Anya és fia lánya kapcsolata – folytatás

Anya és fia lánya kapcsolata – folytatás

 A fiúgyermek életében az első nő, akit megismer és szeret, az anyja. ÉS van olyan fiú, ifjú, felnőtt férfi, aki egész életében csak   az anyját ismeri és szereti.

 

„Te sem remegj, hogy anyád szeretője légy.

Álmaiban már sok ember szeretkezett

Saját anyjával. Aki ilyet nem nagyon

Vesz szívre: csak az tűri könnyen életét.”

Az idézet Sophokles drámájából, az Oidipus királyból való, kb. kétezernégyszáz évvel ezelőttről. Babits Mihály fordította.

Azért idézem, mert a legtöbb hivatkozás innen ered, jóllehet pontatlanul. A drámában Iocasté, a királyné mondja ezt remegő fiatal  férjének, Oidipusnak, akit szeretne megnyugtatni, amikor az félelméről beszél: aki már sejti, hogy csecsemőkorában apja és anyja – Iocasté – tette őt ki az istenektől való félelmében a pusztába, elveszejteni. És most felnőtten, diadalmasan visszatérve, megmentvén az országot, Iocasté lett a felesége.

A pontatlanság, vagy tévedés pedig elsősorban Freud-tól ered, ő fogalmazta meg az Oidipus-komplexust azokra a férfiakra, akik saját anyjukba szerelmesek. Csakhogy amikor Oidipus feleségül vette anyját, még nem tudta, hogy ő az anyja! Sejtése volt csak. Rossz érzése, bizonytalansága. Azt írja Babits: „Oidipusnak egyáltalán nincs Oidipus-komplexuma.  Mivel sejtelme sincs arról, hogy akit megölt, az a saját apja s akit nőül vett, az édesanyja. Hisz csecsemőkora óta nem látta egyiket sem.”

Iocasté  üzenete sokat segítene korunkban: vagyis az álmoktól még nem kellene félni, ha az álmok szintjén maradna…

*

Idézek H.  G. Wells /1866-1946/ önéletrajzi regényéből. „Legkorábbi visszaemlékezéseimben anyám már agyondolgozott kicsi asszony volt, túl a negyvenedik életévén. Ifjúságának minden reményét és bizalmát elvesztette. Ahogy én ismertem gyerekkoromban, állandó elkeseredett harcban állott  az aránylag nagy, piszkos és kietlen otthonunkkal, azzal, hogy a házat, a gyerekeket tisztán tartsa, ruházza, táplálja és tanítsa, hogy a külszínt valahogyan megőrizze. Az egyetlen cseléd, aki házunkban megfordult, öreg, félig süket, piszkos asszonyság volt. Ritka átmeneti jóléteink idején ez az öregasszony segített mosogatni, elvégezni a piszkosabb munkát, néha előfordult, hogy nagymosást tartottunk. A mosókonyha megtelt gőzzel, szállongó fehér szappanhabbal. Anyám ezekben a korai emlékekben régi nemezpapucsokban járt, szürke barhetruhában, vagy olcsó vászonban, az évszak szerint. Derekára szakadozott kötényt kötött, fején a régi angol vidék kikeményített fejkötője… Anyám azzal magyarázta viselését, hogy a portól óvja a haját. Anyám mászkált fel és le a lépcsőkön kezében seprűvel, szemetes lapáttal, vagy zsíros, nedves mosogatóronggyal. Sok-sok évvel világrajöttöm előtt szegény drága keze már elformátlanodott, kipállott, megkeményedett a sok súrolástól, a sok piszkos langyos víztől. Sosem ismertem másnak anyám kezét.

Robotja végtelen volt. Apám felkelés után rögtön lement tüzet gyújtani, mert anyámnak valahogy nem sikerült a tűzrakás. Ekkor, mialatt apám kinyitotta és kiseperte az üzletet, anyám elkészítette a család reggelijét. Ezután következett a gyermekek felkeltése, felöltöztetése, megreggeliztetése és iskolába küldése. Az ágyneműt ki kell rakni ezután az ablakba, majd amikor kiszellőzött, megágyazni. Az éjjeliedényeket kiüríteni, a reggeli edényt elmosogatni, majd nagy porfelhőben küszködni a szobák kitakarításával /akkoriban nem voltak porszívók/ aztán lesúrolni a fadeszkákat, a piszkos, szálkás nyers padlót. A parketta és a padlóviaszk épp olyan ismeretlen fogalom volt abban az időben, mint a rádió vagy a repülőgép…Nagy, rendetlen varródoboza volt; amikor kisfiú voltam és kivételesen jól viselkedtem, szabad volt benne turkászni. Anyám foltozta az egész család ruhadarabjait. Hatalmas öltésekkel foltozta harisnyáink sarkát és nadrágjaink térdét. Ráadásul mindaddig minden ruhánkat ő varrta, amíg iskolatársaim gúnyolódása lázadásra nem késztetett a félszeg és suta szabás ellen… Elkövetkezett a teakészítés, majd vacsorakészítés ideje, gyermekeit ágyba dugta, miután elmondták imádságaikat és csak akkor ülhetett le kicsit gondolkozni, elolvasni a lapokat, néhány sort írni a naplójába, elintézni levelezését, mielőtt meggyújtotta gyertyáját és aznap utoljára felvánszorgott a kényelmetlen lépcsőkön, hogy beessen ágyába.”

Szándékosan nem idéztem magyar írótól /Kiss Lajos szociográfus, József Attila, Móricz Zsigmond, stb./, mert az leszűkítené, netán hiteltelenné tenné a mai nemzedékek előtt a történeti valóságot, sokan már el sem hinnék, hogyan éltek évezredekig a népek, különösen a gazdagabb országokban. Wells, korának legnagyobb angol írója is érezte ezt, könyvében ezért többször leírja: akkor még nem volt porszívó, rádió, repülőgép, nem volt mindenütt vezetékes víz, szennyvízcsatorna, stb., csak kimondhatatlanul sok házimunka…

S amiért idéztem, az most következik: „Nem tudok felfedezni magamban semmi rögzítettséget jó anyámra, semmi Oedipus- komplexumot. Anyám csókjai jelentős cselekedetek voltak, a szeretet és a dicséret kifejezői, nem pedig érzéki érintések. Kisfiú koromban mindig tisztességes és rendes anyámnak nem volt több szexuális jelentősége, mint a székeknek és a kereveteknek szalonunkban.”

H. G. Wells „Önéletrajz”, fordította Pálóczi Horváth György, Athenaeum, 1920.

*

 Egy kisváros textilgyárába ment riportra a Nők Lapja két újságírója az 1970-es években. Körülbelül nyolcszázan dolgoztak ott fonó- és szövőnők, három műszakban, amit pontosítok: reggel hattól két óráig a délelőtti műszak, kettőtől tízig a délutáni és este tíztől reggel hatig tartott az éjszakai. Az elsőhöz adjuk hozzá az utazást, helyből és környékbeli falvakból jártak be vonattal, autóbusszal, a szerencsésebbek a cég buszával. Kelni kellett legalább félötkor attól függően, hogyan igazodott hozzájuk a vasúti és busz-menetrend. Hazaértek kb. délután félnégy-négy órára. A délutánosok indultak félegy-egy óra körül, ekkor általában ritkábban jártak a járművek, este hazaértek tizenegy-éjfél közt. A harmadik műszakra indultak otthonról félkilenc-kilenc körül,  s hazaértek másnap reggel hét-nyolc óra közt. A helybeliek közül sokan jártak biciklivel, messzebbről járművel. Akit féltettek a férjek, azokért mentek autóval, de hát saját autója csak keveseknek volt.

Aki járt fonó-szövőüzemben, vagy látott filmet /dokumentum- vagy játékfilmet/ erről a korról, emlékszik: minden munkásnőnek volt hat-nyolc-tíz fonó- vagy szövőgépe, azok előtt futkostak, valamelyiken elszakadt a szál, összekuszálódott, stb. A gépek csattogtak, zajosak voltak, beszéd helyett a nők mutogattak, ha kellett, és szállt a szösz, a por, hiába szereltek fel elszívókat. Már a fiatalok lába is fájt, a harminc-negyven éves asszonyok elnehezedtek, görnyedtek, görbült a hátuk, dagadt  lábukat befáslizták, bekötött fejük alatt izzadt a hajuk, csapzottak voltak, arcukat sem tudták kivonni a hatások alól. Köpenyük gyorsan piszkolódott, lógott rajtuk…egyszóval nem nyújtottak vidám látványt.

A Nők Lapja főszerkesztője úgy engedte útjára a fotóriporter-nőt, hogy címlap-fotót is készítsen, ezzel  hangsúlyozva, a  dolgozó nők milyen lelkesen építik a szocializmust. Ez a Kádár-korszak negyven éve alatt mindennapos követelménynek számított.

A fotós kapott egy kísérőt, hogy ne tévedjen el és ne kerüljön veszélybe a csattogó gépek közt, s mentek, mentek a csarnokokban megfelelő modellt találni. Végül megállt egy fiatal szép arcú és gondozott hajú, üde fiatal nő előtt, aki tiszta vasalt köpenyt viselt, lába csinos, fásli nélkül, és fényképezte különböző pózban, ahogy a fonalat igazgatja. Majd bementek a pártirodára, ekkoriban a párttitkár adott eligazítást. Elvtársnő, hallom, mennyit sétált, de megkérhetem, hogy más munkásnőt is fényképezzenek? De titkár elvtárs, az újság címlapjára nem tehetünk elnyúzott, formátlan, piszkos köpenyes asszonyt. Egyébként mi bajuk ezzel nővel? Csak az, hogy neki családja nincs, jómódban él és városunk kurvája…

A hölgy mégis címlapra került, a főszerkesztőnek nem adták tovább az információt.

A riporter néhai feleségem, Sulyok Katalin szomorú lett: milyen sorsa van annak a nyolcszáz asszonynak, lánynak! Akik a műszak előtt-után a családot is ellátják, bevásárolnak, főznek, mosogatnak, mosnak, takarítanak,  a falusiak aprójószágot etetnek, ganéznak, emellett jut még erejük, kedvük, idejük felhőtlen érzelmi-szexuális életre? A választ Foucault francia történész, filozófus adja meg /1926-1984/ „A szexualitás történte” c. munkája, „A tudás akarása” c. részében: a 17. századtól… az emberi munkaerő kizsákmányolása mellett nem vállhat valóra a gyönyör akarása…

*

 A ma ismert szexuális sokszínűség és szabadság, régebbi meghatározás szerint szabadosság, ennek nyíltsága-nyitottsága jóval a pornográf tartalmat hordozó technikai eszközök elterjedése előtt valószínűleg az USA-ból indult el.

Ha ez így történt, akkor Európa csupán eszköze egy újvilágbeli magatartásnak. Elképzelhető, hogy  később megcélozták kontinensünk/földrészünk népeit, és már csak az alkalomra vártak. Nem globális politikai hadjáratra gondolok, nem összeesküvés-elméletet gyártok, sokkal inkább a piacot, a fogyasztás piacát célozták meg. Hiszen csírájukban már felfedezték a technikai eszközöket,  az 1930-as években már volt mozi, feltalálták a televíziót, volt telefon, tudtak a hang- és rádióhullámok létezéséről.

Íme a minta, egy amerikai kulturális-antropológus hölgy Margaret Mead /1901-1978/ munkássága magatartása és hatása. Kutatásainak legfontosabb eredményei magyarul csak 1970-ben jelentek meg „Férfi és nő” címmel, Bodrogi Tibor néprajzkutató, tudós szerkesztésében, avatott fordításban /inkább a tudománynak szánhatták kiadását és nem hiszem, hogy akkor nálunk bármilyen hatása lett volna, hisz még a legprűdebb szocialista szemlélet uralkodott, néhány orvos-író tollából jelenhetett meg óvatos, ma már bárgyúnak ható könyvecske/, hazájában viszont a 20-as-30-as években lett bestseller.

Mead 1925-26-ban kutatóúton járt  a Csendes óceánban lévő,  Samoa szigetek egyikén. Ezeknek a polinéz szigeteknek a népessége ekkor negyvenezer, Mead egy hatszáz lelkes falu életét tanulmányozta, akik kőkori kultúrában éltek, például ásóbotos földművelők, s halászatból, gyűjtögetésből tartották fenn magukat. A 19. század elején német gyarmatosítók, majd amerikaiak hoztak magukkal misszionáriusokat, a 20. század elején bennszülött  presbiteriánus papok működtek, akik még nem voltak nagy hatással a primitív társadalomra.

Mead különösen sokat foglalkozott a serdülő lányok életével és a szexuális szokásokkal. /Ez azért is volt értékes a maga korában, mert a kutatók általában férfiak voltak, egy nő nézőpontja pedig egészen más./ Idézek. A fiatal lányok „minden érdeklődésükkel a titkos szexuális kalandok felé fordulnak.” „A házasság az az elkerülhetetlen valami, az a szükséges rossz, amit igyekeznek olyan soká halogatni, amíg egyáltalán csak lehetséges.” „A lány általában nem akar férjhez menni. Nem akarja abbahagyni kellemes szerelmi kalandjait egy eljegyzés miatt.”

