Rákosi Mátyás marhát áldozott

Rákosi Mátyás marhát áldozott

/Pali bácsi látomása, pamflet/

A fáraó lefejezi a csillagjóst, a fejedelem a haruspexet, a király a bohócot, ha neki nem tetszőt jósol. Megretten éjszakai álmából Nabukonodozor, Belsazár, Hitler, Sztálin, ki-ki immel-ámmal megfogadja, hogy holnap nem rendel el akasztást, lefejezést, fejbelövést. Ha lesz holnap. Áldozatot hozok, mormogja, hozok áldozatot. Addig a mértékig, amíg nem csorbul láthatóan a hatalmam. Összehívom a politbürót, megtárgyaljuk, eljátsszuk a ritust, mibe kerül nekünk. Utána már nem fenyeget Belzebub.

Előkészület I.

Ki lesz a parancsnok?

Áron.

Milyen áron?

Pusztán Áron. Amit mond, mindenki köteles végrehajtani.

Farkas Mihály elvtárs is?

Ő is.

Gerő elvtárs is?

Ő is.

Rákosi elvtárs is?

Ő is.

Kitört az ellenforradalom?

Egynapos vészhelyzet. Csak az az Áron tudja elhárítani, hogy egynapos legyen. Ő a közvetítő. Az egyes számú ügynök.

Értettem. Várjuk a parancsot.

Rádiótelefonon kapják. Jelszó: Lévita egy.

Előkészület, II.

Itt Lévita egy.

Itt Vörös Lepel.

Nem Csepel? Erre mit felel?

Betűzöm: Lep-el.

Ez szótagolás. Szó-tag-ol-ás. A parancs: célpont a térképen bejelölt K -1-es domb. Pontosan a domb közepe, a kopár tető. Két tereptárgyat alakítanak ki. Egyik, a talált kövekből összehordott lapos, asztalszerű emelvény. Mellette öt méterre szabadtéri tűzhely, amit kövek szegélyeznek, közepén vasráccsal, ami alatt tűzifából máglyát raknak. Holnap tíz órára elkészül.

Igenis Áron elvtárs.

Ezt a nevet többet ne ejtse ki. Lévita egy vagyok. Van kérdése?

Van. Hogy álcázzuk magunkat, amikor átmegyünk a falun?

Kijárási tilalmat rendelek el. Akkor senki se lát, se hall. Két teherautónyi ávós nem feltűnő.

Előkészület III.

Itt Lévita egy.

Itt Május egy. Sok esze van a főnökének, ha majálisra gondol. Holnap tízkor a K – 1 dombtetőre teherautón felvisznek egy ökröt. Nem beteget, nem öreget, egészséges fiatalt. Rekvirálnak állami gazdaságból. Ugyanakkor egy pásztor láncon felvezet egy kecskebakot. Van kérdése?

Milyen színű legyen az ökör?

Tarka. Lényegesebb kérdése nincs? Tudja, honnan szerzik be?

Rekvirálunk az állami gazdaságból. Kuláknak már nincs, téeszcsének nincs. Május kettő elvtársé a feladat. Milyen állapotban tegyük a teherautóra?

Kihűlt állapotban, különben hétszentség, hogy szétbassza a járművet.

Május egy elvtárs, ez kultikus esemény. Káromkodásnak, csúnya beszédnek helye nincs.

Értettem Lévita elvtárs.

Előkészület  IV.

Itt Lévita egy.

Itt meg Horváth Jenő államvédelmi őrnagy, csak most április negyedikének hívnak.

Jó, hogy mindent bediktál az ellenségnek.

Értettem Lévita elvtárs.

Keressenek egy megbízható, l945 előtti párttag mészárost, aki leöli az ökröt. Hozzávaló böllért. Szereznek a teknőgyárban, a zománcárú gyárban megfelelő edényeket, amiket még semmire nem használtak. Ugyanilyen bárdokat, késeket, fenőkövet, nagykalapácsot, fatőkét. Amiket havibajos asszony nem érintett. Kuss. Ezeket becsomagolva felrakják teherautóra, és holnap tízre a K – 1 dombtetőre szállítják. Teljes titokban.

Teknőgyárunk nincs, még nem épült meg a szocialista szektorban. Csak a teknővájó cigányokról tudunk.

Az nem kóser.

Mit mond az elvtárs?

Maga nem zsidó?

