Vetéstől a tálalásig – frissítés

Vetéstől a tálalásig – frissítés

kertészkedő kézikönyv azoknak, akik elfelejtették, akik soha nem csinálták – éhezőknek és éheseknek – igényteleneknek, hogy igényessé váljanak                                         

Majdnem-nyílt levél a kormánynak.

Becslések szerint Magyarországon egymillió házkörüli kert hever parlagon. Falvakban, kisvárosokban, egykori mezővárosok külső részén az ott élők évtizedek óta elhanyagolják kertjüket, gaz veri fel, szemetüket odahordják.

A leszoktatás akkor kezdődött, amikor a férfiak, nők termelőszövetkezetben, állami gazdaságban, melléküzemágban, gyárban dolgoztak, ingáztak, s fáradtan, estére értek haza. 1990 után hiába vesztették el munkahelyüket, addigra a közöny, az igénytelenség kialakult. A családok közt van fiatal, magányos, gyermekes, nagycsaládos, magyar és cigány, városból falura visszaköltöző.

Orbán Viktor környezetéből származik az adaptált mondás: nem halat kell adni a        szegényeknek, hanem hálót. A szegények ne segélyt várjanak, ne élelmiszercsomagot kapjanak, hanem újból tegyék rendbe lakókörnyezetüket, és újból mindenki művelje meg a kertjét, termeljenek zöldséget, gyümölcsöt, tartsanak néhány tyúkot, nyulat, kecskét a gyerek táplálására, stb.

Csakhogy mára sokan elfelejtették, hogyan kell megművelni százötven-kétszáz négyzetméternyi területet. Hogy ki kell irtani a gazt, elhordani a szemetet, felásás előtt megtervezni, mely évszakban mit és mennyit vessenek, hogyan ápolják, mikor szedjék le a termést, mit főzzenek belőle.

Ezt a tudást kell módszeresen eljuttatni hozzájuk. Népszerű formában, egyszerűen, hogy megértsék.

Sulyok Katalin – Siklós László  Vetéstől a tálalásig című könyve épp ilyen. A kert műveléséhez négy egyszerű szerszámra van szükség, és egy ötödik bonyolultra, amivel minden munkát el lehet végezni: a kezünkre. Odafigyelésre, a család összefogására. 200 négyzetméteres kert négy-öttagú családot ellát egész évre. Megjelenésekor a könyv hiánypótló volt, szellemi éhséget elégített ki, most pedig a tudás mellett az igazi éhséget is kielégíti.

Ezt a könyvet olcsó kiadásban el kellene juttatni minden családhoz, ahol esély van rá, hogy újból megműveljék kertjüket. Vannak kísérletek, például a vetőmagjuttatás, de ha emellé nem kapnak útmutatást, nem lesz eredmény. A könyvesboltokban persze kaphatók szakkönyvek, tudományos leírással, színes fotókkal a termelés egy fázisáról, de elejétől végig egy sem tárgyalja a folyamatot, és minden album iszonyúan drága.

Ez a könyv az egyetlen, amely a kert, a talaj előkészítésétől, az ásástól, a vetéstől kezdve, a szedésig, sőt a felhasználásig az egész folyamatot tárgyalja.

Amennyiben  komoly a nemzeti kormány szándéka, kérem, fontolja meg ennek a könyvnek az eljuttatását minél több családhoz, akik most kapcsolódnak be a kertészkedésbe.

Budapest, 2011.

Siklós László

Bevezető, ajánlás

Könyvünk először l988-ban jelent meg, 43 ezer példányban, és reklámozás nélkül hetek alatt elfogyott. Töprengtünk, mi lehet a siker titka? A titok egyszerű volt: az éhség.

Éhség arra, hogy falun, kisvárosban a családok hozzájussanak friss, jóízű, olcsó zöldséghez. Hogy ne a fonnyadt, piszkos, vegyszeres és drága árut vegyék meg a boltokban. Már ahol találnak boltot. A falvakban elsorvasztották a piacokat, az őstermelőket gyanakvással nézte a rendszer, a kiskereskedőket rendeletekkel üldözték, ők a szocializmus ellenségei voltak. Tiszalökön jártam riporton, a termelőszövetkezet több hektáron termelt salátát, borsót, retket, zöldhagymát, egész éjjel csomózták, hajnalban mind elszállították, a helyi zöldségbolt pultjain csak dobozos konzervet árultak. A tanácselnök, a téesz-elnök nem értette kérdésemet, miért nem kapható boltban friss zöldség.

Csakhogy a kertek százai parlagon hevertek, teli gazzal, szeméttel, mert gazdáik gyárba jártak, ingáztak a téeszből is estére értek haza, fáradtan, így leszoktak a művelésről.

Ám a vágy így is feltört. Újból éhség lett arra, hogy felássák a kertjüket, vessenek bele, termeljenek. Csak éppen kimaradt egy nemzedék: aki nem a szüleivel, nagyszüleivel lakott, és gyári munkás vagy alkalmazott lett, az bizony elvesztette az évszázados ismereteket. Ösztönösen várt valahonnan biztatást, bátorítást, útmutatást, hogy újból merje bevetni kis kertjét, és ne érje kudarc.

Könyvünk ezt az éhséget elégítette ki. Nem bonyolultan biztattunk, senkit nem ijesztettünk el azzal, hogy ez tudomány /persze az üzemekben az!/, ehelyett egyszerűen írtuk le, amint vádoltak, populárisan.