„A fiatal éppen csak felserdült lányok és az idősebb férfiak közötti viszony a szexuális kapcsolatok többé-kevésbé elfogadott formája a faluban. Ugyanígy semmi rendkívülit nem látnak abban, hogy egy fiatal fiút egy nálánál idősebb nő tanít meg a szerelem gyakorlatára. Mindkét eset rendkívül gyakori, olyannyira, hogy csak nagyon ritkán történhet meg, hogy két gyakorlatlan ember kerül össze.”  „A szokásoktól eltérő és a legrosszabb esetek azok, amikor egy férfi a háztartásához tartozó és tőle függő asszonynak, fogadott lányának vagy felesége húgának udvarol. Ha az ilyesmi kiderül, vérfertőzéssel vádolják, és ha az eset túlságosan felháborító, el kell hagynia csoportot.” „Nagyon gyakori, hogy mind a leány mind a fiú több hasonló természetű viszonyt is folytat egyidejűleg. A szerelmi civakodások egyik elismert és gyakori oka, ha a lány a szerelemi légyott után még ugyanazon az éjszakán egy másik fiúval is találkozik. Ilyenkor az első fiú meg van sértve, mert úgymond ’a fiú aki utána jön, minden bizonnyal kigúnyolja’. A titkos szerelmi ügyeket rendszerint a falun kívül bonyolítják le. Az ilyesfajta viszonyokat ’pálmafák alatti szerelemnek’ szokták nevezni. Gyakran előfordul, hogy egyszerre három-négy pár beszél meg találkát, mert a fiúk vagy lányok esetleg rokonok.” „Az éjszakai szerelemtolvaj arra épít, hogy a lány úgyis vár valakit, vagy hogy válogatás nélkül mindenkit magához enged, aki meglátogatja.” „…a sötétben a fiatalok összetévesztik egymást, a lányok olyan fiúkkal akadnak össze útjukban, akikkel nem kívántak volna találkozni…”

Mead 1932-ben Új Guinea északi részére utazott kutató-társával, egy folyómenti néhányezres népcsoporthoz, a mundumugorokhoz. Társadalmuk szintén kőkori jellegzetességet mutatott, akik pápua nyelvet beszéltek. Odautazásuk előtt néhány évvel kerültek közigazgatási ellenőrzés alá, missziósok még nem jutottak el hozzájuk.

Ez a zárt társadalom saját szokásai, törvényei szerint él bonyolult családi-rokonsági kapcsolatban anya-fia, apa-lánya vonalat követő rendszerben. A családhoz, rokonsághoz tartozásnak fokozatai vannak, például két család egymással lányokat cserél, ha arra van szükségük, túszokat szed más családból, stb. Egy férfi több asszonnyal él, s egy háztartásban tizenkét-tizenöt nő is lehet. Néhány éve még kannibálok voltak, ezt az életfelfogást megtiltotta nekik a közigazgatás és betartják. De számos más szokás megmaradt. Jellemző a szeretetlenség, a gyűlölet rokonság között és családon belül. A gyermek megszületése előtt az apa és a férfi rokonság kijelenti, hogy lányt szeretne, az anya pedig fiút, attól függően, miből van több a rokonságban. Ha sok a fiú és nincs elég lány a házassághoz, úgy a születendő fiúkat megölik. Ha nincs elég lány, feleséget kell vásárolni szomszéd faluból, vagy cserélnek. Az anyák nem kényeztetik gyerekeiket szoptatással, a gyereket haragra és küzdelemre nevelik. Férjek és feleségek rendszeresen sértegetik egymást.

És a szexualitás:

„Az apák, ha úgy óhajtják, hálhatnak serdülő leányaikkal  azok házasságáig, és az anyák is  hasonló jogokat élvezhetnek fiukkal kapcsolatban. Ezt az előjogot a különösen féltékeny apák és az erőszakos anyák gyakorolják. De gyakran megengedik, hogy két lány aludjon együtt egy kosárban.”

A kosár: az ágyuk. A moszkitók ellen hálóval letakart kosárban alszanak. Ha valaki a családból rosszul viselkedik, éjszaka kidobják a kosárból, az a büntetése, hogy összecsípik a moszkitók.

„A szabálytalan házasságokat jellemző rendkívüli kényelmetlenség légköre honosodik meg a szálláson, ha egy férfi előbb egy lányos özvegyet vesz feleségül, majd utóbb a lányát is, vagy ha olyan lányt hoz a házhoz, aki előbb valamelyik fiával járt jegyben. Ilyenkor a generációs tabu megsértését erősen érzik, és anya meg a lánya, akik ugyanannak a férfinak a feleségei, megszakíthatják egymással a beszélő viszonyt, vagy olyan heves botránnyá fajul a dolog, hogy a szégyenkezésre hajlamosabb öngyilkosságot követ el.”

Az antropológus a harmincas évek elején még több primitív népcsoportot tanulmányozott, írásait népszerűen fogalmazta, előadás-módja hatalmas sikert, olvasottságot jelentett elsősorban Amerikában,  hatásáról már ez a néhány idézet is adhat ízelítőt, erre később visszatérek.

*

Amerikában és Európában a háziasszonyok, nők-anyák életére egy háztartási gép feltalálása és elterjedése forradalmi jelentőséggel bírt, nem csak könnyítette, meg is változtatta életüket, ez volt a mosógép.

Másodiknak hozzátenném a porszívót.

Harmadiknak azt, hogy a sparheltot felváltotta a gáz- illetve villanytűzhely /nagyvárosokban sokáig szénből nyert   vezetékes gáz, később földgáz, ám vidéken palackos PB-gáz, majd ott is vezetékes/.

Negyediknek a házi kenyérsütés megszűnése.

Ötödiknek a hűtőgép illetve fagyasztó elterjedése.

Érdemes sorra venni ezeket a házimunkákat, olvassuk fordított értelemben úgy, hogy elhagyásuk mennyi nehézség alól szabadította meg a családanyákat, tegyük hozzá: amikor ez mind a munkájuk volt, még nem kiscsaládban éltek /férj-feleség plusz egy-két gyerek/, nem csonka családban, hanem legalább három generáció, sok gyerek, esetleg rokonokkal kiegészítve.

A mosás. Évezredek manuális művelete, akár falun, akár városon élőknél. Nézzük először falun, kisvároson, tanyán.  Meg kell különböztetni kismosást és nagymosást. A fogalom változó, akár családonként. Függ a család nagyságától, ruhatárától, életmódjuktól. Vizet kell  hordani a kútról. Ha van saját ásott kút, akkor onnan felhúzni. Vizet melegíteni mosófazekakban /20-30 literes/ sparhelton vagy üstházban. Fát aprítani, gallyat, csutkát begyűjteni, tüzelni. A vizesvödröket emelgetni. Mindezt télen, nyáron, hidegben, fagyban, melegben. Esetleg mosókonyhában, mosóházban. Áztatni a szennyes ruhát teknőben, osztályozva. Kezdődhet a mosás, szappanozás, gyúrás, csavarás, vizet cserélni, elvinni, kiönteni, tisztát hozni. Csere ahányszor szükséges. Gyúrás, csavarás. Gőz, büdös, erős szappanszag. Gőz a szembe, tüdőbe. Derékig behajolni. Karok, lábak feszülnek, hátfájás, derékfájás /József Attila: Anyám./ Vizet elhordani az udvar végébe. Újabb vízmelegítés. Öblítés. Kicsavarás. Szárítás kötélen, teregetés udvaron vagy padláson. Ha nincs, akkor a konyhában. Fürdőszobáról ne álmodozzunk, falusi házakban nincs. Összegyűjteni, mángorolni, vasalni. Szenes vasalóval, vagy sparhelt szélén melegített vassal.

Ha van a közelben patak, vagy folyó, odavinni a szennyest, szekérrel, kiskocsin, férfiak segítségével. Beállni a vízbe, ott a fenti műveletek. Sulykolni, azaz ütni-verni. Öblíteni, csavarni, hazavinni, otthon szárítani, stb.

A műveletet ismételni – a családnagyság és gazdagság szerint. Minél szegényebbek, annál kevesebb a ruha, annál gyakrabban mosni.

Városon, nagyvároson a körülmények mások. Bérházakban van – volt – mosókonyha. Közös. Tíz-húsz család használja. Be kell osztani az időt. Itt a huszadik század elejétől  a falból jön a csapvíz. Van csatorna, ahová lefolyik. A többi fázist nem lehet megkerülni. Padlás, udvar.

Mosott az anya, a nagylány, a fiatalasszony, segített esetleg férfi vizet hordani, tüzelni.

Régebben len- vagy kendervászonból készült az alsóruha, a lepedő, a törölköző, abrosz. Keményen kellett dörzsölni a tisztulásért. Kényes volt a népviselet is, alsószoknya, blúz, rékli, felsőszoknya, a fehér, a keményített, a színes, ráncba szedett: ráncosszoknya. Amelyik családban a férfiak piszkos munkát végeztek /gyári műhelyben géppel, traktorral, szerelők, cséplők, stb./ ott olajos ruhát kellett mosni.

A mosógépek mégsem a falusi háztartásokba jutottak először, hanem a városi lakásokba. Ahol bevezették az elektromos áramot. Ahol volt már folyóvíz, szennyvízcsatorna.  Félautomata gépek, külön centrifugával. Aki tudott venni, s lett helye. Majd épültek törpevízművek, lett vezetékes víz, csatorna híján a szennyvizet kiengedték az udvarra. Láttam olyan falusi asszonyt /fényképet, dokumentumfilmet/, a félautomata gép az udvaron, az asszony vödörrel önti bele a vizet, kimos, kézzel átrakja  a centrifugába…És már ez is haladás lett!

Ezzel egyidőben változott a ruha-viselet, lassan kiment a divatból a len, kender-vászon, már nem is szőttek, pamut lett helyette. És indult a viszkóz, a nylon – polietilén – korszaka, kevert anyagok, amiket nem kell vasalni, vagy csak éppen… És a faszenes vasaló helyébe villanyvasalót vehetett a család.

A kenyérsütés sem volt könnyebb. Itt is kettévált a falusi és városi életmód, még a két holdon gazdálkodó család is termelt búzát. A cselédeknek búza járt kommencióba. A földnélküliek aratni, csépelni jártak – akár messzi határba – a fizetségük búza lett. Mindenkinek volt  lisztje, korpája /hízóknak/, csakis a sajátját sütötte meg. A heti kenyérsütésnek hatalmas irodalma van, nem csak hazánkban. A háziasszony már este előkészítette  teknőben a  lisztet, a kovászt, bekészítette a fűtőanyagot a kemencéhez, és hajnali négy órakor már dagasztott, kelesztett, fűtött, szakajtott, felügyelte, kivette, gondozta… Városon már a 19. század végén alapítottak modern kenyérgyárakat, boltban lehetett vásárolni veknit, péksüteményt.

*

Lassanként mi tette lehetővé a családon belüli intimebb, szorosabb kapcsolatot anya és gyermekei közt? Hozzáteszem, világszerte, de valójában Amerikáról /USA/ és Európa népeiről beszélhetünk. Az ázsiai népek és az afrikai országok ebből a megközelítésből legalábbis nézőpontom szerint nem tárgyalhatók. Amerikában évtizedekkel előbb zajlott le a társadalom robbanásszerű változása. Részben a háborúk következtében /II. világháborúban való részvétel, Japán, Korea, később Vietnam/ és különösen a technikai fejlettség segítségével.

 David Riesman amerikai  szociológus könyve, A magányos tömeg 1961-ben jelent meg először, nálunk a hetvenes években fordították le, természetesen ekkor még mindig utópisztikusnak tűnt, hogy – a néhány fejlett európai ország kivételével – a többiek, így a magyar társadalom valaha is felzárkózik a változásokhoz. A könyv témája a társadalmi jellem átalakulása. /Hivatkoztam rá és felhasználtam A magány természetrajzához című kis esszémben./  Mi tehette lehetővé a társadalmi változásokat, amelyek a társadalmi jellem változásaihoz vezettek? Riesman válasza /3. kiadás 218./: éppen az a tény, hogy a nők, háziasszonyok, anyák élete könnyebb lett. Jóval kisebb megterhelés a házimunka, amióta háztartási gépek segítik őket, mosógép, porszívó, előkészített /előrecsomagolt, fagyasztott/ ételek, mindez a fogyasztói társadalom kialakulásának részeként. Így aztán nem fáradnak el annyira és egyúttal több lett a szabadidejük. Világosan fogalmaz: „A szabad idő felhasználására orientálódó tömegek is úgy tekintenek a szexualitásra, mint fogyasztási cikkre.”

Azzal a megállapítással folytatja, hogy a kívülről irányított embereket, a tömeget miként lehet befolyásolni. Elsősorban reklámokkal.  „Senki nem tudja biztosan, hogyan kell szeretkezni, azt mindenki tudja, hogy kell szeretkezni. Még ha unják is, akkor is engedelmeskednek ennek az ösztönnek.” Majd: „A szexualitás bizonyos mértékig védelmet jelent az általános apátiával szemben…Szexualitásában keresi annak az igazolását, hogy valóban él.”

*

Ránézek az arcodra, a szemedbe, megmondom, ki vagy! Ránézek a kezedre, ujjaidra, megmondom,  hogyan élsz!

Ez új jelenség. A műköröm árulkodó jel. Nem lehet eltitkolni az életmódot, a jómódot, a lazaságot, a felfogást… A műköröm színe, a drága ábrák, a miniatűr festmények, különösen a hosszúsága elárulja, hogy viselőjének van-e családja, gyerekei,  ő teszi tisztába, mit csinál a konyhában: tisztít-e krumplit, aprít-e hagymát, más zöldséget, mosogat-e, mos-e kézzel néhány ruhadarabot, felmossa-e a konyát, vécét, fürdőszobát, stb. Mi a fontos számára, a csillogás vagy a családja. /Ne bújjunk ki a válasz alól, hogy előreaprított krumplit, hagymát, zöldséget vesz, hogy van mosogatógépe, stb. Ez csak egy vékony réteg, aki megteheti és úgy él./

Hogy már maga a kérdés vissza akarja zavarni a nőket a háztartásba? Ibsen Nórájának előtti időbe? Az emancipáció kezdete elé? Senki senkit nem zavar sehova. Csak ki-ki azt vállalja, ami neki fontos. Pizzán, hamburgeren, sült krumplin élni nem lehet hatvan éven át, ezt az emberi szervezet nem viseli el. Az állandó étterembe járás ideája megbukott /drága, fárasztó, messzi van megfelelő, unalmas ugyanazt enni, betegség jön közbe, stb./. Városon be lehet kapni valamit büfében. Házhoz szállítanak valami tartalmatlan fogást. A  dilemma azoknak a felnőtt nőknek, családanyáknak a dilemmája, akik önmegvalósításukat valamiért nem tuják sorrendbe rakni az élet néhány alapvető feladatával.