A nagyapám kikeresztelkedett, az én pöcsöm már…

Kuss. Ma éjjel keresnek egy vándorcigány csapatot, az őrnagy elvtárs személyesen felügyeli, ahogy az öreg cigány kivájja a nyárfából a teknőt, a belsejéhez nem érhet hozzá cigánykurva a pinás kezivel. A fejével játszik.

Kinek a fejével?

Azt nem az őrnagy elvtárs dönti el, hanem a főnök. Világos?

Nem.

Áron jelentése.

Ezerkilencszázötvenes évek eleje, a pontos dátum államtitok.

Reggel kilenckor a K – 1 csúcsra megérkezett az összes kellék, tizenöt államvédelmis /ávós/ közlegény és két tiszt /őrnagy és százados/, akik kívánságom szerint előkészítették a kövekből összerótt áldozati oltárt, a közelben pedig a tűzhelyet vasráccsal, forgatóvasakkal, stb. Teherautón az elkábított szarvasmarha, mely állat a bibliában tulok néven szerepel, valamint az ünneplőbe öltözött parasztember /pásztor/ láncon húzott maga után egy keservesen vonító- mekegő kecskét. Az ember sűrűn és hangosan káromkodott, hiába csitította a mögötte haladó géppisztolyos zöld ávós, azonnal jelezve a már fenn posztoló tisztnek: őrnagy elvtársnak jelentem,a paraszt, pásztor? a kecskéjével végig üvöltötte a falu főutcáját, kénytelenek voltunk riasztólövéseket leadni, azzal visszatartani az ablakokból kitekintő kíváncsi lakosságot.

Áldozat van? kérdezte az őrnagy stílustalanul, a fülem, hallatára.

Nem tudom, mert nem hatoltunk be a megszállt övezet szűkebb lakókörzeteibe.

Áldozat csak itt lehet, te barom, ha ki tudjuk engesztelni az Urat, mondtam a felfuvalkodott egyenruhásnak. Márpedig káromkodással, indulattal ez nem fog menni, tettem hozzá.

Előzőleg felkészítettem a mészárost, aki készen állt a tulok lemészárlására, a böllér pedig a kecske mellé állt kelő elszánással. Ekkor érkezett a domb aljába két Pobjeda és két Csajka gépjármű, ezek az óriás fekete, szovjet személyszállító objektumok zord méltóságot kölcsönöztek a tájnak. Néma csend ülte meg a környéket. Kiszálltak a lefüggönyözött objektumokból, feljebb már csak gyalog jöhettek a kiálló sziklák miatt. Szuszogva elől fujtatott tábornoki egyenruhájában Farkas Mihály elvtárs, utána gyöngyszürke öltönyben Gerő Ernő elvtárs és komikus, rövid léptekkel imbolygott fekete, mellényes öltönyben Rákosi Mátyás elvtárs, aki igyekezett teste melletti karlengetéssel nagyobb lendületet adni gömbölyű testének. Mire felértek, már mellette állt – mikor, hogy került oda? – kissé görnyedten, lecsapott vállal, kedvetlen-sótlan arckifejezéssel egy kopott öltönyös kisember, akit suttogva mutatott be a százados: ő itt a legfontosabb, ő adja az ideológiát az egészhez, összekötő kapocs a lent és fent közt, Aczél Györgynek hívják. Csalódottan súgtam vissza: az ideológiát az Úr adja általam, különben mi végre vagyok itt.

A nyeszlett ember a zsebéből előhúzott egy kisalakú bibliát, ami be volt cédulázva, kinyitotta egy helyen, és várta, amíg odaér eléje a három potentát. Látszott rajtuk, hogy hatalomhoz szoktak, most mégis e szokatlan  szerepet kényszerűen vállalva, engedelmesen lehajtott fejjel álltak és tűrték, hogy ruhájukat beborító kötényruhát kötözzenek rájuk a katonák, a hosszában fekete-fehér csíkos háziszőttes pántjait jól megkötözve ösztövér testükön.

Elfoglalta helyét a mészáros és a böllér is a maga jószága mellett.

Én intettem az Aczél-embernek, aki most tétova lett. Olvassa!

Mózes harmadik könyvének negyedik fejezete a 22. verstől, íme a törvény. „Ha fejedelem vétkezik és cselekszik valamit az Úrnak, az ő Istenének parancsolata ellen, amit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz tévedésből, Ha tudtára esik néki a bűne, amelyet elkövetett, akkor vigyen áldozatul egy ép kecskebakot, És tegye kezét a baknak fejére és ölje meg azt azon a helyen, ahol megölik az egészen égő áldozatot, az Úr előtt, bűnért való áldozat az.”

