Gaál István (meg)tévesztése

Gaál István /meg/tévesztése

kódolt magány – Nádas Péter gyónása – Izrael: a nagy Armageddon – piacgazdaság vége…

Gaál István: Holt vidék című filmjéről /1971/ kell írnom több mint negyven évvel bemutatása után. Miért? Mert mostanra mutatta meg értékeit, hazugságait? Mostanra leplezte le a múló idő?  Nem, puszta véletlen, hogy újból láttam, épp akkor, amikor Gyűrűfű megrendezett elpusztításáról kezdtem írni.

A Kádár-korszak kegyetlenül megfogalmazott, nyilvánosságra hozott tervéről, a falurombolásról  1990-től írok, de nem eleget. Ott a gyökere ugyanis annak, hogy felbomlottak – felbomlasztották – a faluközösségeket, amik még megmaradtak a háború után, az erőszakos szövetkezeti mozgalom befejezése után. Elnéptelenednek a falvak, nincs jövőjük, ezt szajkózták évtizedeken át. A kommunista idea megvalósításához a pártnak megvoltak az eszközei, eszközrendszere, apparátusa. De kellett hozzá külső erő is, látvány, szubjektív élmény. Írók, újságírók, művészek által. Ennek egyik momentuma lett a Holt vidék, annak létrejötte, bemutatása.

Röviden: egy kis magyar falut elhagyják a lakói, amint a film szereplője fogalmaz, „elszéledtek”. Csak egy fiatal pár marad ott és egy idős néni. Ezt a három embert kell kudarcossá tenni, tragédiába sodorni. Ennyi.

Az alkotás öntörvényű, nem  köteles indokolni, lakói miért hagyták el a falut. Majd a film vége felé kapunk némi, hamis magyarázatot. Az 1970-es évek valóságában persze fontos lett volna, az akkori magyar nézőt, nézőket ez érdekelte, a film nézésében motiválta. Hogy ki mennyire tudta elválasztani az elnéptelenedett falu látványát, közegét a pszichológiai-lélektani témától, ez most már rejtély marad.

Tény, hogy a kis, dombok közti faluban már csak három ember él. /A gyereküket nem számolják./ Erzsi néni itt született, és bizonyára Juli is, mert a ház, amiben laknak, a nevén van. Anti a férje, Miskolcról költözött ide, nem tudjuk, mi a foglakozása.  Olyan érzése volt a korabeli nézők egy részének, olvasom egykori kritikában, mintha lecsúszott értelmiségi házaspár költözött volna ebbe a faluba, megoldani életük pszichés problémáit. A cselekmény szempontjából nem is a falusi születés ténye fontos, hanem a magány, az izoláltság, s az a folyamat, hogy ebben a közegben két ember szereti-e egymást, vagy szeretet nélkül élnek.

Gaál steril helyzetet teremt a házaspár lelki gondjainak a kibontására. Az elhagyott falu – sziget. Lakatlan szigeten élnek, mint Bergman szereplői, sivatagban, mint Antonioni szereplői. /Őket sem nevezném a filmek hőseinek, mert nem a külvilággal küzdenek, elsősorban önmagukkal./ Antit-Julit később mégis a környezetük teszi depresszióssá, nyomorulttá. A lakatlan falu, amiben nem lehet élni!  Akkor miért választották, vagy miért nem menekültek el? Nekik annyi erejük sem volt hozzá, mint a többi, kétszáz-háromszáz lakosnak, betegeknek, öregeknek?

Kik laktak itt előttük? Valószínűleg parasztemberek, gazdálkodó családok, néhányszáz éven át, bár ezt sem tudjuk. Anti és Juli nem paraszt. Nem magángazdák, nem termelőszövetkezeti tagok, nem állami gazdaságban dolgoznak. A hetvenes években ez a három mezőgazdasági formáció működött. Jó lett volna, ha a film  mellékesen tudatja velünk, hova lett a téesz, ki műveli meg most a határt? Távolban ugyanis látunk traktorokat. Történelmi ismereteink alapján be kell ágyazni a filmet abba korba, amiben született. Ami akkor körbelengte, amit akkor az ország közvéleménye tudott, vagy nem tudta, de sejtette, ha nem sejtette, a hatását érezte: a magyar falu elsorvadása megkezdődött, különösen a kis településeké. A fiatalság az ipari üzemekbe megy, a városokba, az épülő lakótelepekre! Ez a jövő, a szocializmus építése!