Nem sikerült ezt megoldani a korabeli Amerikában sem. Mead 1928-ban megjelent könyvében olvasom. A Samoa-sziget kőkori társadalmát vizsgálva hirtelen eszébe jutott: hazájában milyen keserves az asszonyok sorsa. „Mindazt az idegesítő, részletekbe vesző, lélekölő háztartási robotot, amelyet nálunk /Amerikában/ úgy tekintenek, mint a felnőtt asszonyok jellemének és kedélyének megrontóját, itt kizárólag tizennégy éven aluli kislányok végzik.”

A tudós asszony  nem személyes gondjáról beszél, mert ő jómódú családban született, később nagy gazdagságban, kiszolgálásban volt része, vagyis nem a saját sorsa aggasztja. Viszont nemére nézve erősen negatív kijelentést tett – ami úgy tűnik, örökérvényű! – a házimunka befolyásolja jellemüket!? Ha befolyásolja, akkor egy idő után torzítja is!

*

 Kicsit menjünk vissza a múltba. A hat-nyolc-tízgyermekes családban még együtt éltek az apa vagy az anya szülei, talán épp az ők házában alapítottak családot, különben is segítik egymást falun a gazdálkodásban, városon a napi munkában. Zsúfoltak, egy szobában hatan-nyolcan is alszanak, legjobb esetben hárman-négyen, ha sok a gyerek, külön a kisebbek, külön a nagyobbak, a fiúk a lányoktól elkülönítve, esetleg nagymama és kisgyerekek, vagy lányok egy szobában, stb. Nincs arra alkalom, hogy tartósan kettesben legyen pl. anya kamaszfiával, nagyapa kamaszlányával. A zavartalan nemi élet még a felnőttek közt is nehéz, ők sincsenek magukban. Fürdőszoba a 19. században legföljebb a főuraknál volt, még a gazdag polgári, parasztcsaládokban sem. Többnyire lavórban mosakodtak, a jobbmódúak fürdőházban, ahol megvolt a mosakodás rendje, rituáléja. A tisztálkodást megszervezték, ott volt könnyebb, ahol a falu, város mellett folyó, patak folyt, vagy tóparton tudtak fürödni. Tavasztól őszig. Ritkán kettesben, inkább egész család, vagy külön fiúk, lányok. /Népdal: Oda járnak fürödni a lányok, gólyamadár szégyent ne hozz rájok…./ Amikor a vízparton mostak, az asszonyok utána ledobták a pendelyt és meztelenül pancsoltak, ha legény vagy férfi megleste őket, sikongattak. Ez játék volt, incselkedés, nem beteljesedés. Mosakodtak a tanyasi, falusi ház udvarán az itatóvályú mellett. Ez nyilvános aktus volt, sokak szeme előtt.

Titkos találkát persze bárhol le tudtak bonyolítani: az istállóban, fészerben, szénapadláson, szénakazal mellett. Erdős vidéken az erdőben. Hegyek közt domboldalban. Folyóparton bokrok közt. Szőlőtermő vidéken présházban, vagy a sorok közt. A fiatalok mindent megpróbáltak, hogy kiéljék szexuális vágyaikat, örüljenek fiatalságuknak. Özvegyasszonyok, ha egyedül maradtak saját házukban tudtak szeretőt tartani. Módosabbak megtalálták a módját.

De életvitelszerűen, nyugodt körülmények közt, bezárkózva, idegen szemektől távol, luxusban még a hercegkisasszonyok sem élhették ki vágyaikat…

*

A változások közben-mellett a család létszáma Európa-szerte csökkent. Nyolc-tíz gyerek helyett legföljebb kettő, három. A nagyszülők külön házban, lakásban, vagy ők maradtak a régiben, a fiatalabbak vettek, építettek maguknak. Illetve másik bérlakásba költöztek, Nyugat-európában ez az elterjedt forma. /Tőlünk nyugatabbra kényszerből nem kell tíz évig házat építeni, húsz-harminc évig hitelt törleszteni. Csak az építkezik, akinek van rá módja, megfelelő jövedelme. Mások – szinte világszerte – bérelnek, tehetségük szerint./

Miért, mi okból kerül terítékre ez a téma, hogy ti. milyen kapcsolat alakul ki anya és gyermeke, gyermekei között válás után? Azért, mert az utóbbi évtizedekben világszerte /Amerikát és Európát szem előtt tartva/ folyamatosan nőtt és nő a válások száma, aránya tízmilliós nagyságrendben. Gazdag országokban is, szegényebbekben is. Oka van több.  Csak címszavakban: csökkenőben az alkalmazkodás, a tűrés férfi és nő részéről is. A vallások – egyházak – hatása csökkent.  Az individuum ereje megnőtt. Mást akar a férfi és mást a nő, ahogy Karinthy Frigyes mondaná. Dilemma: család vagy karrier? Ingadozó álláspont. Változik a nő/férfi értékrendje, nézetei, céljai, politikai hovatartozása. Sok az ingázó családtag, most már országok közt is ingáznak. /Régen csak a kubikusok, katonák, hajósok éltek családjuktól távol./

Az elvált szülők gyermekeinek elhelyezéséről bíróságok döntenek. Függetlenül attól, hogy jó vagy rossz a törvény, az ítélkezés  mindenkinek nem lesz előnyös. A legtöbb gyermeket világszerte az anyának ítélik. Vagyis mostantól ez határozza meg életük tartalmát, a nevelést, az összetartozást, stb. Ők kerülnek egy lakásba, házba, házrészbe, sajátba vagy bérletbe, ki-ki tehetsége szerint.

Az egymásra-utaltság – fizikai, lelki, gyakorlati téren – szorosabbá válik. Vannak lázadók, frusztrált csonka családok, akik távolodnak egymástól, mások ellenkezőleg. Tény, hogy konfliktusok szűnnek meg, esetleg újak, mások termelődnek.

A házasság kudarca a nőben  sok mindent felvethet. Pszichológusok fejtsék ki, miket. Én – témámból adódóan – most csak egyet emelek ki: a házasságra lépéskor férfi és nő közt nincs összhang, nem is lehet, még ha hiszik is a szerelem állapotában, amennyiben szerelmesek. Azt majd ki kell alakítani. Alkalmazkodni. Majd én megnevelem, átalakítom… Shakespeare óta ismerjük a témát, lásd Makrancos hölgy. Ennek sok változatát. Nos, a kísérlet, az átnevelés nem sikerült. Lemond-e az elvált nő erről a szándékáról? Az együttéléshez teljesen nem mondhat le! A következő felnőtt férfit is készen kapja. Viszont ott van a kisfia, a kislánya… Akár megfogalmazza, akár nem, érezheti, gondolhat rá, tervezheti, hogy majd őt, majd őket olyanná neveli, amilyen elképzelése szerint neki megfelel. És – talán legjobb érzése szerint – a gyermekeinek is jó lesz. A folyamat elindul… Más kérdés, hogy gyermeke, gyermekei az apától is örököltek géneket! És az új generáció más elvek, más impulzusok szerint óhajt majd élni!

De  miért alakítaná saját képévé gyermekét rövid időre, ha az kirepül a szárnyai alól? Hiszen férjét sem azért akarta olyanná nevelni, hanem épp azért: boldogságban maradjanak együtt évtizedekig, öregedjenek meg egymás mellett! Miért akarna mást a fiával, ritkább esetben a lányával? Ha csak lánya van – vagy lányai – magányos lévén azok közül is milyen jó lenne, ha egy vele maradna! Hogyan fogalmaz Mead? Samoán féltékeny apák együtt hálhatnak serdülő lányaikkal, erőszakos anyák együtt hálhatnak serdülő fiaikkal. A féltékenység és erőszakosság oka egyértelmű: az elvesztésüktől való félelem.

*

A huszadik század közepétől, a végére jött el az alkalom.

Amikor – szociális körülmények alapján – megtehetik, hogy kisebb családok, csonka családok külön házban, lakásban éljenek.

Anya a gyermekeivel. Gyermekével. Apa a gyermekeivel, fiával, lányával, ha neki ítélik meg őket /ez a ritkább bírói gyakorlat./

A kis lakás zárt világ. Pici előszoba, egy- vagy másfélszoba, konyha, fürdőszoba, vécé. Ezek esetleg egyben. Egymás előtt zajlik az életük. Talán külön szobában az anya és a gyerek/gyerekek. Ha még kicsik voltak a váláskor, egy ágyban alszanak, megszokták, óvják egymást. A mosakodás, öltözködés többnyire nyíltan történik. Anya megkéri a fiát – lányát – hogy mossa meg a hátát a kádban. Vagy a zuhany alatt. A fia nem megy be állig felöltözve. Jólesik simogatni anyja testét, meleg, csúszik a szappanos keze, incselkedő. Mossa nyolc-tízévesen, és tizenkét-tizennégy évesen. Anyja megmossa a fia testét, kicsi korától. Majd szól a fiú, hogy mikortól ne. Lesz ilyen korszak, a kamaszkorban. Vagy szégyelli magát, vagy lázad a gondoskodás miatt. Amikor ő segít, hozzáér anyja vállához, melléhez, hasához, véletlenül simogatja. Amikor anyja segít, erekciója lesz. Ezt vagy megbeszélik, vagy nem.  Anyja örül, hogy fiának mekkora férfiassága lesz, mért ne örülne. Talán megpuszilja. Ahhoz meg kell fogni, mert mozog. Ennyi még belefér a szeretetbe, intimitásba.

Anya a kislányával ennél szorosabb kapcsolatot ápolhat. Önmagát láthatja gyerekként, kamaszkorban. Igazán hozzáérhetnek egymás testéhez, mosakodás, szőrtelenítés, krémezés, öltözködés, frizurakészítés. Elmondja neki, hogy mikor lesz nagylány, mik lesznek a tünetei. Még az a jó, ha ők beszélik meg! A lány is segít mosakodni, ismerkedik a női testtel. Az a jó, ha mindez természetes. Lehet, hogy kamaszkorban már önállóságra vágyik, el akar szakadni a gyerekes féltéstől, babusgatástól, sőt szembefordul anyjával, másképp akar élni. Lehet, hogy később újból egymásra találnak. Családban sok minden történhet.

Ha van rá mód, külön alszanak, akár másik szobában. A gyerek tanul, zenél, másik tévéműsort szeretne nézni, internetezik. Ha nincs külön tévé, kénytelenek egyet nézni. Ha szűken vannak, vagy működik a megszokás, egy ágyban alszanak. Lakótelepi lakásban huszonöt fokos melegben. Nyáron harminc-negyven fokosban.  Legföljebb bugyiban, alsónadrágban. Vagy még az se. Takaró nélkül. Intimitás, vágy, szükséglet, izgalom, feszültség, libidó, működnek. Anya férfi nélkül él, több okból: nincs olyan pasi, aki megfelel, nem akarja hozni a kis lakásba, hozott, de meglépett, feláldozza életét stb. A fiú libidója ágaskodik, de még nem tettrekész. Ha igen, már van kapcsolata lányokkal, akkor – átmenetileg – távolodik anyjától.

A körülmények tehát változnak, hol közelednek egymáshoz, hol taszítás következik be. A szakirodalom mindkettőt tárgyalja, recept nincs. Nem lehet tudni, hogy mikor melyik folyamat zajlik a családban, két- vagy több családtag közt. A szeretet, gondoskodás is taszíthat: már ne nézz kisgyereknek. Ne nézz kislánynak. A  testek közelsége, simogatás, csókok-puszilgatás, illatok, szagok  hatása is hol ilyen, hol olyan.

Aztán következik valamilyen ünnep. Például ballagás a nyolcadikban. A fiú fekete öltönyt kap, fehér inget, nyakkendőt. Akár tetszik akár nem, most abba kell öltözni. Először köt nyakkendőt. Kötne. Hogy kell? Apa nincs, anyjának kell megoldani, megkérdezni valakitől. A kisfiúból ekkor fiatalember lett. Mire hazajöttek az ünnepségről, anyja másképp nézett rá: te most már férfi vagy. Te vagy a férfi a családban. Én már nem is akarok mással élni. Rádöbben, felnevelt egy férfit többé-kevésbé a saját módszerével, saját kedvére. Amilyet készen nem kaphatott. Ők most már végleg összetartoznak.

Anyja is csinos volt az alkalomra,  fodrász készítette a haját, új ruhát vett magának, szép, kívánatos, büszke  rá a fiú! Talán meg is mondja neki. Igen, megmondja neki. Nem szégyelltél? Ugyan, te voltál a legszebb. Kölni, virágok illata, izzadtság, izgalom, ahogy levetkőznek vagy átöltöznek. Valami ismeretlen remegés, bizsergés. Anya megpuszilja a fiát. Átöleli. Most kicsit szorosabban, talán úgy maradnak. Bontanak egy üveg bort. Lehet, először isznak egy-egy pohárral. Bizsergés, ahogy ülnek meghitten. Anyja érzi, a fiú másképpen néz rá.  És ő is másképp a fiatalemberre. Vágy gerjed bennük, és már nincs ami visszatartsa: egymásra találnak. A fiú árulja el előbb a vágyát, dudorodik a gatyája. Anyja kis mozdulatokkal felkínálja a testét, bátorítja… Lehet, hogy mindez csak este, éjszaka következik be. Amikor lefekszenek. Nem bánom, ma éjjel együtt aludhatunk. Ahogy te szeretnéd. Meg én is.

Lehet, hogy mindez egy népnapon, vagy születésnapon következik be. Ünnepelnek, és anyja szép ajándékot akar a fiának, olyat, amiről sejti, hogy vár a fia. Amilyet nem is sejt. Amiről – tudja – álmodozik. Látom, hogy vágysz rám, bugyimat találtam az ágyadban. A múltkor véletlenül benyitottam… Tudom, hogy meglestél, amikor maszturbáltam… Most az egyszer. Csak mi vagyunk egymásnak.

