úgynevezett „Fehér Partizánok” nevűvel, amely Miskolcon és környékén kezdett működni, majd jónéhány városra kiterjedt. Talán háromszáz tagja lehetett, akik egy része lazán, mások tevékenyen és aktívan vettek benne részt. Fő mozgatóerejük: a termelőszövetkezetek bomlasztása, felbontása, újból egyéni gazdává válni, illetve dán típusú közös gazdaságok létrehozása. Emellett a Szabad Európa rádió biztatására álmodoznak arról, hogy leszállnak az amerikai ejtőernyősök, és a szovjetek alól felszabadítják Magyarországot. /Magyarázatot csupán Fiala Józsefhez fűzök, ő volt a csoportosulás vezetője, az öt halálra ítélt közül három tardi gazda, történetüket lásd: a „Jelentés a cellából”, illetve honlapomon a „Régebbi tardi helyzet” című írásomat./
Csak az ítéleteket idézem. Különösen figyeljük a tárgyalások és az ítéletek időpontjait. 1955-ben vagyunk.
Kronológia
március 12: Dr. Jónás Béla bírói tanácsának ítélete Fiala és társai ellen 11 emberről, köztük öt halálos. A tárgyalás kezdete fél 11, vége 12 óra.
március 12: 1./ Gomány Balázsné azt mondta nekem 1989-ben: megengedték neki, hogy 12-én találkozzon a férjével. „Felutaztunk Budapestre Béres Lajos bácsival, a párttitkárral, ő intézte el a találkozást a Markó utcában. (Ez még az ítélet kihirdetése előtt történt.)
2./ Béres Lajos 1919-es vörös katonát delegálták a tárgyalásra. A folyosón lévő ügynökök jelentették: „Az MDP tardi szervezetének titkára kijelentette…a falujában, ha a vádlottakat kiengednék, a nép agyonverné őket.” Béres Lajos jelen volt az ítélethirdetésen.
3./ Ezután hazautaztak – együtt? – de Gománynénak nem mondta, hogy férjét halálra ítélték.
március 12: az elítélteket, Bánhegyiné kivételével azonnal átszállították a Budapesti Országos Börtönbe.
március 28: A Legfelsőbb Bírósághoz beadott fellebbezésüket elutasították. „Mivel a vádlottak kegyelemért is fellebbeztek az Elnöki Tanácshoz felterjesztették. Az Elnöki Tanács a kegyelmi kérvényeket elutasította.”
március 31: Jónás Béla bírói tanácsának ítélete Kiss József és 11 társáról, öt évtől tizenöt évi börtönre. (Október 18-án fellebbezésüket a Legfelsőbb Bíróság elutasítja. Feltűnik Vida Ferenc későbbi vérbíró bíró neve, bár nem ő a tanácsvezető.)
április első napjai: Gomány Balázsnét ávéhás tisztek látogatják meg Tardon, nyári öltönyt kérnek tőle.
április 12: 6.45-kor végrehajtják az öt halálos ítéletet. Az a legnagyobb rendben zajlott le.
április 12: Jónás Béla bírói tanácsának ítélete Tasi József és társai ellen, 15 emberről, négy évtől tízig terjedő börtönbüntetéssel. (Még el sem temették – temették??? – a kivégzetteket.)
április 13: a Szabad Nép terjedelmes cikke az összeesküvőkről, és a kivégzések tényéről.
április 14: Jónás Béla bírói tanácsának ítélete, elsőrendű vádlott özvegy Tasnády Antalné. A 18 embert négy évtől 14 évig terjedő időre ítélték.
április 15: a március 12-i, „Fiala és társai” per/ítélet utolsó, 19-ik oldalának alján, a többitől eltérő írógéppel ráírt szöveg: „ítélet jogerős és végrehajtható, Bp., 55 ápr. 15. Dr. Jónás Béla.” (Saját játékszabályaikat is megszegték.)
április 19: a hadbíróság Gacsal Gézát halálra, anyját 12 év börtönre ítéli.
április 28: Jónás Béla bírói tanácsának ítélete, elsőrendű vádlott Hölcz Rezsőné, a tizenöt vádlottat öt évtől 12 évig terjedő börtönre ítéli. (Fellebbezésüket a Legfelsőbb Bíróság elutasítja, ismét feltűnik Vida Ferenc bíró neve.)
április 30: Jónás Béla bírói tanácsának ítélete Kálmán Antal és társai ellen, hét embert háromtól nyolc évig terjedő börtönre ítél.
július 2: Gacsal Gézán a halálos ítéletet végrehajtják.
Megismétlem: haláltusája 9 percig tart.
július 13: Jónás Béla bírói tanácsa ítéletet hirdet Kiss László és társai ellen, a hat ember 3-tól hat évig terjedő büntetést kap.
július 15: Jónás Béla tanácsa Vonga Lászlót és társait elítéli, az öt vádlott másfél évtől – öt évig terjedő büntetést kap.