Le mertük írni: a kert műveléséhez négy egyszerű szerszámra és a kezünkre van szükség. Mellőzzük a műtrágyát, a vegyszeres gyomirtást, a drága gépeket. Csak a család összefogására és jókedvére van szükség. A szerkesztő megkért bennünket, a biokultura szót ne írjuk le, mert az a szocialista gazdálkodásban már nem korszerű, a termés növelését  kizárólag a műtrágya biztosíthatja, ápolását pedig vegyszerek. Ezeket ajánlották a kiskerttulajdonosoknak a népszerű tévéműsorok kertészmérnökei is, hetenként új ajánlatokkal.

Ma már óriási a választék hazai termésből, importból, Európa déli országaiból folyamatosan árasztják a szebbnél-szebb árut, gyümölcsöt, zöldséget egyaránt. Megszűnt a primőr fogalma, bármit megvásárolhat a magyar ember a gyönyörű, egyforma nagyságú, vegyszeres, néha mérgezett árúból. A bio pedig vagy drága, vagy nem ellenőrizhető. Ma már újból tartanak piacnapot, ahol megéri. A kisebb falvakban viszont se piac, se zöldséges bolt, se szupermarket. Az ezer lakosnál kisebb falvakban rosszabb az ellátás, mint a rendszerváltás előtt, sok helyen már vegyesbolt sincs. Aki enni akar ,autóval kell bemennie városba.

Van-e hát aktualitása egykor irt könyvünknek?

Nagyobb, mint valaha. Az éhség nagyobb a nyolcvanas évekénél. A szegény emberek nem tudják megfizetni a drága zöldséget, gyümölcsöt. Eközben becslések szerint egymillió házkörüli kert gondozatlan, parlag, gazfelverte….

Aki a nyolcvanas években még úgy-ahogy ismerte, hogyan kell kertet művelni, gondozni – egyelni, kapálni, szedni – a sárgarépát petrezselymet, borsót, babot, paradicsomot, sóskát, spenótot, káposztát, hagymát, mi az évelő, stb., bizony, mostanra az is elfelejtette.

És hiába a vágyakozás, az ingyenesen kapott vagy drágán vásárolt vetőmag, ha a módszer és a bátorítás hiányzik. Drága szakkönyvek szakszövegeit kellene olvasni, hogy hozzájussanak a tudáshoz. Az internetet pedig csak azok ajánlják, akik nem ismerik a szegény emberek és az idősebbek élet-viszonyait.

Ezért ajánlom könyvünket /sajnos, most már egyedül/ minden családnak, ahol éhség van a tanácsra is, sikerélményt szeretnének, és jóllakni a saját maguk által megtermelt zöldségekből.

Siklós László

Utóirat, néhány megjegyzés.

E megfogalmazás óta eltelt néhány év, változatlan közönnyel. Ami mégis változott: romlottak a viszonyok. Lásd Falurombolás helyett építkezést, jobbítást című írásomat honlapomon. És már ahhoz is van hozzáfűzni valóm.

Nem vagyok bizonyos abban, hogy a kormányzatnak  valódi szándéka: az egymillió kiskert legyen bevetve, azt gondozzák, a termést betakarítsák és elfogyasszák. Ha lenne szándék, az egyetlen lelkes Hegedűs Zsuzsán kívül már számtalan szakember, zöldségkertész, önkormányzati munkatárs, kiváló kézikönyv, egyszerűen illusztrált, gyakran ismételt tévéműsor  vezetné rá a falusi lakosságot mindarra, amit a mi könyvünk is tárgyal. Ha lenne szándék, átcsoportosítanának pénzeszközöket /nem sokat!/, valamennyi jusson a fenti és egyéb segítésre.

Változás: lassan a szegényebb családok óvodás, iskolás gyerekeinek teljes étkezését átirányítják az óvodába, iskolába, ott kapnak reggelit, ebédet. Tervezik, hogy iskolai szünetben, az egyhetes kis- és a nyári nagyszünet étkezését egészében az óvoda, iskola lássa el, szombat-vasárnap kivételével. Sőt, az egész családét! Szociológus-, szociográfus egyetemi hallgatók láthatnák – ha csak átmennének a falvakon! – hogy délelőtt féltizenkettőtől mennyi húsz-negyven éves nő, családanya, egészséges, cigány és nem-cigány megy ételhordóval az üzemi konyhák irányába… Hát ők nem fogják magukat törni, hogy otthon csirkét, tyúkot, kacsát, nyulat, stb. tartsanak, és zöldséget, krumplit termeljenek, gyümölcsfát gondozzanak. /A gyerek legalább egy almát kap, elég az neki./ Így aztán az a meglévő készség is elhalványul, amit eddig tudott. Kapálni? Főzni? Minek.

Ha lenne szándék, úgy a tehetősebbek nem a /külföldi tulajdonú/ áruházak, szupermarketek polcairól szednék le a zöldséget, gyümölcsöt, ami persze kényelmes, és minden évszakban mindenféle árú kapható. A minőség pedig kit érdekel. A vegyszer beépülése kit érdekel. Ha lenne szándék, a kormányzat megtalálta volna a módját, milyen közgazdasági s egyéb módszerek sokaságával térítse el a vásárlókat ezektől a polcoktól. Megígérték a 2010-es választások előtt: nem a multicégek fognak uralkodni. Nem engednek nyitni több idegen érdeket szolgáló üzletet. A magyar árúé a jövő. Valóban vannak hangzatos szlogenek, feliratok nemzeti szalaggal, van hungarikum, de a tömegekhez nem ez jut el, hanem az a szempont, hogy minél olcsóbb legyen.

S lassan az emberi élet lesz a legolcsóbb.