Az anya a kislányával él.  Aki dédelgetés, babusgatás után kamaszkorba lép. Már menstruál, de ettől még nem érett, nem nő. Vagy elszakad anyjától, kilép a kalandok, diszkók világába, megkóstolja az italt, a hétvégi kábítószert, a fiúkat, és ottragad, vagy rájön, ez nem az ő világa. Tanul, visszahúzódó, komoly lány. Látja, anyjával ugyan jól megvannak, de hiányzik valami. Valaki. Voltak férfiak, jöttek-mentek pótapák, ez inkább csak csúfolódás volt. Anyja féltette őt ezektől a férfiaktól. Legalábbis óvni akarta. Aki nem részeges, az kártyázik, nem ad haza pénzt, durva, ki kell szolgálni. A kislány tudja és érzi. Így viszont tehetetlenül nézi, hogy anyja rapszodikus, hisztérikus, szenved, hiányzik neki a férfi. Látja, hogyan nyúl magához az ágyban, egymagában sikong. Netán pornófilmet néz. Ha őszinték, megbeszélik. És már a leány is vágyik valamilyen kiteljesedésre. Testük nem rejt titkot, egymás előtt nyíltak lehetnek. Segítőkészek. Mosd meg a hátam. Mosdass, ahogy kiskoromban. A leány mindenre kíváncsi – lenne. Én is élvezhetek úgy, ahogy te? Taníts meg. Vannak segédeszközök, ötletek, ha nem elég anyja tapasztalata, ha nincsenek barátnők, az internet tálcán kínálja a módszereket. Segíts nekem, én is segítek neked. Egy celeb büszkén mondta, hogy ő tanította meg a lányát csókolózni. Egy másik a szerelmeskedésre. Ne vallj szégyent, ne tehetetlenkedj a fiúkkal. Felcsatolom magamra ezt a műfalloszt, ezt teszik veled a férfiak is, csak durvábban, vagy ügyetlenül. Ezt engedd meg a fiúknak, ezt inkább ne. Feküdjünk 69-es pózba. Te meg nekem segíts. Ez még nem leszbikus cselekedet, csak tanulás. Északi népek, német anyák megtanítják gyermekeiket a szexre. Hozhatsz barátnődet, barátodat, nem kell neked lopva szeretkezned. Ne legyél olyan félénk, tudatlan, mint én voltam, az anyámról nem is beszélve, aki nem tudott útravalót adni nekem. Tanuld meg az örömöt, olyan kevés van az életben. Lehet, hogy holnap valamelyik hülye politikus felrobbantja a Földet.  Vagy eltalál egy óriás-meteor.

A világ sokat változott nyolcvan-száz év alatt. Valamikor a polgári családok egy részében és a jobbmódú parasztoknál az apa fülönfogta kamaszfiát, és elvitte egy nyilvánosházba, befizetett egy általa kiválasztott csinos prostituáltnak. Ezzel megtörtént a beavatás, a nemi élet első gyakorlati leckéje. És persze sok családban alkalmaztak cselédlányt, szobalányt, nevelőnőt, nyelvtanárt, zongora- vagy énektanárt; a gazdaságokban voltak lovászfiúk, béresek, kocsisok, később sofőr, számtalan rangú személyzet.  Valakire szemet vetett a serdülő lány és fiú, vagy fordítva. Mára fordult a kocka: az elvált, gyermeküket egyedül nevelő anyáknak kell gondoskodni fiuk, netán lányuk beavatásáról…A feminista győzelem egyik mellékszála.

*

Történetek. Vagy inkább változatok.

Egy anya elolvasta a fia naplóját, amiben leírja, megleste anyját a fürdőben, kívánja, rágondolva onanizál. Anyja meghatódik, elindul benne az odaadási folyamat.

Anyja úgy határoz, 12, 13, 14 éves fia születésnapjára a legnagyobb ajándékot adja, a testét.

Házaspár kislánya sánta, kövér, arca csúnya, hiába kamaszodik, nem szépül, hazulról nem mer eljárni, a fiúk kerülik, szégyellős, rosszkedvű. Szülei megsajnálják, és szeretnék felszabadítani, elhatározzák, hogy bevezetik a szexualitásba, apja lefekszik vele.

Elvált anya, a szexet soha nem élvezte,  férje érzéketlen, durva volt hozzá, neki fájdalma volt. Kisfia növekszik, egy viharos éjjel összebújnak és kielégítik egymást. A nő most először érez gyönyört, ezután évekig szerelmeskednek. Fia már megnősült, családja van, de hazajár anyjához, aki boldog.

A szülők elváltak, leánya anyjával maradt. Ahogy kamaszodott, egyre többet veszekedtek, civódtak, különösen a férfiak miatt, akiket anyja hazahozott, némelyikkel hosszabban együtt élt. Egyik férfi molesztálta a lányt, aki undorodott tőle. Ezért elmenekült – egyedül élő apjához. Ő lett a szeretője.

Egy anya egyedül neveli lányát, aki tizenhat éves, fiúzik, bulizni jár, de látja anyja szomorúságát, magányát, és megsajnálja őt. Először csak segít neki maszturbálni, majd merészet gondol, hazaviszi a fiúját, akinek felkínálja az anyját is. Hármasban szeretkeznek.  

Házasság öt gyerekkel, három fiú, két lány. Férfi részeges, veri, kínozza, megcsalja a feleségét. Jómódban élnek, külön szobák, stb. A gyerekek nőnek, látják anyjuk szenvedését. Az egyik fiú különösen empatikus, az anya  kiválasztja őt, és vigasztalást találnak egymásban, titokban szeretők lesznek. Attól kezdve mindenki elviseli a helyzetet.

A leány többször látta szüleit szerelmeskedni, tizenkét évesen már ábrándozott apjáról,  rá gondolva maszturbált. Anyja kórházba került, apja szenvedett, nem lehet tudni, melyikük csábította el a másikat.

Fiatal házasoknak gyerekük születik, anya hamarosan meghal. A férfi szeretné felnevelni a kislányt, segítségére siet az anyósa, ott lakik velük, persze az anyóssal szerelmi viszonyt folytat. Néhány év után az anyós nem vállalja a pótanya-szerepet, elköltözik. Idegen nők jönnek-mennek, élettársak, pár évig bírják a feladatot, de a férfit sokáig nem tűrik el. Ráadásul a kiskamasz lány  kiutálja a pótmamákat. Amikor az utolsót elzavarja, már tudja, féltékenységből teszi, hiszen gyerekkorától látja, hogy szeretkeznek az apjával. Ekkor elcsábítja az apját, inkább megtanulja és elvégzi a házimunkákat is. Néhány évig együtt élnek.

Házaspár együtt él, jómódúak, férj sokat dolgozik, csak a munkájának él,  vidékre, külföldre jár, feleségét elhanyagolja. Az asszony nem akarja megcsalni, kielégíti magát, ezt észreveszi a kisebbik, otthon lakó lánya, aki kiábrándult a férfiakból. Egymásra találnak, együtt élik ki vágyaikat. A nagyobbik lány külön él, szerelmi életét titkolja és szégyelli: leszbikus. Hazajön látogatóba, s észreveszi először a húgát, aki nem áll ellen, majd kiderül  róla, anyjával jóba vannak. Végül hármasban kezdenek szerelmeskedni…

Család: anya, apa, lányuk, fiuk együtt mennek nyaralni, sátoroznak. Tengerpart, forróság, alkohol, éjszaka is meleg van, egymás mellett alszanak meztelenül. Anyja megkívánja a fiát, mert tudja, hogy az már megkívánta őt, megengedi, hogy megkefélje. Apa megkívánja a lányát, mert tudja, hogy az már megkívánta őt, így aztán megkeféli. Másnap szégyellik, ami történt, szülők magyarázkodnának, de a leány és a fiú leintik, előttük kezdenek szeretkezni és elmondják, hogy kamaszkoruktól szexelnek együtt, mert a szüleik pocsékul éltek, és nem törődtek velük…

*

A családon belüli szexualitásnak szerintem három aspektusa van:

jogi, társadalmi vonatkozása, úgyis fogalmazhatok: jogi-társadalmi;

szociális környezete;

és érzelmi-érzéki vonatkozása.

Egymáshoz való jogi viszonyuk: ki kivel végzi a szexuális aktust, kivel gyakorolja a testi szerelmet? Ez lehetséges a férj-feleség között, vagy – a társadalmi bevett szokásoktól eltérően – anya a gyermekével, gyermekeivel, apa a gyermekével, gyermekeivel, illetve mindannyian, akik együtt laknak, azaz mindenki mindenkivel.

Szociális vonatkozás: hol történik és hogyan, milyen körülmények közt? Lopva, egymás előtt titkolva, valaki előtt titkolva /pl. anya és fia az apa előtt/, vagy zavartalan környezetben, ritkán, alkalmanként,  bármikor-bárhol, bármilyen gyakorisággal, ahogy megkívánják egymást. Ez a vonatkozás, a lebukás veszélye ugyanis feszültséget okozhat, szíthatja a kapcsolatot, izzítja, vagy éppen ellanyhuláshoz vezethet, idegekre menő, esetleg drasztikusan megszakítja. /Pl. olyan családtag, rokon veszi észre, aki ezután elköltözik, elválik és oda a jólét, az anyagi biztonság, stb. A szexualitás környezetét valaki megteremti, kell hozzá lakás, ház, nyaraló, kell jármű, kell étel és ital, pénz szórakozásra, stb. Aki megteremti, annak kulcsszerepe van a család szexuális életében, ha kihagyják, baj lesz, ha benne van, fontos, hogy a következő aspektusban jól érezze magát, különben szétrobban a család, veszekedés, válás, esetleg erőszak lép be a képbe. A változás persze bármikor beállhat, az pedig tragédiához vezethet. /A valóságban gyakran./

Érzelmi-érzéki vonatkozás együtt jár a családi kapcsolatban. Úgy is, hogy esetleg hiányzik az érzelmi szál, a fiú csak kihasználja – használja – anyját, a leány csak kihasználja apját, esetleg majd zsarolja. Meg kell különböztetni szeretkezést és szerelmeskedést. Szexuálisan kiéhezett negyven éves anya talán csak testi kielégülést akar, a másik valósággal szerelmes a fiába, lányába. Egyik fiú csak ösztön-szükségletét éli ki szülőjével, másik valóban „örök hűséget” vállal, legalábbis pillanatnyilag.  Büszkélkedik  önmaga előtt a tinézser, hogy meghódított egy felnőttet – nem is akárkit – a másik ezáltal szerzett önbizalmat, saját korosztályához ez lesz a belépő. A kisebbségi érzés, gyávaság, félénkség oka persze nyilván a gyerekkorban keresendő, eltorzult szeretetben nevelték a szülei, esetleg csak az anyja. Aki számításból éli ki szexuális vágyát a családban, az csak szeretkezik. A féltékenység anya és gyermeke részéről szerepet játszhat, – a gyermek féltékeny, hogy anyja, vagy apja /akivel él/ kívülről hoz magához házastársat.   Ha pedig fennáll az elvesztés veszélye, ennek már szociális vonzata van, pl. oda a jómód.

A szeretkezés-szerelmeskedés lehet fellángoló, alkalmi, átmeneti és lehet rendszeres, életvitelszerű.

 Bármilyen aspektusban egy családon belüli szexuális kapcsolatnak van kezdete-felfutása, eljuthatnak érzelmeik vagy érzékeik által a csúcsra, és van kihunyása.

Épp úgy, mint a szerelemnek. Stendhal írta le szépen, meggyőzőn, részletesen – kétszáz évvel ezelőtt – a szerelem kialakulását, kiteljesedését, befejezését „A salzburgi gally” című esszéjében, ami azóta is majdnem teljesességében megállja a helyét. Hiába volt regényeiben romantikus, a szerelemről írott esszéiben nagyon is reálisan,  tárgyszerűen látott és fogalmazott. /Ezt nem én fogalmazom meg, hanem kiváló fordítója, Kolozsvári Grandpierre Emil./ A szerelem egy kristályosodási folyamat része. Olyan, mint amikor a salzburgi sóbányába bedobnak egy gallyat, és lassan rárakódik a sóréteg…

Tehát van érzelmi telítettség és kiüresedés két ember közt. Ő ugyan nem ír családi szexről, bár találtam nála némi utalást,  de a fenti folyamatok éppúgy vonatkozhatnak a teljes, vagy a külső szemlélő számára torzulásnak tetsző családi életre is.  Ami teljes, telített, feszült, számító, csalódást hozó, kiábrándító, energiát adó, energiát elvevő, lejtőre induló, lelkiismereti válságba sodró-sodródó, önemésztő,  boldogságot okozó, boldogtalanságot okozó kapcsolat és még mennyi változat lehet!

*

Karinthy Frigyes /1887-1938/ írt  egy sci-fi regényt, a Capillária-t, megjelent 1921-ben,  találunk benne a mai korra is érvényes utalásokat. Capillária egy tenger alatti város neve, ahová Gulliver immár hatodik különös utazása során jut el. Teljes a nőuralom, a várost Opula királynő irányítja, a nők gyönyörűek, a férfi pedig: a bullok alantas korcs,  szó szerint féreg, csak a nők leválasztott férfi-nemi szerve, különélő testrésze, rájuk  mint egy szaporító szervre tekintenek, s nem úgy ahogy gondolnánk: ha a nők éhesek vagy szaporodni akarnak, csak kiszívják egy alacsonyrendű bulloknak az agyát.