Az átgondolt propagandából három momentumot emelek ki. Figyeljük a dátumokat.

  1. 1.    Propaganda eszköze lett Gyűrűfű nevű kisközség Baranyában, ahol látványosan elköltöztették a lakosságot, azzal a szöveggel, hogy elnéptelenedett. Az utolsó család 1970 november 28-án, filmesek jelenlétében, lovaskocsival, színpadias körülmények közt ment el. /Bővebben lásd honlapomon „Gyűrűfű, a falurombolás áldozata.”/
  2. 2.    1007/1971./III.16 néven, márciusban megjelent egy kormányrendelet, amelyben – örökérvényűen! – kihagytak kétezer magyar falut mindenféle fejlesztésből, építési tilalmat vezettek be, javítási tilalmat, még ledőlt kémény sem szabad újra felhúzni, ahol tudták, elvették az iskolát, a villanyáramot, útjavításra sem  adtak pénzt, ritkították az autóbuszjáratot, stb.
  3. 3.    A Holt vidék című film forgatására 1971 őszén került sor.

Valóban lélektani drámát látunk? Az állami filmgyártás spontán alkotását? Hiszen a filmkészítés a párt- és kormány totális ellenőrzése, engedélyezése mellett működött. Egyetlen kocka, jelenet, mondat nem hangzott el, nem került vetítésre, amit a kommunista párt cenzorai /Filmfőigazgatóság, pártközpont, stb./ nem hagytak jóvá.

Vajon meg akarták ismételni a Rákosi-korszak módszerét, kitaposott útját? A kor problémáit és főképp intencióit becsomagoljuk két fiatal történetébe. Amit a Körhintával sikeresen megtettek: 1955-56-ban egyetlen út van a magyar parasztság előtt, bent kell maradni a termelőszövetkezetben, a szovjet típusú gazdálkodás a magyarok egyetlen útja, dehogy lesz itt forradalom!  Ezt mondja kőkeményen a férfi főszereplő, Soós Imre a szerelmének, akit Törőcsik Mari alakít. S milyen érdekes, a Holt vidékben  a női szereplő Törőcsik Mari,  akit nyomaszt a jövő nélküli, kultúra nélküli falu! Tiszta véletlen?

S most górcső alá vehetjük, hogy mennyi témát, mondanivalót, intenciót találunk a filmben.

1. A házaspár bensőséges szerelem nélkül él, a legelső  jelenetsor után esti találkozásaik, ágyba bújásuk feszült, szerelmeskedésük suta, sőt vészjósló. Juli mondja is: hagyjál már!

2. Andriska nevű gyerekük kollégiumban lehet /bár ezt a szót nem mondják, városi iskolába jár, bentlakó/, hétvégeken jön haza. Szeretet jele? Alig látunk. Elvan. Olvas, leckét ír, lovagol, apja rideg hozzá. Anyja szeretné, ha itthonról járna iskolába, de azért, hogy ne legyen egyedül! Ez bizony nem a szeretet jele.

3. Juli szeretne még egy gyereket. Talán azért, hogy ne legyen egyedül? A férj szigorúan ellenáll: még várjunk. Nem vagyunk olyan jó anyagi helyzetben. Várni kell. Előbb megcsinálom az üvegházat, a kertészetet, pénzt gyűjtünk.

Vajon a házaspár szubjektív érzéseit látjuk? 1967-70 között ugyan még született elég gyerek az országban, de a statisztikákból tudták, hogy a következő években már kevesebb lesz. A Magyar Szocialista Munkáspárt is tudta ezt. A párt X. kongresszusán Kádár János megfogalmazta aggályait. Magyarországon gyarapodni kezdtek a családok, viszonylagos jólét indult. És már azon töprengtek sokan, hogy javakat vásárolni és gyereket nevelni egyszerre nem tudnak. „Ha ki-ki saját lelkiismerete szerint latolgatja, hogy tv-t vesz inkább vagy kocsit, mintsem hogy gyereke legyen, az ő dolga.” mondta Kádár a kongresszuson 1970 november 28-án. /Nyomtatott jegyzőkönyv 159. oldal./ Ebből alakult ki  hamarosan a szállóige: kicsi vagy kocsi? Gyarapodik a család, vagy gyereket nevel? Az egzisztencialista-vonás terjedt. Nos, a filmbe alkotói becsempészték ezt a politikai-társadalmi tézist…

