Jel. Hódolat Henry Moore-nak és a marhának

Jel. Hódolat Henry Moore-nak és a marhának

Fotóm – gondolatom – tárgya nem törekszik semmiféle hasonlóságra. Nem törekedhet, mert egészen más. Az én művem nem az én művem.

Henry Moore-nak kibányásztak egy kőzetet, kiöntöttek egy darab betont, ő abba lehelt lelket. Az én művem-emlékem a kilehelt lélekből fogant. Az eredetéhez kellett egy üsző /fiatal tehén/ és egy bika násza. A megtermékenyült petesejtből jól megtermett szarvasmarha fejlődött, nőttön-nőtt, kérődzött, evett-ivott, fejték vagy fedezett, stb., majd kimúlt.

Hová lett a többi része? A többi csontja? Elenyészett, útját nem tudjuk követni. Ez az egy darabja néhány évtizede dolgozószobámban kötött ki. In memoriam. Tehát hódolat a marhának is.

Nem jelkép, hanem jel. Henry Moore nélkül  nem figyeltem volna fel rá. Így talán néhányan velem emlékeznek. Memento mori.