Négy évvel később Karinthy nyílt levelet írt H. G. Wellsnek, ami megjelent a Nyugatban, és a Capillária következő kiadásában is. Úgy érezte, a sci-fi szerzőhöz címezve világosabban el tudja mondani gondolatait. Érdemes elolvasnunk. Az író úgy látja ugyanis az emancipációt, hogy társadalmunkban a férfiak hátrányba kerültek. „Az embernek bátornak kell lenni, mondta a Törvény – de kiderült, hogy a nőnek például nem kell, sokszor nem is szabad bátornak lenni. Az embernek erősnek, izmosnak kell lenni, mondta a Törvény – és kiderült, hogy a nőknek például gyöngének kell lenni. Az ember verejtékkel keresi kenyerét – mondta a Törvény – és kiderült, hogy a nők például nem keresik verejtékkel a kenyerüket. Az ember vérengző állat, mondta a Törvény, és kiderült, hogy a nők például nem vérengzőek. Az ember a természet titkait kutatja, mondta a Törvény, és kiderült, hogy a nők például nem kutatják a természet titkait.”

„Miután a nőre nem lehetett alkalmazni a férfinak, mint embernek önmagáról szóló megállapításait, ehelyett kilökték a nőt az önmagát önmagán keresztül megismerő intellektus belső világából, és kicsukták a külső világba, amit érzékeink tapasztalata révén szemléletből ismerünk.”

Na és hogyan reagált a nő erre a teóriára, a kiközösítésre? Megalkotta saját világát, erről szól a fantasztikus regény.

Karinthy előre vetített valami fontosat a jövőből. Még mindig a levélből idézek. Alábbi mondatait egy képzeletbeli Kovács úrnak címezve  „a szép és egészséges nők egymásnak is jobban tetszenek, mint ahogy ön tetszik nekik – polgári társadalmunknak Európa-szerte azt a feltűnő jelenségét, a nők mértéktelen barátkozását, egymás iránti érdeklődését, egymás majmolását divatban és szokásban, a barátnőkultuszt nem szabadna fölényes felsőbbrendű férfi kézlegyintésével vagy a szimatoló aggastyán alattomos, kéjenc hunyorgatásával nézni – szégyellni kellene magunkat Kovács úr, amiért a nők nem velünk barátkoznak, hanem egymással.”

Karinthy nem hagy kétséget víziójáról.  A tengeralatti város nő-lakói az oihák gyönyörű, kívánatos nők, nagyon tudnak örülni, élvezettel esznek, „az étkezésnek valóságos orgia-színezete van”,  „körülbelül mindannyian szerelmesek egymásba.”, a szerelemnek náluk semmi köze nincs a fajfenntartás fogalmához”.

Karinthy egyetlen tételén belül van feszültség, ellentmondás, és – talán ép ezért – a következő korszakra érvényes üzenete. Vajon figyeltek-e rá? Íme. A férfi…” hajlandó volt belemenni abba a képtelenségbe és ostobaságba, hogy a nő szerelmének más ára és jutalma is lehet, mint a férfiszerelem – hogy a férfi kap valami egyebet a nőtől, mint amit a nő kap a férfitól: – és megjelent az élet színpadán az Önérzetes Nő, ez a nemi szélhámos, akit ünnepeltek és csodáltak ugyanakkor, amikor a nemével szélhámoskodó férfit lenézték, megvetették és kiközösítették. A valódi nő pedig, akinek éppúgy kell a férfi, mint a férfinak a nő, saját érdekében, bölcsen hallgatott, eljátszotta a szerepeket…az angyalt és az ördögöt is, a Föld szellemét, az Eredendő Rosszat. Utóbbit nem szívesen – végre is nem kellemes, ha az embert folyton szidják, miközben vágynak rá; szerencséjére erőt adott a nőnek ehhez a szerephez az a kárpótlás, hogy míg férje sátánnak és vérszívó vámpírnak tisztelgette őt, a kisfia, akivel szerződés nélkül is megértették egymást, édesanyámnak nevezte.”

Értsd: a szerződés a Törvény, a házasság.Vagyis, miután a férfi – sok férfi, esetleg a férfitársadalom – kiközösítette a nőt /elegendő ehhez a baráti kör, a család, rokonság is/, ő keres magának való, megértő társaságot. Barátnőket. És a felnőtt férfiak helyett, akik közönséges szélhámosnak,  ribancnak, kurvának tekintik – az író sátánt és vámpírt ír -  ott van a nőnek, úgyis mint anyának a kisfia. Aki holnap, valamikor ifjú lesz… Kell ennél világosabban előrevetíteni a huszadik század végét, huszonegyedik elejét?

Karinthy sejti, mi lenne a megoldás, de nem lát rá esélyt, feltételes módban írja: megoldás „csak akkor, ha egyenrangú felek vagyunk a szerelemben, ha nem hirdet harcot egyik fél a másik ellen  sacro egoismo zászlója alatt. Hanyatló századunkban azt a harcot látszólagos sikerrel vívja a férfit nem támogató, hanem kizsákmányoló nő – de el kell veszítenie, mihelyt a férfi felveszi az odadobott kesztyűt, és felveszi a harcot a nővel, nem szellemiekben és gazdaságiakban, ahol a nő nem harcol, hanem a nő saját területén, a csábítás és hazugság művészetében, a nőéhez hasonló fegyverekkel.”

Folytatja megoldási javaslatát: „Csak a nemi nyomorúságot nyíltan feltáró forradalom tenné elkerülhetővé ezt a rút harcot. Ebben a forradalomban a nőnek kell támogatni a férfit: a nőknek kell feldobni a masculanizmus, a férfiemancipáció, a férfi felszabadulásának jelszavát. A mindennapi kenyér forradalma után el kell következnie a mindennapi boldogság, mindennapi csók forradalmának. A szerelem rabság, ha egyik fél uralkodik a másikon.”

Ez a megoldás nem következett be. Hol az egyik fél uralkodik – vagy akar uralkodni – hol a másik. Egymás támogatására  nincs türelem, erő, alázat, ezért marad  az eredendő egyedüllét család-vállalás helyett, ha pedig már volt család, marad az anyának a gyermek. És a nemi nyomorúság folyamatos…

*

Az 1930-as években Mead nem rejtette véka alá, milyen céllal keresett fel négy- vagy öt kőkori körülmények közt élő népcsoportot.    Ezt már akkor tudták tudós-társai,  levelezése is dokumentálta: össze akarta hasonlítani a korabeli amerikaiak életformájával, traumáival, és különösen az ifjúkori szexuális szokásokkal. Újból idézem az életvitelt, Samoáról:

 „Mindazt az idegesítő, részletekbe vesző, lélekölő háztartási robotot, amelyet nálunk úgy tekintenek, mint a felnőtt asszonyok jellemének és kedélyének megrontóját, itt kizárólag tizennégy éven aluli kislányok végzik. A  pipa vagy a tűz parazsának élesztése, vízhordás, lámpagyújtás, síró gyermek elhallgattatása, a felnőttek kiszolgálása, mind-mint őket terheli hajnaltól napestig.”

„Az a körülmény, hogy a lány úgyszólván szabadon élhet nemi életet, a magyarázat arra, hogy miért nem fakadnak a merev és öntudatos nyugati civilizációban élő lányokéhoz hasonló konfliktusok szexuális életük talajából. Előfordul, hogy egy lány szenvedélyesen féltékeny, de az ilyen viselkedés általános megdöbbenést és értetlenséget kelt…Egyszer egy lány megvádolta hűtlen szerelmesét azzal, hogy a fiú vérfertőző viszonyt folytat.”

„A mi civilizációnkban honos romantikus szerelem szorosan összefonódik a monogámia fogalmával. Samoán viszont a kizárólagos birtoklás, a féltékenység vagy a tántoríthatatlan hűség ismeretlen fogalmak. A mi felfogásunk meglehetősen összetett, végső eredője a nyugati civilizáció számos szerteágazó fejlődési vonalának, az egynejűség intézményének, a lovagkor ideáljainak és a kereszténység etikájának. Samoán még az olyan hosszú ideig tartó és túlzott ragaszkodással járó szerelem is ismeretlen vagy nagyon ritka, amely mellett ne szövődnének újabb kapcsolatok. A házasságot gazdasági és társadalmi szükségszerűségnek tekintik, amelynek megkötésekor figyelembe kell venni mind a feleség mind a férj vagyoni helyzetét, rangját.”

„A samoaiak csak nevetnek a romantikus szerelmen, kigúnyolják azt a férfit, aki hűséges marad hosszabb ideig távollévő feleségéhez vagy szeretőjéhez és azt tartják, hogy egyik szerelemből a legkönnyebben a másik szerelem segítségével lehet kigyógyulni.” „A házasságot gazdasági és társadalmi szükségszerűségnek tekintik.” „Ha egy férj nagyon megunja feleségét vagy a feleség a férjét, a válás nem jelent problémát. Valamelyikük fogja a holmiját és hazatér a családjához.”

Utólag elgondolkodhatunk azon, az összehasonlítás mennyire állta meg a helyét? Ebben a kőkori faluban nagy családok élnek együtt, rokonság, a nehéz munkákat a férfiak összefogással végzik, sok-sok nő és gyerek, a kicsiket a hét-nyolc éves lányok látják el, anyjuk gyűjtöget vagy halász, házaik bambuszrudakból, pálmalevélből épülnek, napok alatt bővíthetők, nincsenek drága bútoraik, amiket részletre vásároltak, mindenkinek van földterülete, ahol yamot, tárót termel, malacot nevel, az elköltöző holmija elfér egy batyuban. Vagyis a válást nem követi olyan bonyodalom és trauma, jogi procedúra, évtizedekre szóló eladósodás, a munkahely elvesztése, stb., mint  a korabeli Amerikában.

Mead írásai nagy visszhangot keltettek  már  megjelenésekor, a Samoáról szólót 1928-ban adták ki, a harmincas években a többit. Igazából megbabonázta olvasótáborát: soha még tudományos írásnak ekkora sikere nem volt. A huszadik század elejétől lebegett a levegőben valamilyen sóvárgás, hogyan kellene és lehetne szebben-jobban élni a szexualitást? Gauguin festményei lázba hozták Amerikát. Járt természeti népeknél, őserdei törzseknél egy amerikai meseíró és egy novellista. Ezekből azt olvasták ki, hogy léteznek még paradicsomi állapotok… Ezért Mead minden sorát elhitték. És azt a következtetést vonták le:  a szexuális korlátozások hiánya mentesíti az egyént a nyugati kultúrákban oly gyakori neurózistól. Vagyis nem genetikai hatások érvényesülnek.

Csakhogy…

Derek Freeman ausztráliai tudós, 1940-ben három és fél évet töltött egy másik samoai szigeten, és arról győződött meg, hogy Mead közlései a polinéz őslakosságról hamisak, a korlátozatlan nemi élet azokban a törzsekben a fiataloknál egyáltalán nem létezik. Mead visszautasította a vádat és a tudós érvei nem keltettek visszhangot.

1972-ben samoai diákok elmentek arra a szigetre, Ofura, ahol a tudós nő gyűjtötte anyagát, és szintén mást tapasztaltak. Azt nyilvánosságra akarták hozni, de a tudományos fórumok lehurrogták őket. Mead olyan magas pozíciókban lett vezető, elnök, tudományos intézetek első embere, olyan kitüntetéseket kapott, hogy érinthetetlenné vált. 1978-ban meghalt.

Freeman professzor 1983-ban nyilvánosságra hozta kutatásait, de még mindig nem hittek neki. Ezután 1987-ben újból elment a szigetre és ekkor Mead minden ott eltöltött napját rekonstruálta. Kiderült, hogy nem lakott a benszülöttekkel, hanem egy másik szigeten amerikai család összkomfortjában aludt, evett, stb. Freeman találkozott a két, még élő adatközlővel, az egykori fiatal lányok, már idős hölgyek pontosan emlékeztek a tudós nőre. Eskü alatt vallották, jegyzőkönyvbe és magnóba mondták: megvezették Meadet, mert megértették, hogy mit akar hallani, mit erőltet, és azt mondták neki. /Mead e két serdülő lány elmondására alapozta művét, mivel nem volt ideje elvégezni a kutatási tervben vállalt hatvanhat serdülő alapos kikérdezését és annak ellenőrzését. Ennek elmaradására a témavezetőtől kapott írásos engedélyt./

Freemannak ez a dokumentuma 1989-ben jelent meg, és ekkor robbant a bomba, a tudományos világ kénytelen volt beismerni, hogy a legkiválóbb amerikai antropológus hazudott, és megtévesztett mindenkit. /A Csakhogy-szótól idáig elsősorban Huszár Ágnes kis tanulmányára támaszkodom, megjelent a BUKSZ –ban 2003-ban./

A hatást persze már nem lehetett visszaforgatni, a szexuális forradalom lezajlott.

Miért idézem ezt ilyen alaposan?

Azért, mert a huszadik század elején sokan szerették volna elsöpörni a megkövesedett nemi-erkölcsi-vallási tabukat Európában és Amerikában is. Lázadt, forrongott Európa is /lásd Ibsen Nórája, Strindberg, stb./. A fiatal Mead  nagytekintélyű antropológus professzora, Franz Boas olyan elmélettel állt elő, hogy az emberek-csoportok-népek viselkedésére nem a genetikai öröklés a meghatározó, hanem a kulturális hatások, a nevelés összessége. Más szavakkal: viselkedésünket döntően a szocializáció határozza meg. Mead éppen azért kapott tőle kutatási engedélyt és pénzt, hogy ebben az irányban kutasson. Erről már a kötet magyar szerkesztője, Bodrogi Tibor néprajztudós is írt a könyv utószavában, némi kételkedéssel az elmélet iránt /1970/.

Mead művei „bőségesen informálták a hatvanas évek szexuális forradalmát…kiállt az egyre szabadabbá váló szexuális szokások mellett” fogalmaz a Wikipedia, és hozzáteszi: „de kizárólag a hagyományos, nyugati vallásos élettel összefüggésben”, ami ugye  ellentmondás.