Időrenden kívül
február 22-én: az ávéhá levele a BAZ megyei vezetőnek A 25 nevet tartalmazó írat lényege: a felsoroltak kompromittálták magukat, mellékelik a rájuk vonatkozó jegyzőkönyveket, „mivel őket operatív célra kívánnak felhasználni.”
június 14: jelentés arról, hogy már 102 személyt helyeztek előzetes letartóztatásba, akik további emberekre tettek kompromittáló vallomást, ám ezeket – ? – az Elnöki Tanács 1955. 8. határozata alapján kegyelemben részesítették. Figyelmeztettek 31 személyt – felsorolják nevüket – illetve átadták őket operatív célra való felhasználásra.
A Magyar Nemzeti Filmarchívum nyilvános dokumentumából nemrég megtudtam, hogy a Körhinta forgatókönyvét 1955 március 30-án tárgyalta a magasszintű bizottság, /tagjait lásd ott/, elfogadása július 13-a, a forgatás augusztus 29 és november 7-e közt történt. A Művészeti Tanács december 8-án tekintette meg a standard kópiát.
Természetesen az általam idézett kivégzések, bírósági tárgyalások nem mindegyike kapott nyilvánosságot, illetve nem ilyen formában. Az viszont tény, hogy április 13-án a Szabad Nép terjedelmes cikkben írta le az öt ember kivégzését, és a velük együtt börtönre ítélteket, szám szerint. Megindokolták, népi demokrácia ellenes cselekedeteiket meg kellett torolni. És később még következtek további csoportok. Művész-embereknek tudni kell olyan hírekből is informálódni, amiket másképp magyaráznak. Az ötvenes években mindenki tudott a sorok közt olvasni. mozaikkockákat összerakni. Vajon miért nem jutott el a kétkedés a Körhinta alkotóihoz? Ennek csak egy oka lehet, mert nem akarták. Mert ők erre a filmre kaptak megbízást Idilli és termelőszövetkezet-párti legyen, a fiatalok boldogulása csakis abban a környezetben legyen elképzelhető. Ez a film a kommunista párt szolgálata, rejtett eszközökkel..
A forgatókönyv alapja, ötlete Sarkadi Imre két novellája, egyik a Leányvásár című, másik A kútban, ezeket 1955-ban írta. A Magyar Nemzeti Filmarchívum interneten olvasható elemző anyagában azt olvastam a film előkészületeiről, hogy ezt az alapot ugyancsak átformálták, és Sarkadi a film munkálataiban nem vett részt, a forgatókönyvet ketten írták, lásd írásom elejét. Persze, ő sem ártatlan ebben a folyamatban. A kor fenegyereke volt, sokat megengedhetett magának, a demokrácia bírálatát is. Egy darabig. Kevésbé pártos írásait a pártközpont bírálta, durva kritikával illették, nyilvánosan. Ezért hol bátor volt, hol megfontoltabb, utólag azt írnák róla, gyávább. Film készült egy másik novellájából, ugyancsak Fábri rendezte a Dúvadot /1959/, ez nagyon is szocializmust igenlő alkotás, mélységesen megvetjük a múltból itt maradt, durva, nagytermészetű egyéni nagygazda főszereplőt. Különösnek találhatjuk viszont, hogy ennek alapját, a Tanyasi dúvad című novellát 1953-ban írta. Azaz, a Nagy Imre-program idején nagyon is a magángazdálkodás visszaállítása ellen érvelt.
Ha valóban olyan idilli volt az 53-as év, hogy a tanyasiaknak, a szövetkezeti tagoknak egyetlen gondjuk: a téesz vezetősége tehetetlen, rosszul végzi a dolgát… ugyan mi vezetett el az 56-os forradalomhoz? Miközben a mozirajongó ájultan tapsolt a filmnek és kiváló szereplőinek, az ártatlan leány és az ősmagyar, mokány fiú megejtő történetének, eközben az országban nőtt az elkeseredés, a lefojtott düh, a tehetetlenség, izzott a parázs, és már nem csak a mélyben lappangott a lázadás. Nem ennek az írásnak a feladata, hogy felsorolja, 55 végétől, különösen 56 februárjától mik történt az országban, milyen események készítették elő október 23-át.
A filmet 1956 február 2-án mutatták be a mozikban.
Jó lenne tudnunk, hogy átmenetileg miben és mennyit segített Rákosiéknak. Mit vett észre újra- és újravetítve, a közönség? Mit évtizedek óta a filmkritikusok hada? Vajon nem mernek hozzányúlni ehhez a filmtörténeti csodához? Csak-csak észre kellene venni, hogy 1953 nyarát az 1955 őszi direkt politikai helyzet, elvárás, állapot szerint látjuk! Hogy a filmet a Rákosi-Gerő féle aljas kormányzás szolgálatába állították alkotói! Szinte előre sugallva, hogy nem lesz itt semmi baj, semmi cirkusz, lázadás, különösen nem forradalom…
2011 ősze.
