Kádár János kabátja és kalapja

Kádár János kabátja és kalapja

- expressz életrajz, felvétel két nap – dinamit helyett disznóhús – kalaposmester a Váci utcából – vadászat Hofival 

 

Katika, nagy megtiszteltetés éri, egy szép bizalmi feladattal bízza meg magát a Párt.

Félek a bizalmi feladatoktól, azok soha nem jelentenek jót. Csalétek. Beetetés.

Kádár elvtárs szeretné megíratni az életrajzát egy könyvben. Magát szemelte ki erre a feladatra, talán nem is ő, inkább Mária néni, hogy melyikükben ötlött fel előbb, nem tudom. Tény, hogy a bizalom mindkettőjükben teljes.

És milyen formában képzelik? Én nem írok egy sort se a más neve alatt. Különösen nem egy egész könyvet.

Erről szó sincs. A könyv szerzője a borítón maga. Akinek Kádár elvtárs részben elmondja az életét, részben pedig leíró módon maga közli. Semminek nem kell utánajárni, ezt az anyagot készen kapja. Csak a beszélgetéseket kell megírnia.

Hány lektor lesz, kik lesznek?

Ez lényegtelen.

Gondolkodom rajta.

Pár napig megteheti. Leviszik magát Bugacra, az Öreg tanyájára, ott nyugodtan, zavartalanul dolgozhatnak.

Otthon megbeszéltük Lacival. Itt az alkalom: felteheted neki azokat a kérdéseket, amiket még soha senki. Úgy látszik, valamit el akar mondani. Kétségei vannak, félelmei. Ha csak egyetlen történelmi eseményt sikerül megpiszkálni, már lenne értelme. Talán éppen ő akarja hogy nyilvánosságra kerüljön. Összeállítjuk a kérdéseket fondorlatosan. Ha nem válaszol, vagy megkerüli, ha köntörfalaz, az is eléggé árulkodó.

Milyen naivak vagyunk!

Jelentkezem a közvetítőnél az agit-prop osztályon. Elvállalom, ha… ha megtudhatom, hogy hány alkalommal hány órát tölthetek vele négyszemközt?

Két napja lesz rá, maximum három.

Ez elég kevés.

Délelőtt és délután másfél-két óra.

Magnóval dolgozhatok?

Természetesen, de a magnószalagot nem viheti haza. Kap egy szobát a pártközpontban.

Bármit kérdezhetek tőle?

Bármit, amit előre írásban átadunk Kádár elvtársnak.

Hát akkor mihez kellek én? A kérdéseket cenzúrázzák, a válaszokat titokban tartják.

A biztonságra ügyelni kell. A szerkesztők tudják a dolgukat. A pártnak erre van szüksége. Maga igen magas jutalmat kap. Díjat, elismerést, nyitva áll minden kapu.

Ezen nem kell tovább gondolkodnom. Négy-öt ülésben a más szövegével, cenzúrázott kérdésekkel, amit Kádár elvtárs előttem esetleg felolvas és válaszol saját magának. Én erre alkalmatlan vagyok. Köszönöm a feladatot.

                                             *

Kabát és kalap.