Vagyis a tanszéket alapító, nagytekintélyű tudós Boas professzor /1858-1942/ döntötte el az 1920-as években, milyen érvekkel, bizonyítékokkal, milyen irányba menjen a szexuális felszabadítás! Indítékai közt lehetett egy olyan titkos mozgatórugó is, amire talán nem gondoltak kellő hangsúllyal. Én csak a magam szakállára, félve mondom, a talánt kihangsúlyozva: Boas német származású volt, és  ezért, emiatt talán jól meg akart felelni annak az alapvető amerikai eszménynek, amit úgy hívunk: az USA a népek olvasztótégelye. Itt minden bevándorló nációnak át kell formálódnia, ha életben akar maradni és érvényesülni. El kell felejtenie gyökereit, lazítani a genetikai örökségén, és az itteni kulturális hatásnak, nevelésnek átengedve magát, amerikaivá lenni. Ez az út még kellemes is, ha a szexualitáson át vezet…

És úgy tűnik, az ötvenes-hatvanas évek Amerikájában, majd Európában mégsem Mead, valamint professzorának hatása lett a leghangosabb. Hanem Alfred Kinsey-é /1894-1956/. A híres és hírhedtnek kikiáltott  Kinsey-jelentés felforgatta a szexualitásról addig elképzelt ismereteket. Mellőzöm életének fordulatait, óriási irodalma van, amit bárki elolvashat. Ami fontos: 1940-ben támogatással létrehozta szexológiai intézetét és új alapokon kutatásokba kezdett. Többszáz kérdést dolgozott ki, mai szóval mélyinterjúkat készített tizennyolcezer férfival, eredményét 1948-ban publikálta „A férfiak szexuális viselkedése” címen. Ezt követte 1953-ban „A nők szexuális viselkedése” c. munkája, szintén többezer mintával. Már az első műve vihart kavart a prűd társadalomban, az agyonhallgatott tabu-témák kinyitása miatt. A második kötetet és szerzőjét durván támadták, bele is halt az üldözésbe. Az USA erkölcsének megrontóját látják benne többen, a mai napig. Pedig csak a szexualitás biológiáját, szokásait térképezte fel, következtetések nélkül. Szüzesség és házasság előtti nemi élet. Szex a házasságban, és azon kívül. Önkielégítés életkor, élethelyzet szerint. Homoszexualitás és leszbikus gyakorlat, mindez  százalékos megosztásban! stb. A hallgatásból, a tévhitekből, előítéletekből a statisztika kibillentette Amerikát, s Európát is. Egyik bűne lett, hogy a nőket egyáltalán megkérdezte ugyanarról /orgazmus, gyakoriság, kivel, stb./. Különösen a férfiak döbbentek meg: lehet, hogy az ő felesége is, leánya, fia is eltér az általa egyetlen normálisnak tartott szex-gyakorlattól?

Gondolom, ma már nehéz lenne különválasztani Mead-körének, antropológia-kutatásának és Kinsey-nek a hatását. Nem is kell. Együttesen mindenesetre – a második világháború következményeivel,  Amerika külön-háborúival – elindította a visszafordíthatatlan változást.

*

Előző írásomban idéztem Mózes 3. könyvének 18. fejezetéből azokat a verseket, amelyekben felsorolja, a zsidók milyen bűnöket követtek el szexuális gyakorlatukban. Most idézem a 20. fejezetből azokat a verseket, amelyekben a cselekedeteik büntetését sorolja fel.

„Ha valaki férjes asszonnyal paráználkodik, a felebarátja feleségével paráználkodik, halállal lakoljon a parázna férfi és a nő.

Ha valaki apjának a feleségével hál, apjának a szemérmét fedte föl, halállal lakoljanak, vérük rajtuk.

Ha valaki a menyével hál, halállal lakoljanak mindketten. Förtelmességet követtek el, vérük rajtuk.

Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk.

Ha valaki feleségül vesz egy nőt az anyjával együtt, fajtalanság az. Égessék meg a férfit az asszonyokkal együtt. Ne legyen ilyen fajtalanság köztetek!

Ha valaki állattal közösül, halállal lakoljon, és az állatot is öljék meg!

Ha egy asszony bármiféle állathoz közeledik, hogy párosodjék vele, öld meg az asszonyt is meg az állatot is. Halállal lakoljanak vérük rajtuk.

Ha valaki feleségül veszi a testvérét, apjának lányát vagy anyjának a lányát, és meglátja annak szemérmét, és az is meglátja az ő szemérmét: gyalázat az. Ki kell irtani az ilyeneket népük szeme láttára. Mivel testvérének a szemérmét fedte fel, bűnhődnie kell.

Ha valaki havibajos asszonnyal hál, és fölfedi annak a szemérmét, föltakarja a forrását és az asszony is fölfedi vérének forrását, mindkettőjüket ki kell irtani népük közül.

Anyád nővérének vagy apád nővérének a szemérmét ne fedd föl! Aki ilyet tesz, vérrokonát gyalázza meg: együtt kell bűnhődniük.

Aki nagynénjével hál az a nagybátyja szemérmét fedte föl. Bűnhődni fognak vétkükért, gyermektelenül halnak meg.

Aki elveszi testvérének a feleségét, vérfertőzést követ el. Testvérének a szemérmét fedte föl, gyermektelenek lesznek.”

3Mózes 20, 10-21. versig. Revidiált bibliafordítás.

Átok, félelem,  rettegés, lázálmok és a vágyak ösztönös kiélése egyszerre van jelen a Goraj nevű, lengyelországi kisváros zsidó közösségében az 1640-60-as években, egy pogrom után. Az alábbi idézet kiegészíti, sőt visszamenőleg is hitelesíti Mózes örökérvényűségét.  Isaac Bashevis Singer /1902–1991, Lengyelországból Amerikába vándorolt/, később Nobel-díjas  író kegyetlenül őszinte látlelet ad egy eretnek zsidó szekta erkölcsromboló támadásáról, hatásáról, amelyik kettéosztja a közösséget.  „Ettől kezdve erkölcsi romlottság lett úrrá Gorajon, és a szabados viselkedés napról napra nagyobb méreteket öltött…Híre járt, hogy a szekta tagjai éjjelenként titkos helyen találkoznak, és a gyertyákat eloltva, egymás feleségével hálnak. Reb Gedáljáról azt beszélték, hogy felesége, Rehele tudtán kívül egy szajhát rejteget valahol a házában, akit a zamosci szekta küldött hozzá. Imarojtja alatt rézkereszt függ a mellén, és bálványképet őriz a mellényzsebében. Éjszakánként Lilit látogat el hozzá szolgálólányai kíséretében, s négyesben közösülnek. Péntek este vörös ruhát és fezt ölt magára, akár egy muzulmán, s híveivel együtt a Goraj közelében levő régi vár romjaihoz megy. Ott Sámáél jelenik meg előttük, és mindannyian földre borulnak egy agyagbálvány előtt. Majd fáklyával kezükben körtáncot lejtenek. Az áruló Joseph de la Reina rabbi fekete kutya képében leszáll a Széír-hegyről, hogy csatlakozzék hozzájuk. Ezután a vár pincéibe mennek, ahol élő állatok húsából lakmároznak, kézzel szaggatva darabokra elevenen szárnyasokat, és vérrel együtt falják a húst. Az eszem-iszom végeztével apák lányaikkal, fivérek nővéreikkel, fiúk az anyjukkal közösülnek. Lévi felesége, Nehele meztelenül jár-kel, és mindenkinek, saját férjének is a szeme láttára szeretkezik egy kocsissal…” Isaac Bashevic Singer: A Sátán Gorajban, eredeti kiadás 1955.

*

Azt írja Foucault /már említett művében/, az állam évszázadokon át tudni akarta, hogy az emberek mikor, mire és hogyan  használják a nemi szervüket, legalábbis a gyermeknemzésen kívül. Erre voltak kíváncsiak az egyházak is. A 18. század végéig – írja a történész – minden, házasságon kívüli szexuális esemény-történés büntetendő volt; és minden szokásostól eltérő cselekmény büntetendő, elsősorban elmegyógyintézeti beavatkozást vont magával. A hatalom szabta meg, mit szabad s mit nem. Szabályokat kellett betartani, engedélyezett és tiltott formáknak megfelelni. Különös szerepet kapott a nemi vágy elfojtása, ennek az elméletét országokban másképp dolgozták ki. Magyarországon dr. Tóth Tihamér /1889- 1939/ katolikus hittanár, püspök és egyházi író intelmei-könyvei a harmincas években szinte kötelezőek voltak a katolikus serdülő ifjúság okulására. A református egyház sem az örömre, örömszerzésre nevelte az új generációt, sokkal inkább a puritán életvitelre. 

Az orvostudomány is ehhez az állásponthoz igazodott. Dr. Nemes Nagy Zoltán, a psychiatria és ideggyógyászat szakorvosa tollából vaskos tanulmánykötet jelent meg: a „nemi eltévelyedéseket” tárgyalja nagy részletességgel, példákkal, a kényesebb fogalmakat latinul /ami persze nem baj, ha gyakorló orvosok forgatták/. Teljes címe: „Katasztrófák a szerelmi életben, sexualpathologiai tanulmány” AESCULAP kiadó, 1934.

A szakorvos tárgyszerűen, leltárszerűen sorolja fel a különböző módon elkövetett „rendellenességeket”. Kijelenti, hogy „a homosexualitás az orvosi tudomány mai megállapításai szerint embryonális fejlődési zavar. Az ivarmirigyek korcs fejlődésén alapszik.” De hiába a tudomány megállapítása, ennek ellenére a különböző országokban büntetik. A két világháború közt a homoszexuális nőket és férfiakat súlyosan büntetik Amerikában, Angliában, Svédországban, Dániában, Franciaországban, Németországban. Magyarországon a férfiak egymás közti fajtalankodását, embernek állattal történő fajtalankodását, a férfiak és nők közti természetellenes kielégítését szintén büntetik. De nem büntetik a nők egymás közötti fajtalankodását hazánkban és Német-, Francia-, Olasz-, Spanyolországban. Ausztriában viszont börtönnel büntetik a lesbosi szerelmet, a tribadokat.

Dr. Nemes Nagy nem ítél, inkább magyarázatot keres. És felveti, ha már hazánkban büntetik a homoszexuális férfit, akkor ugyanígy büntessék a nőket is, mert  nem igazságos és nem méltányos, hogy „amiért a férfiaknak szigorú büntetés jár, ugyanazt a nők szabadon művelhetik.” Persze, a szabadon-fogalma csak addig terjedt, hogy a nőket nem vitték bíróság elé és utána fogházba.

Mi következett a törvényekből? Rejtőzködés. Hazudozás. Vigyázni arra, ne legyen tanú. Se szomszéd, se főnök, se családtag, se rokon, aki följelenthet. A látszat megtartása. Az 1950-es években volt két leszbikus barátom, két gyönyörű nő, akik önzetlenül vettek barátságukba, mivel ágrólszakadt falusi fiatalemberként mentem a fővárosba, dolgozni. Sem szép ruhám, sem jó cipőm, sem télikabátom. Udvarlásra nem volt pénzem, még kávéra, pohár sörre sem tudtam meghívni egy lányt, hónapos szobákban laktam másod-harmadmagammal. Ők segítettek, ösztönöztek, hogy végezzem el a negyedik gimnáziumot és érettségizzek, majd jelentkezzem egyetemre. /Nem kaptam ajánlást munkahelyemtől, a Váci úti hajógyár párttitkárától./   Délutánonként, esténként presszókban, parkokban ültünk, kirándultunk, együtt sétáltunk… Egyikük bölcsésznek tanult, az előző napi érdekesebb előadások anyagát felmondta nekem. /Egyik tanára a legendás Bóka László volt./ Ma is úgy érzem, szerettek, sokat köszönhetek nekik, de az önzetlenség megdőlt. Szükségük volt egy fiúra-férfire, akinek a társaságában egymás mellett ülhettek, a félhomályban simogatták egymást, netán csókolóztak, bár ezt csak ritkán merték. /És ritkán volt alkalmuk éjszakai együttlétre is./ Egyikük egy látszat-házasság után elvált, az asszonynév jól jött neki, mivel  lelkes tagja  a kommunista pártnak, vezető állásban minisztériumi főtisztviselő volt, jó fizetéssel. Mindig ő fizetett mindnyájunknak, vagyis az asztal alatt kezembe adta a pénztárcáját. Repült volna az állásából, ha kitudódik bűnös vonzalma.

A törvényi szabályozás a középkorból eredt, amikor  az inkvizíció karmaiba kerültek a nemi eltévelyedettek, elsősorban nők. Ez a korszak külső megtorlást alkalmazott, kerékbetörés,  más kínzás, máglyahalál, stb. Ennek elmúltával az egyház a belső kínzást alkalmazta, az önvádat, és a bűn feloldását-feloldozását: a gyónást-áldozást. Minden nemi cselekedet tilos és tiltott volt, ráadásul titok – csupán a gyóntatószékben lehetett beszélni róla, de ott teljes részletességgel! Ezt a előírást az egyház megtartotta évszázadokon át. Gyerekkoromban, ha nem soroltam eléggé részletesen a bűneimet, tovább faggatott a gyóntatópap, és még, és még mit csináltál, és hogyan? Csak gondolatban? Szóban? Cselekedetben?

És mindig volt mit megbánnom. A világháború utáni évben, tizenegy évesen felkészültem az elsőáldozásra, amit teljes lelki tisztulás előzött meg. És előző este anyámmal átmentünk a szomszéd családhoz valamiért. Szörnyű látvány fogadott: a konyhában hokedlire tett teknőben egy kislányt fürdettek. Ötéves lehetett. Épp felállt, és szemből láttam meztelen testét. Abban a pillanatban tudtam, hogy halálos bűnt követek el: szemérmetlen dolgot néztem. A meztelenség bűnére külön kitért az előkészítés. És már nem volt alkalmam újból gyónni. Biztos voltam abban, hogy nem vagyok méltó az első áldozásra, Krisztus testét elfogadni. Anyámmal nem mertem megbeszélni. Ő úgy tett, mintha semmi nem történt volna, nem növelte lelkiismeret-furdalásomat. De életem további éveire, hitemre, vallásos lelkületemre rányomta bélyegét ez a szörnyű élmény. A bűn. Sőt megerősítette, amikor olvastam dr. Tóth Tihamér intelmeit a tiszta életre.