Tegye, mondom parancsolón, mire Rákosi kelletlenül előrelép, átveszi a kést a böllértől.

Aczél következik, mondja: „És ölje meg azt azon a helyen, ahol megölik az egészen égő áldozatot, az Úr előtt, bűnért való áldozat az.”

Rákosi tömpe ujjai tétován keresik a kecskebak nyakát, vérzik már, de nem eléggé, két óriás ávós fogja az állatot elől-hátul, csupa vér a ruhájuk, az arcuk, már fröccsen a vér a pártvezérre is, majd a böllér kikapja a kést a kezéből, és szakszerűen leszúrja a nyöszörgő állatot.

Aczél következik: „25. vers, És vegyen a pap a bűnért való áldozat véréből az ő ujjával és tegyen az égőáldozat oltárának szarvaira, a vérét pedig öntse az égőáldozatok oltárának aljára.”

Engem senki nem vett észre, mintha nem látszanék, magam sem tudom, látnak-e vagy csak nem mernek, esetleg nem akarnak látni. Belemártom ujjamat a vérbe, az oltárszerű emelvény két szarv-formájú kövére teszem, a felfogott vért pedig a lavórból belöttyintem az oltár alá.

Aczél-hang következik ismét: „26. vers. A kövérjét pedig mind füstölögtesse el az oltáron, mint a hálaáldozatnak kövérjét. Így szerezzen néki a pap engesztelést az ő bűnéért és megbocsáttatik néki.”

A pártvezérnek  nyújtanak egy csíkos törlőkendőt, amibe undorral törli bele az állat vérét, kezéről.

De már akkor az oltárkövek másik oldalára parancsolom a három potentátot, ahol az elkábított bika vergődik, kábulatából ébredezve, mivel teljes erejében hagyni nem lehetett, ahogyan Mózes idejében tettük. Felvonult hát a nyeszlett kisember és fennhangon kántálta, az enyhe orrhang rikácsolásba ment át a pusztaságban.

„Mózes harmadik könyvének első fejezetében így rendelkezik az égőáldozatról, a 2. verstől kezdve. Ha valaki közületek áldozni akar az Úrnak, barmokból, tulok- és juhfélékből áldozzatok. Ha tulokféléből áldozik egészen égőáldozattal, hímmel és éppel áldozzák. A gyülekezet sátorának ajtajához vigye azt, hogy kedvessé legyen az Úr előtt. És tegye kezét az égőáldozat fejére, hogy kedves legyen őérette, hogy engesztelést szerezzen az ő számára. És ölje meg a tulkot az Úr előtt, az Áron fiai pedig, a papok vegyék fel a vért, és hintsék köröskörül az oltárra, amely gyülekezet sátorának nyílásánál van.”

Erre a felkérésre Rákosi vonakodva, undorral és félelemmel telve ment közelebb, véres kötényében, a kezére  rászáradt kecskevérrel, s már eldobta a kendőt, nem készültek fel kellően a következő aktusra. Az őrnagy revolvert nyom a kezébe, ki van biztosítva, suttogja riadtan.

A vezér remegő kézzel közeledik a bika fejéhez, a homlokrészt érinti, ott még inkább remeg, és most az állat felnéz rá, bele a hóhérja szemébe, aki ilyet még nem élt át eddig. Áldozat és hóhér tekintete összekapaszkodik, lőjön Rákosi elvtárs, kiált rá az őrnagy, mert már dobja óriás testét az állat, két oldalról is lövik a fejét, két mesterlövész sütötte el a puskáját, alig tíz centire süvített el a lövedék a  vezér remegő kezétől.

Aczél tovább kántál: „Áron fiai pedig, a papok vegyék fel a vért, és hintsék köröskörül az oltárra, amely a gyülekezet sátorának nyílásánál van”, ezt már mondtam egyszer.

Most maguk a papok, mondtam a három potentátnak. Most maguk az én fiaim. Tessék dolgozni, vigyék fel a vért a lavórral, és hintsék körbe az oltárra, mire várnak?