Anti bár Miskolcról költözött ide, ért a kertészkedéshez, tud lovat gondozni, kocsit hajtani. Használt faanyagból, elhagyott házak ablakaiból üvegházat épít, kettőt vagy hármat. Gondosan kezelik, palántáznak, szép árút termelnek, salátát, mindenféle zöldséget. Egy ideig Erzsi néni is segít nekik. /Bár az alkotók elkövetnek egy súlyos hibát: honnan locsolnak? Paprikát is termelnek, ami vízigényes. Van egy ásott kútjuk az udvaron, de abból soha nem húznak, ivóvízért Juli egy utcai kútra jár – két vödröt visz-hoz rúdon a vállán, ami nehéz asszonysors! Mivel a villanyt kikapcsolták, a kerti kútból nem tudnak szívni, agregátjuk nincs./ Az árút egylovas kocsijukon viszik be a városi piacra, és úgy látjuk, eladják, amit vittek. Majd amikor Anti elszegődik az erdőgazdasághoz, Juli hátikosárban, kezében két kosárral cipeli a hegyen, erdőn át az árút. Ezt a jelenetsort háromszor is látjuk.

Ilyen keserves egy fiatal nő élete a szocializmus derekán /pedig már 1950-től azt építjük/. Azé a fiatal nőé, aki valamilyen tévút miatt még nem költözött be a városba, a kultúrába.

Jön egy vevő a piacra, kér egy füzér cseresznyepaprikát, ára 12 forint. A vevő azt kérdi: nem lesz az egy kicsit sok? Na jó, vigye 10 forintért doktor úr. Épp egy doktor a vevő. Ami bizonytalanság, megalkuvás: nem igazi vevő vásárol. Az sokallta volna még a tíz forintot is. Hisz a munkás-parasztkormány azt sugallta, Kádár János az évenkénti nagygyűlésén rendre azt mondta: a paraszt még a megpróbáltatások ellenére is jól él, helyenként jobban a munkásságnál, ezért nekünk arra kell törekednünk, stb. Szóbeszédben pedig így hangzott: a parasztnak a bőre alatt is pénz van, és neki nem kell fizetni a zöldségért, gyümölcsért, sőt disznót hizlal, kacsát, tyúkot nevel, ez utóbbi tojást tojik neki. Hogy miért  cseresznyepaprikára alkuszik a vevő? Bizonyára nem akarta kiélezni a helyzetet az alkotógárda, hogy a krumpli, a bab, a borsó drága…

1968-71 Magyarországon az új mechanizmus kora, a piacgazdaságra való korlátozott áttérés kísérlete, majd a kísérlet kudarca. Más szóval: a szabadságnak egy szűkített, a párt által ellenőrzött és megengedett lehetősége.

A piacgazdaság tételét mégsem a cseresznyepaprikában  fejti ki az alkotó, hanem a szellemi, ideológiai termékeknél.

Juli mellett egy különös öregember, kalapos múltbéli figura régi könyveket árul. Elmegy egy italra, megkéri a fiatalasszonyt, áruljon helyette. Épp ott a doktor úr, neki ajánl egy ritka könyvet, a Jehova tanúi kiadásában, A nagy Armageddont. A doktor úr, bár szenvtelenül, de rákap. Juli azt mondja, hatvan forint. Sok! Legyen ötven. Ötvenkettő. Ennyiért adja végül.

A filmbeli példa összetett. Ideiglenesen Julié lett az eladás joga, aki él a lehetőséggel, még ott áll előtte az értelmiségi modell, a doktor úr. Alkusznak a hiánycikknek számító ritka könyvre. Juli úgy érzi, jó áron adta el, az árus mégis elégedetlen, „ennél többért kellett volna eladni!” Benne van ebben, hogy nem a könyvkereskedő határozta meg az árát, hanem az alkalmi árus. Megjegyzésében már a kapitalista kereskedő lappang, aki majd annyit kér egy – bármilyen – áruért, amennyit akar.

Mi történt a szemünk előtt?