Mellékszál. Vajon miért mélyen vallásos egy homoszexuális férfi? Egy kiöregedett prostituált? Talán fel akarja magát szabadítani a rendellenesnek érzett cselekedet és a bűn alól. Ismerek egy felnőtt homoszexuális férfit, aki más vallásból tért meg katolikussá, rendszeresen gyakorolja hitét és a szentségeket, hetenként térdel a gyóntatószékben, áldozik…Foucault írja, a gyónás részletesen tartalmazza az aktus műveletének minden fázisát, a fantázia-képeket is, ezáltal teljes a feloldozás.

*

Karinthy Frigyes /Capillária/ tudta, amit dr. Nemes Nagy Zoltán tényszerűen leírt: másképpen ítélték meg,  ha ugyanazt férfi vagy nő követte el! És ezt az előnyüket megtartották a mai napig.

Egyelőre a feministák győztek. Harcban állnak, további jogokat követelnek, pedig bizonyos területeken már túlszárnyalták a jogegyenlőséget. /Az 1930-as évek orvosa nem írt a családban elkövetett „természetellenes fajtalankodásról”. Már nem derül ki, vajon szándékosan, vagy nem kerültek hozzá-tudomására ilyen esetek. Vagy még ő se merte leírni?/ Pedig előfordult néhány kriminalisztikus eset, amit megírtak az újságok, egyet idézek:  egy tanyasi család a leányuk  lakodalmát tartotta, és a vacsora után eltűnt a menyecske. Keresték  mindenütt, végül egy pajtában megtalálták, a bátyjával szerelmeskedtek, utoljára. Így akartak elbúcsúzni, nászéjszakával. A bátyját leszúrta vasvillával az ifjú férj, a férjet börtönbe vitték, az újasszony beleőrült…

Nézzük az örökséget.

Ha egy férfi gyereklánnyal, pontosabban tizennégy év alattival követi el a szexualitást, akár erőszakkal, akár annak beleegyezésével, sőt provokálására, pl. szülője üzletszerű magatartására /anyja pénzért felkínálja kislányát/, s ez kitudódik, a férfi büntetését vonja maga után. A törvény vonatkozik saját lányára, nevelt lányára, rokonra, és idegenre is.

De mi történik akkor, ha egy nő csábít el tizenkét-tizenhárom éves fiút? Akára saját anyja. Vagy a nagynéni, vagy más rokon. A csábítás formája, módja  számtalan. Ha kis lakásukban az anya egy szobában él kisfiával, netán egy ágyban alszanak annak kicsi korától, és csak ketten alkotják az együttest, mi számít csábításnak, erőszaknak akkor, amikor a fiúnak már merevedése és vágya van? És az anyjának is vágya van?  És senkijük az égvilágon.

És mi történik akkor, ha kiskorú fiú a lánytestvérével, féltestvérével szeretkezik? Ha egy leányka egy másik lánykát elcsábít, netán erőszakkal? /Intézetben, kollégiumban,  nyaraláson, táborban, fesztiválon, stb./

Feljelentik-e a szomszédok, rokonok az anyát, a hozzájuk járó nagynénit, az anya barátnőjét, és elítélik-e jogilag, törvény szerint? Az USA-ban előfordult néhány eset, amikor pl. az anyja házasságra akart lépni saját fiával, aki pedig már túl volt a tizennegyedik életévén.

Kitudódik-e az estek nagy részében, hogy a fiú első szexuális élményét az anyjával élte meg? Hogy a nevelt fiú – vagyis új férjének a gyermeke – a nevelő anyjával kerül nemi kapcsolatba?

Mellékszál. És ha kitudódik, vagyis valaki feljelenti azokat, akiket – szerinte – erkölcstelen viselkedés közben, helyzetben pózban  lát? Sem a magyar, sem az európai  törvények bemutatására, taglalására nem vállalkozom, tegye meg ezt egy jogász. Annyit viszont sejtek, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás nem egyszerű.  A vérfertőzés szó sem fejezi ki pontosan a fogalmat. Természetesen nem biológiai értelemben fertőződik meg a vér, hanem vér-rokonok közt jön létre társadalom kialakult rendje szerinti meg-nem-engedett viszony. Incesztus: tisztátalan nemi kapcsolat, egyenesági leszármazottak közt. A fogalomnak van köznapi, biológiai, jogi értelmezése. Ez már az igazságszolgáltatásra tartozik. Úgy tudom, hogy a törvény csak a legközelebbi vérrokonok nemi kapcsolatát bünteti. /Ha bizonyítható!/ Nem büntethető a leszármazó, ha a cselekmény elkövetésekor még nem töltötte be a 18. életévét akkor sem, ha a kiskorú kezdeményezte a kapcsolatot. Például egy 13 éves lány elcsábítja apját, az apát fogják büntetni. Ha egy kiskorú fiú a lánytestvérével  szeretkezik, vagy a kiskorú lány a fiútestvérével szeretkezik, azt nem büntetik, mert nem tekinthető fajtalanságnak. De ha két lánytestvér, vagy két fiútestvér szeretkezik egymással /és persze bizonyítható/, azokat elítélik, elítélhetik, mert fajtalanságnak számít.

Más megítélés alá esik az örökbefogadott gyermek, ill. a kiskorú és új szülei közötti viszony. Másképp ítélik meg és el , ha előző házasságokból kerül gyerek, kiskorú a családba.  Más a nevelt fiú esete nevelőanyjával és a nevelt lány esete nevelőapjával. Ez utóbbi gyakrabban kerül nyilvánosságra. És más a közvélemény, más a bírói gyakorlat. Na és tesznek-e feljelentést anyjuk ellen  a férfiak felnőtt korukban, hogy megerőszakolta őket, legalábbis kezdeményezett?  Ez is csak kérdés. Vajon mi lehet az oka? Talán az, hogy a beavatás jólesett nekik. Bevezetést nyertek a szexualitásba. Tétovaságukat, gátlásukat legyőzték általa.  Vagy ez volt az ára annak, hogy  anya nem hozott idegen, undok férfit a házhoz. Hisz a fiú részben pótolta az ismeretlen természetű férfit, aki esetleg ideiglenesen apja lett volna. S kettejük együttese sok más előnnyel jár, lásd előző írásomat.

A lányok esete apjukkal persze más. A veszélye is, a fiziológiája is, a lelki vonzata is. De többnyire csak  azok az esetek kerülnek nyilvánosságra, amelyekben az apa durva, részeges, önző, erőszakos, és valójában nem szereti lány-gyermekét, nincs köztük érzelmi kapcsolat, netán teherbe ejtette. Ha valaki feljelenti őket és van bizonyítéka.

Vannak kivételek, fogalmazhatok: felmentések. Példa erre Lotz Károly kiváló és ünnepelt magyar festő  /1833-1904/, akinek freskói díszítik a Nemzeti Múzeum, az Akadémia, az Operaház, a Párizsi nagyáruház mennyezetét, templomok falait és mennyezetét,stb. Ezek mellett közismert aktfestő volt, képeit rendszeresen kiállították és gyönyörködtek bennük. A korabeli közönség tudta, hogy testvérének a sógornőjét vette feleségül három gyermekkel, két lányt és egy fiút, s  hogy állandó modellje nevelt lánya, Kornélia, aki kicsi korától imádta fogadott apját, s akiről leírták: „viszonyuk intimebb volt annál, mint amit egy apa és nevelt lánya közt megszokottnak gondolnánk” /Bellák Gábor./ Kornélia, mint a női nem érzéki és spirituális szépsége ragyog ránk majdnem száz képről, ő lett a századforduló modern nőideáljának típusa. Kapcsolatukról forrás pl. Ybl Ervin, Füst Milán. És forrás a Kerepesi temetőben lévő síremlék: ahol csak a festő és Kornélia nyugszik. Feliratát Kornélia íratta: „Művészatyádnak ideálja, megihletője, mindene.”

Ismertem egy családot. Színhely Pest megyei falu, a 70-80-as évek fordulója. A férjet nevezzük Gyurinak, feleség, egy kislány és kisfiú, aki öccse. Rossz együttélés, válnak. Feleségnek szeretője lesz egy idősebb úr, távoli földrészre szakadt hazánkfia, emigrált festőművész, aki hazalátogat. Gyuri ezt megtudja s üldözi őket, előle egy ismerős nyaralójába menekülnek, ahol egyetlen szobában alszanak. Egy éjszaka rendőrség és gyámügyes zörget: valaki feljelentést tett, jogtalanul itt tartózkodó külföldi személy, valamint kiskorú megrontása miatt. A feljelentő névtelen levelet küldött, a két gyereket a gyámügy mégis azonnal el akarja venni. Könnyű volt kitalálni, ki a névtelen. A művész empatikus, próbálja meggyőzni Gyurit, hogy nem ő okozta a bajt, viszont átépíti a hosszú házat két lakosztályra. Gyuri belemegy, a férfi odaköltözik. Röviddel ezután Gyuri beteg lesz, meghal. A kislány  növekszik, s hogy hány évesen lett az öregúr szeretője, nem tudjuk. A férfi most már két nővel él. Csakhogy a kisfiú némi idegbajjal született, erőszakos, durva rohamai vannak, s mindent lát. Kiskamaszként azt mondja: feljelentelek benneteket. Megnyerésére egyetlen módszert találnak, az anyja is, a testvére is kielégíti a vágyát, amikor megkívánja őket…Évekig éltek négyesben.

És tudunk olyan esetről is, amikor a felnőtt férfi irányítja a körülményeket, hogy kielégítse szabálytalan szenvedélyét. Íme egy regény. Amerikában vagyunk, a negyvenkét éves férfi lakást bérel egy csinos tulajdonosnőnél, aki tizenkét éves lányával él ott. A férfi szerelemre lobban  a kislány iránt, s hogy megszerezze magának, feleségül veszi az anyját. Aki baleset áldozata lesz. Ettől kezdve kettejük élete összefonódik, a rafinált kislány önként lesz a bácsi szeretője. Egy ismertető szerint a férfi a kislány rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata. Lolita tudatában van, hogy hatalma van a férfi fölött, aki retteg elvesztésétől és a törvénytől is, életük ámokfutás. A leány zsarolja, mégis megszökik tőle, ám évek múlva újra felbukkan azzal, hogy gyereket vár. A férfi kinyomozza az apát és lelövi. Nabakov: Lolita című regénye /megjelent 1955/. Több film  készült belőle, óriási felháborodást és sikert hozott írójának.

*

Amiről nem merek írni: a hazai cigányság szexualitásáról. Az 1960-as évek végétől többször akartam elkövetni szociográfiát, az anyaggyűjtésig jutottam el, mivel nem voltak rá vevők a lapok. Csak azt volt szabad: milyen szépen betagozódnak a szocialista társadalom munkamenetébe; felszámoljuk a putrikat, magyarok közt integrálódni fognak, mindenki iskolába jár, stb. Szociológiai vizsgálatok a cigányságról hiányosak, szinte nincs összehasonlítási alap. Mindenki másképp közelítette meg a családi életet, az erkölcsöt, hűséget, stb., finoman és hiányosan kutatva, szinte mindenki sommásan ugyanazt: a lányok korán érnek, ezért korán kezdik a nemi életet, ennek eredménye  a sok gyerek, koraszülés, betegségek, szegénység, nyomorúság, stb.

1990 után sem változott a vizsgálódás lehetősége, nem nyíltak meg őszintén a szociográfusok, tudósok előtt. Egy cigány-etnográfus világosan fogalmaz: „A hagyományőrző cigánycsaládok nem engednek betekintést életükbe”  /Lakatos Elza/, ma már be se engednek az utcába, a falurészbe. Bármilyen érdeklődést támadásnak fognak fel, és örüljön  a tudós ember, ha nem zavarják el, ill. el tud menekülni ép bőrrel.  Ennek okát részben tudhatjuk. Amelyik család áramot lop, aki bűncselekményekből él, aki börtön elől bujkál, aki börtönből jött, ahol prostituált van, ott a futtatók-stricik támadnak, aki nagyon szegény, szégyelli, aki szegénynek mutatja magát, de gazdagabb, nem dicsekszik, az uzsorás agyonver, stb. És ha egy cigányok-lakta falurészen száz családból csak két-három ilyen van,  elegendő ahhoz, védelemből támadjanak! Így aztán nem jutunk hiteles valóság-képhez…

Ezért a szociografikus érdeklődést kutakodásnak, támadásnak vesznek a cigányok is, a kormányok is, és lehazudja mindkét fél a csillagos eget… Jóllehet, hagyományos értelemben vett putrik nincsenek, és a régi fogalom szerinti cigányváros is megszűnt, de a mai napig sok helyen megmaradt a jellege, hiába épültek téglaházak, cseréptetővel,  azokban ugyanúgy tudnak élni: egy szobában, a többi helyiség lepusztult, az összkomfortot – ha volt – maguk felszámolták. És továbbra is szeretnek egymás közelében élni! Egyik tévedése a mindenkori kormányoknak. Együtt érzik magukat erősnek, saját vérük előtt nem kell viselkedni, itt lehet elbújni-megbújni, megvédik egymást, s ahol maradt szolidaritás, ott segítik a másikat.