Gerő nyúlt a kabátja belső zsebéhez ott dudorodott egy fegyver, ösztönösen lőni akart a felszólításra. Farkas alázatosan, sunyin ment a lavórhoz, Rákosi bízott abban, hogy a többiek elvégzik helyette a piszkos munkát. Keményen intettem. Eszerint, most kiderült, látnak engem, bár nincsenek vele tisztában, hogy ki vagyok.

Megfogták három felől a vérrel teli lavórt, amiből kilöttyent a pantallójukra, a cipőjükre, és oldalazva, sután vitték föl az oltárhoz, majd magasra  emelték az edényt, próbáltak vért szórni az oltárra, kevés sikerrel. Rákosi végül a helyzet magaslatára állt, így szólt: utasítom Gerő elvtársat, hogy hintse körül az oltárra, mire vár? Miért csak én? kérdezett vissza. Maga szokott nekem papolni, hogy mit tegyünk, mit ne tegyünk.

Farkasnak elege lett a tétlenkedésből, a lavór egész tartalmát kiöntötte az  oltárra. Kaptak belőle fröccsöt, most már az arcukra is.

Aczél tovább kántált, hisz maradt még tennivaló.

„A hatodik vers utasítása: Azután pedig vonja le az égőáldozat bőrét, azt pedig vagdalja el tagjaira.”

Senki nem mozdult. A lavórt eldobták.

Ezt most kinek mondta Aczél elvtárs? kérdi az őrnagy.

Halljam, ki vonja le az égőáldozat bőrét? kérdi Rákosi. Ez ugyanis nem világos. Eddig többes számban beszélt Áron fiairól, most pedig egyes számra váltott. Elég jó vagyok nyelvtanból. Aczél elvtárs, hogy van ez magánál? Maga akar pártideológus lenni?

A nyeszlett kisember összegörnyedt.

Így van a bibliában.

Ki vagdalja végre? kérdezte Farkas.

Na jó, most az egyszer elvállaljuk a melót, mondja Rákosi. Gyere Gerő elvtárs, fogjuk a bárdot, szekercét, aprítsuk tagjaira. Neked ebben úgyis van tapasztalatod, de megjegyzem, a spanyol polgárháború se lehetett ennyire véres.

Véres volt, csak nem én hajtottam végre, mondja Gerő.

Fejszét, szekercét bárdot ragadnak, tőkére húzzák a marha részeit, vágnak, repülnek a csontszilánkok, húscafatok. Bár a munka javarészét a mészáros végezte két beosztott ávóssal.

A nyeszlett kisember félénken szólal meg: „Nyolcadik vers. Rakják Áron fiai, a papok a tagokat, a fejet és a kövérjét a fára, amely az oltáron lévő tűzön van. Kilencedik: A belét pedig és a lábszárait mossa meg vízben és füstölögtesse el a pap az egészet oltáron egészen égőáldozatul. Ez a tűzáldozat kedves illatú az Úrnak.”

Nagy marha volt Mózes, hogy ilyeneket megfogadott, suttogja Rákosi.

Kár ezekért a lábszárakért, micsoda gulyás lenne belőle, sóhajt Farkas.

Vagy pörkölt, teszi hozzá Gerő. Talán egy lábszárat félretehetünk…

Nem! kiáltok rájuk, ez mind égőáldozat.

Mi lett a kecskével? kérdi Rákosi.

Nem érzi a büdöset? Már pörkölődik.

Büdös itt minden. Készen vagyunk?

Aczél félrehajtott fejjel bólint.

Akkor induljunk, adjuk át a helyet a dögkeselyűknek. Farkas elvtárs, magáé a terep.

Farkas magához inti az őrnagyot  a századossal, halkan parancsot oszt, senki nem hallja, mit. Ekkor az összes egyenruhást teherautóra terelik a domb aljában, a mészárost, a böllért, a pásztort és a személyautók sofőrjeit is.

Üljön a kormányhoz, Gerő elvtárs, ebbe a Csajkába.

Nincs jogosítványom. És elfelejtettem vezetni.

Senki nem fog igazoltatni.

A zsúfolt teherautó döcögve elindul, majd egy csalitos részen, jóval a falu előtt hatalmas robbanás rázza meg a levegőt, füst és lángok csapnak fel, emberi testek, testrészek repülnek magasba.

Nincs tanú, mondja elégedetten Rákosi.

A Csajka csöndesen átsuhan a falun.

Csak én menekültem meg, mivel az Úr átmenetileg láthatatlanná tett.

/A pamflet  részlet „Az átnevelőnő” című, kiadatlan regényemből./