A szovjet blokk országaiban – vagyis szovjet fegyveres alakulatok jelenlétében, akik kaszárnyákban helyezkedtek el, csapatmozgásokat, hadgyakorlatokat végeztek, továbbá titkos ügynökök, beépített embereik jelenlétében – 1950-től tervutasításos rendszerben működött a teljes gazdaság, különösen az ipar, és a mezőgazdaság. Ez utóbbiról kell most szólnom. A mezőgazdaságban minden hold, hektár földön csak azt termelhetett a termelőszövetkezet, az állami gazdaság, amit a kommunista pártközpont előírt. /A kisszámú magángazda sorvasztásos állapotban tengődött, nem volt számottevő./ A végrehajtást a települések pártbizottsága felügyelte. Ha valaki eltért a tervtől, vagy rossz minőséget vagy keveset termelt, az ötvenes években internálták szabotázsért, később csak leváltották.

1968-ra megerősödött egy, közgazdászokból, politikusokból álló vezető gárda, akik látták a rendszer csődjét. Évről-évre hiánycikk lett sok mezőgazdasági áru, vagy drágán termelték a keveset, és nem azon a földön, ahol az arra alkalmas. Nyers Rezső, Fock Jenő, Fehér Lajos jegyezte, sürgette a változást. 1968 január elsejével meghirdették és életbe léptették az „új gazdasági mechanizmust.” Fontosabb elvei. A központi tervezés csökkentése, a tervutasítás mellőzése, az árak szabadon, piaci elvek szerint alakuljanak, központi bérrendszer helyett helyben határozzák meg, ki hol mennyire hasznos, annak függvényében nőjön, csökkenjen a jövedelme.

A Szovjetunió figyelt, és egyelőre engedte a folyamatot. Igyekeztek nekik megmagyarázni, mennyivel jobb, ha reggelente a parasztember saját jószántából korán felkel és dolgozik, mintha korbáccsal /kancsukával/ hajtják ki, büntetésből. Ha önszántából termel salátát, répát, gyökeret, zellert, meggyet, szilvát, stb.

Ezért gondolta Anti: kis üvegházában egész évben termel majd olyan zöldséget, amit el is tud adni, és megélnek belőle. Álmodozását a Kanadából jött férfinak mondja el. Későn.

Ugyanis 1971-ben már minden vezető, párttitkár, film-cenzor, így a filmgyár pártbizottsága is tudja: a kísérletet a szovjetek nem nézték jó szemmel, és kérték, hogy hagyják abba, a részleges termelési szabadság kísérletének vége. 1972 február 11-én Kádár Jánost Moszkvába hívta ebédelni Brezsnyev, a szovjet kommunista párt első titkára, és nyomatékosan megismételte álláspontját.

Nos, a film forgatásának idején a hír eljutott Antihoz, aki indoklás nélkül Julira hagyja az üvegházat, megy az erdőbe, a favágókhoz. Hogy ott mit dolgozik, nem tudjuk, leginkább ténferegnek. Ettől kezdve Juli gyalog cipeli, három kosárban árúját a piacra, hisz valamiből meg kell élni. A tézist, a politikai-gazdasági kísérletet tökéletesen belecsempészték a filmbe az alkotók…

6. A következő tétel a szabad vallásgyakorlásról és istenhitről szól, majd Istenről, aki /már/ nem segít.

Juli többször bemegy egy lakatlan falusi házba, bent romhalmaz, piszok, felemel egy fejkendőt, elengedi, megint visszamegy. Láthatóan fogódzót keres a múltból, de kinek a múltjából? Talán itt született. Vagy a szülei laktak itt.

Juli egyik piacnapja végén a városban bemegy a közeli templomba, ahol épp misét tartanak néhány öregasszony jelenlétében. És egy pap gyóntat. Juli szükségét érzi a gyónásnak, odamegy, letérdel.

Először nem jut eszébe semmi bűn, majd mondja, vasárnap is dolgozik, állandóan dolgozik, ami nem jelent neki örömöt. És nem tud szeretni senkit, pedig őt szeretik. Kevély vagyok, mondja, nem tudok alázatos lenni. Az uram mindent megtesz értem. Egyedül vagyok. Úgy érzem, mintha valaki a sarkamban lenne, mintha mindig követne, mögöttem állna és én nem tudom elzavarni. Én félek. Ordítanom kell, sírnom kell, a kisfiamhoz is rossz vagyok.