A család fogalma, jogi állása a valóság ismerete nélkül káosz. Amíg otthon szültek, vagy vándorlásuk során szekéren, táborban, faluszélen, stb., hiteles anyakönyvi kivonat sem készült, később, bemondásra írtak születési helyet, időt, anyja, apja nevét, és csak akkor, ha orvosnak, iskolának, netán halotti bizonyítványhoz szükség volt rá. A mai idősebb nemzedék így élte le életét. A hatvanas évek közepétől a gyermekvédelmi hálózat igyekezett belelátni a családokba, rendszerbe foglalni, ki kinek a gyereke, legalább ki az anyja, akinek segíthetnek, akitől kórházba viszik, akinek segélyt adjanak, stb. Volt olyan gyerek, akiért két-három anya is jelentkezett: őt illeti a segély, a támogatás. Húsz-harminc Orsós Mihály és Orsós Rozi  élt egy-egy telepen. Vagy Lakatos. Hiába váltották fel a putrikat a vályog- ill. részben téglaházak. Kinek mennyi gyereke van? Vagy kitől van a gyerek? Ahová a védőnőnek rendőrrel kellett menni, ott a külvilág nem sokat tudott tenni…

A hetvenes-nyolcvanas években jártam olyan telepen, /Orosháza mellett, Mátészalka mellett/, ahol a háznak egyetlen helyiségében nyolcan-tizen-tizenöten laktak, ott aludtak szalmazsákon /trózsán/, amiket nappalra felszedtek, fal mellé állítottak. Mondanám, hogy csak ezt az egy helyet fűtötték, de nem. Kéményt nem mindenütt láttam, kályhacsövet kidugtak egy parányi ablakon. Esetleg a bejárati helyiségben valamilyen tűzhelyet, lyukas sparheltot, amit magyaroktól szereztek. Vagyis egymást melegítették. Szorosan egymás mellett aludt  férfi, nő, lány és fiú, kicsik és nagyok. Nyáron meztelenül, vagy csak itt-ott ruhában, télen rongyokban, magyaroktól levetett göncökben. /Még nem lehetett használt ruhához jutni! Nem voltak használtruha-üzletek! Nem voltak jótékonysági egyesületek, akik gyűjtöttek, segítettek volna./ A telepeken a nők, lányok nem hordtak bugyit, nem ismerték. Feleségem kapcsolatban volt cigánynőkkel, egyikük megkérte, mutassa már meg, milyen az. Így nőttek fel. A testiség, az érintkezés, az együttlét, a szeretkezés, a szerelem, a vágy felkeltése és kiélése nem titokban történt, és nem tiltásokkal, tabukkal körbevéve. Ki a gyerek apja? Honnan tudja. Ki feküdt mellette azon az éjszakán? Apja, bátyja, öccse, unokatestvér, nagybácsi, aki látogatóba jött? Sötét volt, ittak, daloltak, táncoltak. De hát szerelmeskedésre nem csak éjszaka került sor. A tíz-tizenkét éves lányt már bevezették a nemiségbe, nem írom, hogy rejtelmeibe, hiszen születésétől kezdve mindent látott-hallott, hogy gyakják anyját, nővéreit, bárkit, aki náluk volt. Aki megkívánta, akit ő megkívánt. Lehet, hogy aki családfőnek nevezte ki magát, szabályozta volna, ennek a legendának-szigorúságnak nem  voltak meg a feltételei. És nem volt más elfoglaltságuk azoknak, akiket nem szippantott be a szocialista építőipar, látványosan. Vagy: mire a férfiak munkába álltak , a lányok-nők tizennyolc-húsz évesen már rég túl voltak az első két-három-négy gyerekszülésen. Promiszkuitás, vérfertőzés tudata ismeretlen fogalom volt ebben a közegben. Aki mást mond vagy ír, az sajnos, valamilyen tévesztés áldozata.

Hogy ez meddig tartott vagy tart, arra nincs rálátásunk. Csak következtetni lehet. Adott egy család, ahol két kislány növekedik. Testvérbátyjai jövedelmi forrást látnak bennük, prostitúcióra szánják. Először is be kell törni őket: négy-öt közvetlen-férfi-családtag megerőszakolja, majd a pályára küldi, futtatják családi vállalkozásban vagy itthon vagy külföldön. Hogy ez ellenpélda? Nem. Mert a család férfitagjai nem tűrnék, hogy mások erőszakolják meg! Azért vér folyna. Vagyis a hagyomány  él tovább…

Más a helyzetük azoknak, akik kiszakadtak a szűkebb csoportból, a klánból,  nem köztük ének, hanem falun, városon magyarok közt. Ennek elemzése nem jelen írásom tárgya.

*

Riesman azt írja Amerikáról ”…a szexualitás az egyetlen olyan fogyasztási cikk, amelynek élvezete – a tömegkultúra minden igyekezete ellenére – a nyilvánosság kizárásával történik.” Ez az ötvenes évek megállapítása.

Majd a nyilvánosságot megalapozta sok-sok játékfilm, ami a lazítás kezdete, következtek a pornófilmek, egyes országokban mozikban, máshol csak házi vetítőkben, klubokban, folytatódott a videó-technikával, videokazetták kölcsönzése szexshopokban, lejátszás otthon, családi-rokoni körben, barátokkal, stb., következő technikai eszköz a hordozható video-felvevő, kamera, amivel már fel tudtak venni saját szexuális jeleneteket kettesben és társaságban, ami már elérte a pornó kifejezést. Végül  az internet elterjedésével teljesedett ki, immár korlátok nélkül az egész világon.

Csírája persze már létezett. „Ma a házimunka terhe alól felszabadított és a szerelem számos segédeszközével felszerelt asszonyok milliói éppoly tapasztaltak a szerelemben, mint a férfiak.” /Riesman, 1961/. Mi minden következett ebből? Például az, hogy már nem szorultak rá a férfiakra, mindenáron. Belőlük alakultak ki a MILF-ek, a mai kor szerelemre éhes, harmincöt-negyvenöt éves asszonyai. Akik bárkivel képesek kalandokba keveredni. Akár családon belül is.

A nyilvánosság, vagyis a világméretű internet-elérés, használat végérvényesen megváltoztatta a szexualitás mibenlétét. Az intimitás erre az utolsó szegmensre is megszűnt. Hatása számtalan, ezt elemezzék  szexual-szociológusok, pszichiáterek, pedagógusok, stb. S átrendeződött az egyén értékrendje, ezt előző írásomban már leírtam, de most tovább viszem: az egyéni-erkölcsi magatartásban a genetikát felülírja a gyors tanulási folyamat, a nevelés, csakhogy a nevelés szerepét a családtól, apától, anyától, nagyszülőktől /legalábbis részben/ átvette a személytelen internet-szolgáltatás. Ismerős? Franz Boas professzor az 1920-as években nem ezt a távlati képet fogalmazta meg, persze a megoldás módozata-eszköze-ismerete nélkül!? Mead nem ezzel az intencióval írta tanulmányait az ős-társadalmakról?

Egy félénk, fantáziátlan, hagyományos erkölcsű fiatalember, lány, felnőtt nő, férfi, bárki leül foteljébe vagy lefekszik ágyára, és megnéz egy pornófilmet, elolvas egy ilyen történetet, mire jut? Nem az első alkalommal, hanem később. Arra, hogy ezt esetleg ő is megteheti. Mintát ad, elszabadul a fantáziája, majd felszabadul. Az évszázadok üzenete halványul, egyre kevesebb gátja marad a cselekvésnek. S ha már számtalan ingerlő, vágykeltő mozgóképet, szöveget látott és hallott, megkérdezi: én miért ne tehetném meg? Tele vagyok vággyal, feszültséggel, itt sétál előttem a anyám lenge ruhában, vagy fürdik, ott hever magába zuhanva az apám, én meg kívánatos és kívánós lány vagyok, mi tart vissza?  Miért különb az a család, amelyiket előbb láttam és össze-vissza kefélték egymást?

Mellékszál. Azt persze a néző, az olvasó nem tudhatja, kiket és milyen szituációban lát. Netán átverés, valójában nem is család, bár hasonlítanak egymásra… Hogyne, lehetnek spontán és őszinte szexvideók. Amiket belső és külső indíték vezérel: a megmutatás vágya, a bizonyíték, a bosszú, stb., erről előző írásomban írtam. De a néző nem tudhatja, hogy az ingerlő szexpartit szakemberek hada teremti meg: öltöztető /nem vicc/, fodrász, kozmetikus, sminkes, világosító, nőgyógyász, sebész a sérülések ellátására, pénzügyes, és ha fiatal lány a szereplő, az anyja, vele kötik a szerződést, az ő  beleegyezésével kefélik halálra kiskorú lányát elől–hátul, stb. Íme a spontán aktus. És biztos, hogy az otthoni szexpartner nem fogja ugyanazt nyújtani. Csakhogy nem a valóságtartalom számít, hanem a  felszabadítás. És fokozása. Minden fokozódás a szexipart szolgálja, a kereskedelmet, a vásárlást. 

Riesman már tudta: a kívülről irányított ember-tömeg kétlábon járó sikeres fogyasztó.

Egy angol lord, Longford 1972-ben tudni akarta az összefüggéseket a pornográfia hatásáról  /még jóval az internet előtt jártunk/. Tanulmánya alapos volt, sokoldalú. Arra jutott, hogy a pornográfia a szexualitást kizsákmányolja és elemberteleníti, a nőket mint szexobjektumot kezeli, szenvedélyt kelt olyan emberekben, akikben ez ennyire volt meg, más szóval a szexuális vonzalmak erőteljesebbé válnak, ezzel együtt elszemélytelenednek. A pornó eszköztára sokoldalú, a jelentés felsorolja a szépségversenyeket /a nők kizsákmányolásának eszközét/, a színésznőket, férfiszínészeket, akiket a színházak obszcén jelenetek játszására, meztelenkedésre kényszerítenek /a nézők erkölcsének fellazítása/ s Anglia szegényebb háziasszonyait, akiket pornográf felvételekhez toboroznak: akik ezután-ettől ellazulnak, és hát ezek a vállalkozó-nyitottá váló nők anyák is…  

Az egyén szex-fogyasztóvá válik. A folyamatos fogyasztás folyamatos hiányt jelent-gerjeszt az egyénben. Mivel soha nem elégíti ki teljesen, boldogtalanná válik.  A boldogtalanság következménye pedig az elmagányosodás, mert frusztráltság, irigység és szégyen egyszerre fejlődik ki az egyénben. Aki nála kevesebbet fogyaszt, az őt nem érti meg, és ő sem érti meg. Aki nála többet fogyaszt,  az lenézi őt, a nála szegényebbet. A siker így teszi magányossá az egyént, és a tapasztalatok szerint nagyobb mértékben a nőket.

Következmény: még pörgősebb életvitel és még több fogyasztás. Mi történt Capilláriában, a tengerfenék idilli városában? Ha a nők megéheztek, vagy vágyuk lett, elkaptak egy bullokot és kiszívták az agyát, majd eldobták. A korcs férfiak menekültek előlük, kevés sikerrel…

Szakadék tátong a vágyálomkép és az elérhető valóság között. A szexfilmek, történetek világát egy-az-egyben csak kevesek találják meg a valóságban: kalandjaikban, saját környezetükben, otthonukban, hozzátartozóikban. Ebből is következik valami: férfigyűlölet és nőgyűlölet. Gyűlölet a másik nemhez tartozó társam  iránt, aki tökéletlen, önző, féltékeny, buta, csúnya, szegény, fáradt, beteg, öregedő, stb. Marad még egy eszmény, kísérlet  - már akinek – leszboszi, homoszexuális kapcsolatra. Az utolsó menedék. A legutolsó menedék. Talán…

*

Utóirat, látszólag nem tartozik ide.

A Kinsey jelentés valódiságát, érvényességét évtizedek vitái sem tették nyugvópontra, ma is érvelnek ellene. Pedig a próbája megtörtént. Kinsey megállapításait ugyanis egy 1990 után kialakult világméretű kór bizonyítja, az AIDS. Soha nem került volna dokumentáltan felszínre, hogy Amerikában és Afrikában kik- mennyien-milyen módon élnek szexuális életet, ahogyan neki névtelenül megvallották a negyvenes-ötvenes években. A fertőzöttek, a betegek, a meghaltak  adataiból, statisztikai-orvosi elemzésekből most már lehet vissza-következtetni, igenis vannak biszexek, homoszexuálisok, prostituáltak, promiszkuitásban élők, incesztust elkövetők, fiatalkorúak, vallásosak, szigorú erkölcsű családok, szegények, jómódúak, sztárok, politikusok, stb., akik elkapták a kórt egymástól vagy valamilyen láncreakcióban, Amerikában és Európa országaiban…Valamint Afrikában. Milyen meglepetés! Mennyi szigorú erkölcsű afrikai népcsoport, törzsi szokásokkal, vallásosan élők, erőszak nélkül… Akikről évszázadokon át szinte semmi konkrétumot nem ismertünk, kivéve néhány eltökélt /angol/ utazó leírását, akiknek pedig nem hittek. És az AIDS buktatta le az ártatlanságot, a hazudozást.

2014-ben az összes kontinensen 37 millió fertőzött él, ebből Dél-Afrikában 26 millió. A több megoszlik a kontinensek közt. A halálesetek száma a kilencvenes évektől olyan magas, hogy csak Afrikában 12 millió  gyerek maradt árván fiatal szüleik járványból adódó halála miatt. És a gyerekek egy része már születésétől AIDS-es, mert már úgy fogant anyja hasában. /Néhány afrikai ország vezetői a mai napig tagadják, hogy náluk dúl a járvány./

Sok-sok jelentésből, elemzésből szedhetjük össze: tudósok, orvosok szeretnék ismerni az okokat, ezekből csak néhányat sorolok fel, amiket a leggyakoribbnak mondanak: a promiszkuitás, vagyis válogatás nélküli nemi élet, családi, törzsi szokások, prostitúció, annak elterjedése, a férfiak agresszivitása, a nők másodrendű szerepe az adott szűkebb társadalomban, a homoszexualitás, a /titkolt/ többnejűség, a kábítószerek gyors és világméretű elterjedése, ami lecsökkenti a gátlásokat, nyitott családi élet, másképp fogalmazva, bárki bárkivel kefélhet a világba, az örömszerzés elsődlegessége  tétovázás nélkül. Hiszen az önbizalomhoz, a sikerhez – lásd Riesman – erre föltétlenül szükség van.

*

Nem vagyok tudós és nem vagyok tévedhetetlen. Igyekeztem ítélkezés nélkül továbbadni azt, amit megláttam a világból.