Gheorghiu Dej Hajógyár. Amikor új belépő jön (ezerkilencszázötventől ezerkilencszázhatvanig) először megtanítják neki a gyár nevét. Dzsordzsu Dés elvtárs, román kommunista harcos elvtárs. Nem ő alapította, nem vette meg, nem is adtuk neki. Hát ezt majd megérti az elvtárs az ötödik szemináriumon. A gyárat Ganz Ábrahám és családja alapította ezernyolcszázhatvannégyben. Piszkos kapitalista. Jól jártunk vele, mert elvettük tőle. Igaz sokára, ezerkilencszáznegyvennyolcban. Gerillaharcban, vér nélkül. Hála Rákosi elvtársnak, aki bölcs vezérünk és édesapánk. Magának is, ne fintorogjon, mert levesszük az órabérét, mehet udvart söprögetni esztergálás helyett. Mindenkinek két apja van, az egyik csinálta, a másik neveli. Mindannyiunkat Rákosi elvtárs nevel. Gheorghiu Dej elvtárs tiszteletből adta nekünk a nevét, hogy vegyük fel. Ő nem az apánk, csak a nagybátyánk. A neve napján majd fogadást adunk, nem kötünk, adunk. Kaviáros szendvics, pezsgő. Nana, a népgazdaság még nem áll olyan jól, hogy mindenkinek jusson, különben is, nincs annyi szovjet hal a szovjet tengerekben. Egyelőre csak az igazgatóság ad fogadást, a dolgozók az udvaron tapsolnak Latabárnak. Latyit hívjuk meg az ünnepségre. Az udvaron, a Duron-raktár előtti sólyatéren a színpad, Latyi után egy pár virsli, egy pohár sör. Igen, a múltkor hideg volt a virsli és meleg a sör, de hát ne ezt jegyezzék meg a szocialista átmenetből. Mihelyt a dereglye kiköt a túlsó oldalon, addigra meleg lesz a virsli és hideg a sör. A túlsó oldal már a kommunizmus, vegyük úgy, a Dunán százhetven méter a Népszigetig. Mi az a százhetven méter egy jó úszónak? Persze mi még csecsemőkorban vagyunk. A csecsemő nem tud annyira úszni, de ha jól dolgoznak az elvtársak, akkor hamar felnövünk. Addig is éljen és virágozzék a Koreai Népköztársaság. Meg a kubai nép hős forradalma. Che Guevara, Castróval, aki Fidel, miránk is. Magyar neve van, így hát hazafigyel. Gerillaharcosok vagyunk, csak a mi fegyverünk a marógép, a nagykalapács, a franciakulcs. Ennek az utóbbinak majd magyar nevet kell adni. Félre a kapitalistával, mi azon leszünk, hogy egy kicsit jobban dolgozzunk.

Kabát és kalap a helyén. Kalap a fején.

A vendég most lép be a Gheorghiu Dej Hajógyár kultúrházának ajtaján. Lengőajtó, két-két munkásőr kipöckölte és vigyázza, hogy most ne lendüljön. Lendületben az országnak kell lenni.

Feljön a lépcsőn. Lemosták, a falakat lemeszelték. Vasbeton elem a fal, rücskös, tapad rá a piszok, a hányás. A dolgozók, akik a büféből járnak az emeleti vécére, minden este lehányják. A lengőajtó mögött a büfé. Finom neve van. Nincs az a hamburgi matrózkocsma, ami fel tudná venni vele a versenyt. A pultos csapol, a munkás lecsapol. Elfárad, kiszárad. Síd elvtársnak meg kell érteni.

Én megértem, sőt örülök, hogy évente eljön beszédet tartani. Az ajtókat is lefestik, takarító brigádok takarítanak.

Megtiszteltetés, hogy itt lehetek, mint megbízott kultúrigazgató. Nézze Síd elvtárs, magának most nem lenne szabad itt lennie, mivel nem párttag, mondta a párttitkár. Két őrnagy vigyáz rám egy hete. Együtt hasalunk be a színpad alá, dinamitot keresünk, csakhogy én nem ismerem fel. Szóljon, ha valami gyanús. Cipősdoboz, állj. Már az első napon. Jönnek a tűzszerészek? Nem jönnek, nem érnek rá. Síd elvtárs, maga itt a főnök, nyissa ki. Hát persze, ki az a marha, aki egy héttel előtte ideteszi. Azért elbúcsúzom az élettől, hátha. Kinyitom, két kiló nyers hús, karaj és comb újságpapírban. Az étterem, a konyha. Ez itt, ahol a nagygyűlés lesz, az étterem. A színpad mögött a konyha. Valamelyik konyhalány akarta kilopni, mondom.