Amikor elhallgat, a pap megkérdi: egyedül vagytok ott? Urunkhoz, megváltónkhoz nem fordultál segítségért? Válasz: Nem. A pap: Talán a gonosz jár utánad, s ha kiabálsz, örömmel egyesül veled. Érezted már Isten jelenlétét magadban? Válasz: egyszer lánykoromban. A pap: térj vissza abba a korba, onnan vezet az út  és sehonnan máshonnan. Az urad rosszul bánik veled? Válasz: nem, de alig látjuk egymást, nagyon egyedül vagyok. Az uram ott akar maradni. A pap: mostanában sokan beszélnek nekem ilyesmikről. Isten bizonyságot adott neked kegyelméről, te ezt a bizonyságot eldobtad magadtól. Most oda kell visszatérned. Máté azt mondja, aki nem veszi föl a keresztjét, s nem követ engem, nem méltó énhozzám. Ha nem veszed fel a kereszted, szeretni nem tudsz. Ha nem tudsz szeretni, az ördög mögéd lép és nem tágít. /Nádas Péter dialógusa./

Tartalmas gyónás és intelem.

Nem én írom le először, nem én találtam rá a következő motívumokra: a Holt vidékben Antonioni és Bergman filmjeinek a hatásai érződnek, fedezhetők fel. Én csak továbbgondolom, beillesztem.

A Holt vidékbeli házaspár lelki életének kudarca, a nő neurotikus volta, magánya, útkeresése hasonlít a két nagy alkotó női szereplőinek állapotához. Antonioni Vörös sivatagában /1964/ a nő érzelmi sivárságában próbál magára találni, sikertelenül. Bergman Tükör által homályosan /1961/ Karinja beteg, neurotikus, keresi az Istent, nem találja. A szigeten lévő nyaralóban találjuk családjával, Karin úgy gondolja, a tapétaajtó mögött van az Isten, de a megrepedt tapétából csak egy pók mászik elő. Az Úrvacsora /1963/ című filmben a tiszteletes úr is keresi az Istent, ő is szörnyeteg-pókot lát. Először azt mondja, „Isten hallgat”, majd: „sohase beszélt”. Délelőtt úrvacsorát osztott annak a néhány öregnek, aki megjelent a templomban, délután pedig kimondja: „Isten nincs. Bosszantóan egyszerű az egész.” „Isten a szeretet”, mondja az előző filmben az apa. Ha nincs szeretet, Isten sincs. /Kuczka Péter fordításában idéztem a forgatókönyvből./

A Holt vidék templomában is csak néhány öregasszony ül a misén, lehangoló az üresség. Hogyan fordul Juli a hithez-gyónáshoz-valláshoz? Bizalommal? Gyónása őszintének látszik, kétségbeesett lépésnek, a szeret-szerelem hiányáról beszél a papnak. Ha Isten a szeretet /Gaál is ezt sugallja/, akkor lesz megoldás az életére. Csakhogy ebben a nyomorult, kizsigerelt faluban munkalehetőségek és kultúra hiánya miatt semmi sincs. A férje is – részben – ezek miatt rideg, nem sikerült az üvegház-terve, a zöldség-termesztés sem, nem mer második gyereket vállalni.

Valóban, ezek miatt nincs pozitívuma a gyónásnak? Ha nem láttuk volna a könyvárus-jelenetsort, elhinnénk. De itt lép be a didaktika: a vallás, és a pap, az egyház követe nem nyújthat megoldást a szocialista rendszerben élő-felnövő fiataloknak.