Az őrnagy jó lelkű, régebben ávós volt. Ne vigyük be a főnöknek, baja lesz valakinek. Osszuk el, Síd elvtárs, még nem büdös. Én nem kérem, legényember vagyok, válaszolom. Tessék csak hazavinni, becsomagolom a dobozt, megörül a feleségem, azt hiszi, cipőt vettem, de harminckilencest? Neki negyvenegyes a lába.

Az őrnagy jelentése pozitív, maradhatok az irodámban.

Sűrűsödtek a tennivalók, a hajóácsok megerősítették a színpadot, le ne szakadjon a súlyos testek alatt. Díszelnökség fog ülni a főtitkár mögött, kiérdemesült veteránok, elhízott harcosok. Statikus mérte le a teherbíró képességet. Esténként nem én zárok, hanem az őrnagyok.

A látogatás napja előttem titok, mintha partraszállásra készülnének Dunkerque-nél. Ott is szerepeltek hajók. Egy párttag takarítónő megsúgta a K-napot.

Sorfalat állnak a hajógyári dolgozók, a sorfalba pártbizalmiakat soroltak, akik élen járnak a pártbélyeg beszedésével. Férfiak és nők, hetvenöt százalék és huszonöt százalék a férfi és nő dolgozók aránya. Fiatalok és idősek, KISZ-alapszervi delegáltak, gyermekes apák és anyák, két állapotos anya, egyiknek a hasába belebokszol egy biztonsági ember. Ne düllessze ki a hasát, mert nem fér el Kádár elvtárs. A gyerek koraszülött lesz, ütődött, de már nem Rákosi az apja.

Irodám icipici, ezért csak négyen-öten jönnek be a vendéggel. Valaki lesegítette a kabátját, fogasra tette. Torokköszörülés, a vendég elindult a tömeg sorfala közt a színpadra.

Két civil férfi vigyáz a kalapra, a kabátra, ha akarok sem érhetek a közelébe, de nem akarok titkos üzenetet tenni a zsebébe. Vagy mégis? Mit írtam volna rá: küldje ki az oroszokat? Éljen Magyarország? Hol van eltemetve…?

Az utolsó taps mindig hosszú. A beszéd is. A vasgerendából készült terem ilyenkor rózsaszín izzásba csap át. Mintha áthelyeznék az öntödét. A színpad a kohó és folyik a láva, a frissen csapolt vas és acél (aminek az országa vagyunk és leszünk). A beteljesülés mosolya. Kollektív élvezés, a megvalósult kommunizmus, már nem kell hozzá nő, nem kell férfi, se test, se lélek, a szónoki beszéd kéjképző erejét fokozni nem lehet, magömlés lüktetésében hullámzik a beton. Csak nincs földrengés? Néz riadtan az őrnagy.

És már itt áll előttem. Izzadt arcát törli. Fekete szegélyű fehér zsebkendőt látok. Gyászol? Menne, int valaki. A kabátot, súgja nekem az őrnagy. A párttitkárok miatt arrébb sodródott a szertartásmester. Királyi udvarban ilyen nem történne. Emelem a kabátot. Szürke krombiszövet, bélelt. Piszok nehéz, majdnem elejtem. Isten veled szülőhazám. A szibériai hómezők. Feladom neki, szépen sikerült. A kalapot, súgja őrnagy barátom. Fogom, de a vendég nem veszi át, még beszéde van. Magam felé fordítom a belsejét. Fehér selyemcédula, név, cím, ki készítette. Egy Váci-utcai kalaposmester. Maszek. Micsoda gyújtóhangú mondatokat tapsoltak az imént. A piszkos kapitalisták maradványait elsöpörjük, nem tűrjük tovább a kispolgárokat, a maszekot. Mindent gyárban csinálunk, szocialista keretek közt. A tésztaszűrőt is, a fagylaltot is. A szövetkezeteké a jövő. Ott mindenkit átnevelünk, aki pedig nem akar dolgozni? Az ne is egyék. Aki nincs velünk, az ellenünk, aki nincs ellenünk, az velünk. Kicsi vagy kocsi, ezt majd később mondom. Vastaps. Vasfüggöny. Egyelőre hazamehetünk.

                                                         *

Kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek, énekli Hofi a vezetékes rádióban szombat reggel. Csórikám dolgozik a műhelyben, köszörül, csiszol, fényez. Majd hirtelen elcsöndesül a világ. A villany se ég.

Mi az isten van? Mit szórakoztok?

Elment az áram. A szomszédban is. Az utcában is. Biciklizik egy ember: fent sincs az egész faluban. Viccelsz?

Na, most röhögjetek. Olvadnak a frizsiderek. A hajszárító nem szárít, a fűrész nem fűrészel, bennakadt a fában. A vasrúdban. Nincs mese, kajabál egy kislány az anyjának. Mi lett a sárkánnyal? Felfalta a farkas. De én látni akarom! Te mondtad, hogy nincs mese.

Szóljatok az Elektromos Műveknek. Nincs telefon. Ne etess, az nem az áramról működik, saját forrása van. Mondom, nincs telefon. Leszerelték. Menjetek Marishoz, nyissa ki a portát. Elutazott a gyerekéhez. Menjetek a tanácsházára. Az elnök elvtárs hazavitte a kulcsot. A titkár tudja a címét, menjen be hozzá. Hova te szerencsétlen?  A Várba. Melyik várba? A magyar királyok várába. Budapest, első kerület, Úri utca. A számot nem mondom meg, mert megtiltotta, hogy odamenjünk. Csakugyan ott lakik? Persze. Ott született. Eredeti proletár. Már válaszolt az áramszünetre: elvtársak, a népgazdaság teherbíró képessége nem végtelen. Ne bántsuk a villanyos elvtársakat. Megvan a maguk baja.

Szóljatok Gáspárnak. Ott biztos van telefon is, villany is. Gáspár hajnalban elment. Oda. Mit képzeltek? Melyik lovat hajtja? Két feketét. A fehérrel mi van? Azt nem szabad befogni, mert az Öreg ideges tőle: Horthyra emlékezteti. Szidja a fasiszták úristenit. Pedig Gáspár, ha elejtene egy megjegyzést…

Gáspár, légvonalban tíz-tizenöt kilométerre innen, csuklik. Emlegetik magát? kérdi az Öreg. Most ült fel hátulra Hofival. Megismerte a hangjáról, hátranézni nem mert.

Járt már itt, Hofi elvtárs?

Még soha, Kádár elvtárs.

Látja, ez mind a Horthyé volt. Most már a miénk.

Tölgy, cser, gyertyános, laza erdőben kaptatnak a lovak. A vadászházban felsorakoztak tiszteletükre a szakácsok, pincérek, kurvák.

Nyugodt lehet, Hofi elvtárs, itt nincs ellenség, mint némelyik színházban. Itt mindenki párttag. Látom ám, hogy ott még nem tiszta a helyzet.

A munkásőröket nem látják. A kövesút mellett hasalnak a bokrok mögött, beljebb pedig, rejtett lőállásokban, még egy század. Ez a század. Hofi csak ámul. Még nem tudja, hogy dicsekedni fog, vagy letagadja amit látott.

Messze vannak a vadaktól. Itt mindenki szelíd, szabad beszélni.

Énekelhetne megint olyan jót, mint az az áramszünetes, mondja az Öreg.

Hogyne, Kádár elvtárs, majd ha bolond leszek. Nevetnek.

        Ekkor csuklik megint Gáspár a bakon. De már csöndbe kell maradni.

        /Megjelent Sulyok Katalin-Siklós László Elsüllyedt b-irodalom című esszé-regény kötetében./