A könyvek szabad árusítása, a templomi látogatás bizonyítékot nyújt a korabeli nézőnek arra, hogy ma már szabad a vallásgyakorlás, sőt, nem csupán a nagyegyházak, de még az úgynevezett szekták tanai is az utcára, nyilvánosságra kerülhetnek! Jehovisták kiadványát is árulja a furcsa öregember. Bárki bemehet a templomba piacozás után, részt vehet misén, bár csak néhány öregasszony ül bent, erről nem a párt tehet. A többség már a szocializmust  építi. /A kis elnéptelenedett faluban nem látunk templomot. Nem is volt? Létezett olyan magyar falu? Még a háromszáz lelkes Gyűrűfűn is építettek maguknak! Nem hiányzott az alkotóknak?/

Gaál és csapata ezzel a szubjektív-szuggesztív jelenetsorral sokat segített a kádári politikának. Mondhatnám, aktuálpolitikai betéttel. 1968-ban a magyar kormány meghosszabbította az egyházak számára biztosított államsegélyt, igaz, vérlázítón kevés havi jövedelmet, „fizetést” engedélyezett a plébániák, parókiák papjainak. /Ezért mondja azt Erzsi néni: végrendeletében a papokra hagyja maradék pénzét, „úgyis alig van szegénykéknek”/. 1969-ben kineveztek 11 új érseket, püspököt, olyanokat, akik felesküdtek a Magyar Népköztársaságra, egy részük besúgó lesz. Látványosan em üldözik a papnevelő intézetekben tanuló fiatalokat. /Bár még vannak papok a börtönökben, erről hallgatnak./ És megkezdődtek a tárgyalások Mindszenty József hercegprímás sorsáról, aki 1956-tól az amerikai követségen kapott menedékjogot. 1970 június 2: az amerikai nagykövet egy vacsorán felveti a külügyminisztérium osztályvezetőjének: amennyiben a magyar kormány szabadon kiengedi az országból a főpapot, úgy visszaadják a Szent Koronát. 1971 április 16: Péter János külügyminiszter /egykor református pap/ a Vatikánban tárgyal, fogadja őt VI. Pál pápa, megbeszélik, mi módon hallgasson el a bíboros, ha kiengedik az országból. 1971 június 25-28-án pápai küldöttség igyekszik rávenni a bíborost ugyanerre. 1971 szeptember 28-án Mindszenty – bár az ítélet érvényben van ellene –amerikai felségjelű autóval elhagyja az országot. /Adriányi Gábor egyháztörténész, Mindszenty emlékiratai és mások alapján./

A párt felkészült az ateizmus térhódítására. Már működtek országszerte a családi ünnepeket segítő társadalmi bizottságok, pénzt nem kímélve állították fel az irodákat, nyomták a brosúrákat. Feladatuk: a házasságot, a keresztelőt, a temetést lehetőleg egyházi szertartás nélkül tartsák az állampolgárok. Megszűnt az adminisztratív ellenőrzés, illetve ellenzés, nem zárják be a templomokat. De megindult az ideológiai harc. „A misztikum helyett a közösség emberséges részvételét, az öröm és a bánat humánusabb megosztását kezdte igényelni az új életformát élő szocialista ember.” Idézet a „Családi események társadalmi megünneplése” című kiadványból, Népművelők kézikönyve, 1970. /Részletesebben lásd „A kommunizmus áldozata: a család” című dokumentum-kötetem idevágó fejezeteit, megjelent 2009-ben./

Mi hát a különbség Antonioni és Bergman filmjeihez képest? Kizártnak tarthatjuk, hogy ők a kormány aktuálpolitikáját szolgálták hőseik, szereplőik lelki válságával.

7. A nagy Armageddon-könyvet árulja a különös figura a piacon. Biblia, Újszövetség, Jelenések könyve 1971-ben.

Jóslat a világvégéről? Juli ebben a jelenetben egészséges lelkű, vidám fiatalasszony, nevet az ijesztgetésen. És az ő nevetését kell alapul venni.

Armageddon a Biblia szerint az utolsó nagy csata lesz Isten és az Antikrisztus között, ott dől el az emberiség sorsa, túléli-e a jó, vagy a rossz diadalmaskodik.

A helyszín Megiddó hegye a mai Izraelben, Názáret közelében. /Vívtak ott már két nagy csatát, egyet Krisztus előtt 1450 körül, egyiptomi fáraó aratott győzelmet Szíria, Palesztina szövetségesei fölött, a másikat asszírok vívták egyiptomi és júdabeli seregekkel./ Megjegyzem, 1970 táján nem volt beszédtéma a Biblia, ki sem adták már régen, az Armageddont pedig még nem fedezte fel Hollywood.

1971-ben volt mitől félni. 1967 júniusában zajlott a hatnapos háború Izrael és négy arab állam /Egyiptom, Jordánia, Szíria, Irak/ között, a villámháborúban Izrael győzött. A véres áldozatokat követelő háború hatása tovább gyűrűzött. 1968 március: Izrael és Jordánia közt az un. Karameh-háború. 1970-ben Jordániában a Fekete Szeptember nevű  leszámolás. Két világrend ütközött, kérdés lett: a Szovjetunió kerül ki győztesen, vagy az USA? Ezek a levegőben voltak, beszédtéma, újságcikk, fenyegetés, bizonytalanság. Viszont a Holt vidék női szereplője megnyugtatott, nevetett: nekünk nem kell félni. Azzal, hogy Juli felhőtlenül nevet, lesöpri a Biblia jóslatát, a Jehovistákat, és a háborútól rettegőket.

8. És még rúgunk egyet a disszidens családon is. Kanadából látogattak haza a férfi szülőfalujába, anyja Erzsi néni volt, nemrég temették el. Pökhendiek, értetlenül állnak a falubeli látvány, az üresség elől, menekülnek, még az ebédet se várják meg, szállás után kell nézniök. Anyja hagyatékát, a szatyrot se akarják elvinni. A ménkű hosszú amerikai kocsi látványa – szükségtelenül hosszan látjuk! – váltson ki belőlünk ellenszenvet 1971-ben, amikor a magyar ember nyolc-tíz évet várt például egy Trabant kiutalására! Az ellenszenv felkeltése sikerült. Akkor még nem tudtuk, hogy a tízméteres autócsodát nem hajón hozták át, hanem Bécsben bérelték, s tettek rá rendszámot…

9. A feleség, bár valószínűleg itt született, nem óhajt a faluban maradni. Anti először neki mondja el tervét: nagy kertet akar rózsalugassal, gyümölcsfákkal. A nő válasza: ugyan, egy gyümölcsfa tíz év alatt nő meg. Egy másik jelenetben a feleség világosan fogalmaz: mehetnének Ózdra dolgozni, a sógora hívta őt, vagy őket a gyárba. Anti a kanadai férfinak is elmondja az üvegház tervét, amire a vendég már tudja a választ: álmodozol. De ő se kérdezi meg: villanyáram, fűtés nélkül, öntözővíz nélkül hogy akar melegházakat működtetni?

10.  A vendég kérdezi azt is, már a film derekán túl, mi történt itt, miért néptelenedett el a falu. A válasz: „nem volt út, nincs mozi, nem volt presszó, így aztán az emberek elszéledtek.” Itt kapunk magyarázatot az elnéptelenedésre, egyszerre múlt- és jelen-időben. /Bizonyára ettől vált hamis legendává a négyévtizedes címke: munkalehetőség és kultúra hiányában történt, ami történt. /

Hamis a kijelentés a korabeli társadalmi közegben. Ezt ma már az újabb nemzedékek nem értik. Ezért meg kell mondanunk: az 1970-es években nem lehetett Magyarországon csak úgy elszéledni egy egész falunak, netán több falu népének. Mivel ezen a településen a tulajdonosok otthagyták  házaikat /ki vette volna meg és mennyiért/, vajon miből vettek más faluban, más városban másikat? Ez a nyomorult szegény nép önmagától hogyan állt talpra másutt? Pénz nélkül legföljebb jelentkezhettek lakáskiutalásért, állami bérlakásért, hisz épültek a lakótelepek. Csak a korabeli statisztikák bizonyítják: lakásra a családoknak öt-nyolc-tíz évet kellett várni! Előnyben a munkásfiatalokat, a, KISZ- és párttagokat, a nagycsaládosokat részesítették. Az elszéledni ige ezért csak az elmaszatolás igényével hangozhatott el.

Mi lehet a vége?   Juli azt mondja a férjének a gyónás után, már nem félek, fél most már a férfi. De újból erősödik a nő depressziója, egyedül van otthon, cigányok mennek az úton, kiszabadulnak óljukból a disznók, velük viaskodik, ami itt már jelképes és vészjósló. Ezután egy ködös őszi napon szakadékba veti magát.

Mennyi tézis, napi pártprogram, óhaj fért bele ebbe az alkotásba, ami látszatra pszichikai, magánéleti, egyéni. Az eredmény: a film a korszak politikai eszköze lett.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!